2010. december 17-én gyújtotta fel magát a 26 éves marokkói utcai árus, Mohamed Buazizi, akinek elege lett a helyi rendőrség korruptságából. Magányos és végsőkig kétségbeesett akciója nagyobb szikrát vetett, mint azt bárki gondolhatta volna. A tunéziai rezsim pár héten belül összeomlott, a lázongás pedig az egész arab világon végigsöpört, porba rombolva a legstabilabbnak hitt diktatúrákat Líbiától Egyiptomig.

Annak elemzése, hogy mire volt jó ez az egész, túlmutat ennek a posztnak a keretein. Maradjunk annyiban, hogy a pohár legfeljebb félig van tele:

• Egyiptomban a szabad választásokat az iszlamisták nyerték, bár a civilizáltabb fajtából;
  
• de őket azóta megpuccsolta az országot 2011-ig is uraló hadsereg, és most újra egy volt katonatiszt vezeti Egyiptomot;
  
• és ez még mindig jobb annál, ami Líbiával történt, ahol 2011 óta még egy egységes kormányt sem sikerült összehozni, az országnak pillanatnyilag két kormánya és két parlamentje van, és az ISIS is kiképzőtábornak használja a területét.
  

Hogy a szíriai polgárháborúról és minden következményéről, az ISIS felemelkedéséről, több millió ember meneküléséről ne is beszéljünk.

A történteket még Tunéziában, az egész felfordulást a legjobban átvészelő országban is felemásan ítélik meg. "Ben Ali rezsimének a megbuktatása előtt legalább még remény volt. Azt hittük, hogy ha ő elmegy, akkor megváltoznak a realitások. Sajnos nem ez lett a helyzet" - foglalta össze érzéseit egy 29 éves tunéziai, Ramzi Abduli az al-Jazeerának.