Lelőtt orosz gép: megvalósult a legrosszabb forgatókönyv

háború
2015 november 24., 10:12
comments 779

Kedd reggel a török légierő vadászgépei lelőttek egy orosz vadászbombázót. A gép megsemmisült, de a pilóták sikeresen katapultáltak. Egyikük szír területen a turkomán felkelők fogságába esett, a másikuk valószínűleg életét vesztette, holttestéről szír felkelők videót is közöltek.

A török fél azt állítja, hogy az orosz gép megsértette Törökország légterét. Állításuk szerint tíz alkalommal is figyelmeztették a gépet, és öt perccel az első figyelmeztetés után lőttek csak. 

A török kormány már október elején figyelmeztette az oroszokat, hogy nem fogják eltűrni, ha az orosz gépek berepülnek a török légtérbe. Korábban már három légtérsértést is jelentettek, és október elején lelőttek már egy orosz drónt is. 

Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy bizonyítékeik vannak arra, hogy a lelőtt gépük nem sértette meg a török légteret. Az oroszok először azt állították, hogy a földről lőtték le a gépet, ami ellentmond a török hadsereg állításának.

Az orosz külügyminiszter lemondta szerdára tervezett ankarai látogatását. Putyin orosz elnök szóvivője türelmet kért: "Hiba lenne bármit is mondani, mielőtt minden információ a rendelkezésünkre áll. Türelmesnek kell lennünk. Ez egy nagyon komoly esemény."

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a török kormány éppen néhány napja figyelmeztette Oroszországot, hogy ne bombázzák a turkomán területeket Szíriában. A lelőtt orosz gép éppen a turkománok területe felett volt az incidens előtt. 

A turkománok a szíriai polgárháborúban csatlakoztak az Aszad elnök elleni felkeléshez. Az orosz hadsereg elsősorban Aszad mellett avatkozott be ebbe a háborúba, és rendszeresen bombázza a felkelők állásait. A török kormány viszont szövetségesének tekinti a szíriai turkománokat.

Ettől rettegett a világ

A szeptember 30. óta tartó orosz hadműveletekben kezdettől benne volt a kockázat, hogy a beavatkozó nagyhatalmak kárt tesznek egymás hadseregében. 

A szíriai légtérben rendszeresen végeznek hadműveleteket az Iszlám Államot bombázó amerikai gépek, a déli területeken néha szintén bombáznak izraeli gépek, és egyre intenzívebb a francia légierő bombázása is. Az oroszok megjelenését a NATO kezdettől túl nagy kockázatnak minősítette.

A helyzetet az is élezte, hogy az oroszok elsősorban nem az Iszlám Államot bombázzák, hanem a szír szunnita ellenzék különböző frakcióit, amelyek közül több az USA és Törökország támogatását élvezi.

Október közepe óta az amerikai és orosz gépek egy külön erre fenntartott frekvencián elvben képesek kommunikálni egymással, hogy az ilyen balesetek elkerülhetők legyenek. 

Az oroszok a párizsi merénylet óta jelentősen kiterjesztették hadműveleteiket Szíriában, és néhány napja a francia hadsereg is megduplázta a Szíria felett bevethető gépeik számát. 

A szíriai polgárháborúba mostanra Kínán kívül az összes nagyhatalom belekeveredett, ám ezek eddig egymást nem lőtték, legfeljebb egymás szövetségeseivel igyekeztek leszámolni.

Az orosz gép kedd reggeli lelövésével a háború egy új szakasza kezdődhet, éppen akkor, amikor a francia elnök megpróbált egy orosz - amerikai nagykoalíciót összehozni a szír hadszíntéren. Mivel Törökország az USA dominálta NATO tagja, a két oldal összefogása a mostani helyzetben nem kecsegtet sok sikerrel.

A NATO szóvivője egyelőre csak annyit közölt, hogy kapcsolatban van a szervezet központja a török hatóságokkal.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.