Miután keresztülástam magam sokkoló mennyiségű párnán és elképzelhetetlenül sok rolón - el sem tudtam volna képzelni, hogy ennyiféle roló létezik a világon - most éppen a könnyeimet hullatom egy "Antonius" fantázianevű, 399 forintos üvegedénykébe, miközben a mindössze 2490 forintos Marie mosdókagyló előtt állva az 19990 forintos "Trend 65" tükrös szerényben bámulom az eltorzult arcomat. Ha tudnám, mi vár még rám, azonnal önmagam ellen fordítanám a tőlem karnyújtásnyira látható, simítottbetonnak kinéző, de valójában lefóliázott forgácslapból készült fürdőszobai polcot, hogy inkább én verjem szét a koponyámat, mint a látvány.

Nem csoda, hogy feszült vagyok kissé. Egy pár órával ezelőtt megnyitott gigantikus bútoráruház, a Mömax gyorstesztjén vagyok, a Bogdáni úti kereszteződésben, az egykori Baumaxban, az épület 1 százalékát jártam be, de már úgy érzem, hogy megfulladok, annyi körülöttem a bútor, a kiegészítőkről nem is beszélve.

A Mömax az XXX Lutz nevű gigantikus osztrák bútorgyártó egyik almárkája, lényegében, alig leplezve maga az Antiikea. A Lutz a világ második legnagyobb bútorlánca, természetesen az IKEA mögött és annyira nem csinál titkot a kakaskodásból, hogy 2010-ben direkt ezért nyitott boltot a svédországi Malmöben, vagyis Ikea-földön. Az anyamárka, az XXXLutz drága, a közvetlen svédkonkurensnek a hozzánk most érkező, olcsóbb Mömax számít. Én nem ismerek olyan embert, akinek a háztartása nagyrészt ne IKEA-cuccokból állna, így kulturálisan nagy jelentősége lenne, ha valaki megtörné ezt a majdnem-monopóliumot, ezért is jöttem el ide a nyitás napján, hogy kiderüljön, mivel mennek csatába az osztrákok.

Mászkálok még pár percig a bútorok és lakberendezési biszbaszok között, aztán nagy örömmel állapítom meg, hogy egy alternatív történelmi játék részese vagyok: a Mömax azt
mutatja be, hogy mi lett volna, ha nem bomlik fel a Monarchia, és a mi prolijaink is osztrákok lennének, esetleg fordítva.

De ez igazából jól értelemben vett prolizás. Kine ne lenne elege egy idő múlva a skandinávos tisztaságból és önkontrollból? Kinek ne jutott volna eszébe életében, hogy sutbadobja ezt a mesterségesen tanult és magára kényszerített úgynevezett jó ízlést, az egyszínű ruhákat és a letisztult formákat, hogy a végén alul-felül csicsás melegítőben, kivillanó hassal, a fején zebracsíkos kendővel, zoknira rántott Crocs-ban menjen le a boltba, miközben ordítva beszél a telefonba az unokahúga kemény székletéről? A Mömax ennek a lakberendezési megfelelője.

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy nyitottak egy áruházat tele csupa csicsás bútorokkal. A választék óriási, így alapvetően van minden, még skandinávosan egyszerű modellek is, de több évtized Ikea-diéta után az embernek egyszerűen jobban feltűnnek az üdítően ízléstelen darabok is, hiába vannak kisebbségben. A hely abban is különbözik az időtlenséget sugárzó, a maga módján következetesen egyforma Ikeától, hogy itt láthatólag rezonálnak az aktuális bútordivatra is. 

Más kérdés, hogy az aktuális divat alapeleme a felháborítóan műantik fautánzó fóliával borított áldeszka.

Nekem, aki a VIII. kerületben nőttem fel a halódó kádárizmusban és a Práter utcai általánosba jártam, az egész néhol  olyan, mintha újjáéledt volna a hetvenes-nyolcvanas évek magyar tárgykultúrája, ami nem kis részben a nyugati turisták szemétbe dobott cuccainak reciklálására alapult. Akkoriban a Keleti pályaudvarra beparkolt vonatok kupéinak szemeteseiből újított sörösdoboz-gyűjtemények díszítettek szinte minden józsefvárosi szekrény- és komódtetőt. Most álrégi konzervdobozok a menők angol felirattal. Az osztálytársaimnál a legmenőbb cuccok a képeslapokból varrt lámpaernyők voltak, itt ennek is megvan a szinte pontos megfelelője, a feltekert színesmagazin-lapokból összeragasztott tükörkeret 17990-ért.

Maga az áruház szerkezetében is igencsak a Nagy Ellenfélre hajaz, itt is van mindenhová felfestett ajánlott haladási útvonal, berendezett mintalakásokkal, itt is megy a tegeződés, bolhapiac néven nekik is van kishibás ciiket áruló részlegük a pénztár mellett és az egész áruház az Ikeákhoz hasonlóan elkeserítően nagy. Ami igazán komoly különbség, az annyi, hogy itt nem a vevőnek kell összeraknia a bútort és hogy - teljesen értehetetlen okokból - nincsen nagy, olcsó, a kisgyerekes szülőket évekre az áruházhoz láncoló kajáldájuk, csak egy kis kávézó. Ja és nem hülyén hangzó skandináv fantázianeve van a cuccoknak, hanem olyanok, hogy Wayne, Max, Henry, Willi és Julia.

Sokszáz métert kanyarogtam a mintalakások, kanapémezők és fürdőszobaerdők között, ezek alapján a következő markáns stíluselemeket sikerült kiszúrnom:

• a szezon Mömax-kedvence az a fedőfólia, ami bármilyen forgácslapból világos színű, mosott-kopott-napszítta hatású, álantikolt kamudeszkát varázsol. Én életemben nem láttam még ennyi műfát. Többszáz négyzetméternyi álrégi, kamuerezettel borított, a fikció szerint a karibi - vagy karintiai - napon világosra szítt bútorlapot tekinthettem meg, ami 
  
• valójában lefóliázott pozdorja volt. A kedélyes proliskodás jegyében itt mindent imádnak, ami látványosan álrégi. Másik kedvencem a régi, ütött kopott gáz- vagy 
  
• vízvezetékcsöveket imitáló elemekből összerakott polcszerűség. 
  
• A jóleső antiskandinávkodás jegyében ha egy polc itt üveg, akkor jó eséllyel ledfények csillognak az üveglapok  élein. Az áruház legjellegzetesebb lámpája pedig - a híres ikeás rizspapír gömblámpa kvázi ellenpólusa - egy függőlegesen álló, vékony, sugárzó led-glória.
  
• Az irodabútorokhoz érve már egészen természes látvány volt, hogy az itt kapható főnöki székek sportkocsik kagylóülését utánozzák, de hogy a célzás tutira átmenjen, némelyiken 
  
• guminyomok is láthatók.
  
• A Mömax-világban újra hódít a Győzike-stlusú zebracsíkos díszítés
  
• Aminél csak a hullám alakú elemekből összerakott tükörkompozíciót imádják errefelé
  
• Ennél csak az álantik fa és a szőrös kecskebőr kombinációja a menőbb
  

A stílust tökéletesen mutatja be az emeleten berendezett két első mintalakás. Az egyik álrégi, antikolt fából ácsolt, masszív bútorokkal és kecskegereznával díszített stokikkal van telezsúfolva. A csajom díszlettervező, ő mesélte, hogy ez abszolúte divatos vonal:

A második számú nappali közepén pedig egy olyan dohányzóasztal a fő látványelem, aminek az üveglapját három, a japánkertekből ismerős módon egymásra halmozott lapos óriáskavics tartja. Természetesen a világ legműanyaghatásúbb plasztik folyami kavicsai, Stonehenge néven, bevezető áron 49900-ért:

Pár méterrel arrébb, egy másik mintalakásban az is kiderül, hogy az európai értelemben vett modern Izsák pozdorja oltáron áldozza föl a gyermekét:

Sok mindent elárul, hogy van olyan tematikus polc, aminek az a neve, hogy "rezes csillogás". A kedvenc lakásom berendezése egyenesen olyan volt, mintha Győzike betört volna a Mindent Antikoló Üzembe, majd egy vágóhídra. Ez egyébként egy jóval drágább bútorboltokban kultivált, jó pár éve kitartó divatvonal:

A kínálatból kiderül, hogy európai körökben egész egyszerűen kötelező lehet az angol nyelvű bölcsességek és Facebook-mondások elhelyezése minden elképzelhető fal- és egyéb felületen. 

Nyilvánvaló az is, hogy mennyire mást jelent nálunk az olcsóság: a fiataloknak berendezett 30 négyzetméteres kislakásba 200 ezres dizájnhűtő került.

Az idő előrehaladtával egyre jobban csíptem a Mömaxot: szinte kitaláltam, hogy találni fogok ál 3D-mintás kamukígyőbőrrel borított dísztányért, és úgy is lett. 

Az áruház istentelen nagy, így hiába az eddig elmesélt divatok és látványelemek, valójában találni bútort meg kiegészítőt mindenféle stílusban, a majdnem ikástól a swarowskis neobarokkig. Az árakat így elsőre képtelenség volt belőni, olyan sok cikket értékeltek le a nyitás miatt. De másfél óra után ez sem tarthatott vissza. A lelkemet fahatású tapétába burkoltam, felidéztem Rüdiger, a 799 forintos szilikon edényfogó disznó képét, majd kiszakítottam magam az osztrák fogyasztói kapitalizmus bűvköréből.