Mit tennél, ha tudnád, hogy ez lesz az utolsó üzenet?

ÉLET
2015 december 23., 22:01
comments 220

Ha a halálos ágyunkon megkérnének minket arra, hogy írjuk le egy papírra az összes ember nevét, akivel valaha valamilyen kapcsolatban álltunk, biztos, hogy a nagy része olyan lenne, akivel már évek óta nem is beszéltünk.  Csak akkor döbbennénk rá, hogy nem tudhatjuk, ki az, aki velünk marad, és ki az, akivel egyszer észrevétlenül, de örökre megszakad a kapcsolat egyik pillanatról a másikra. 

Erre biztos vannak nagyon szép idézetek a citatum.hu-n az Elmúlás fül alatt, de akármilyen közhelyes, azért nyomasztó a gondolat, hogy nem jelzi semmi, melyik az a pillanat, amikor valakit utoljára látunk. Pont olyan nyomasztó ebbe belegondolni, mint abba, hogy vajon mikor volt az utolsó pillanat, amikor az anyukánk letett bennünket a földre, és többé soha nem emelt fel, vagy hogy melyik az a perc az életben, amikor már kevesebb van hátra, mint amennyi eltelt belőle.

A The Last Message Received tumblr kicsivel több, mint egy hónapja indult, de már így is rengetegen lájkolják a posztjait. Sikerének titka az, hogy tökéletesen kezeli a témát, ami mindannyiunkat foglalkoztat, vagyis, hogy minden elmúlik egyszer. A blog arra kéri az olvasóit, küldjenek be olyan üzeneteket, amiket exbarátok, barátnők, legjobb barátból lett ellenségek, családdal összevesző rokonok, elhunyt ismerősök küldtek nekik - utoljára. Ez elsőre nem tűnik túl drámainak, de aki elkezdi olvasni a posztokat, azon kapja magát, hogy már a harmincadik szomorú történetet olvassa és nem tudja abbahagyni sírást.

Szóval kigyűjtöttem a kedvenceimet, hogy ne csak én sírjak.

Az utolsó üzenet

A sors iróniája

A beszélgetés beküldője ezt fűzte hozzá a képhez: "Öt évig voltunk együtt, ebből három alatt függő volt. Tönkretette a kapcsolatunkat, mindent elveszítettünk a függősége miatt. Amikor visszautasította a segítséget, kénytelen voltam elhagyni. Később túladagolta magát, amitől agykárosodást szenvedett és lebénult az egyik lába, így hajlandó volt elvonóra menni. Egy év múlva kiengedték, és látni akart engem meg a családomat. Annyira boldog voltam, hogy láthatom, megváltozott-e, hogy végre együtt lehetünk, ha nem is úgy, mint régen, de legalább barátokként. A sors iróniája, hogy miközben úton volt hozzánk, elütötte őt egy alkoholbeteg sofőr, akinek azelőtt már 20 ittas vezetéssel kapcsolatos ügye volt. Elveszítettem egy csodálatos férfit, aki képes volt leküzdeni a függőségét egy olyanért cserébe, aki képtelen volt, ráadásul azelőtt még sohasem vonták érte felelősségre."

Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy sokkal jobban szeretlek téged a heroinnál. 
Alig várom, hogy újra lássalak. Hétvégén a városban leszek. Szeretlek.

Nem a miattad, miattam

"Szerintem ezt a kapcsolatot mindketten akartuk, de megijedt, hogy nem tud nekem eleget adni, szóval még azelőtt véget ért, mielőtt elkezdődhetett volna. Nagyon remélem, hogy tudja, őszintén szerettem őt és tökéletesnek tartottam. Azt mondta nekem, hogy én vagyok az egyetlen, aki iránt valaha is így érzett, és hogy sohasem akart engem bántani. 

Ezután azonnal letörölt mindenhonnan."

Remélem, találsz valakit, aki jobban megérdemel téged, mint én.

Anya, apa, terhes vagyok

"Az utolsó dolog, amit apám írt nekem, miután 17 éves koromban kiderült, hogy teherbe estem."

Annyira csalódtam benned. Soha többé ne próbálj meg kapcsolatba lépni velem... Nincs több mondanivalóm számodra... A legkevésbé sem támogatlak.

Jó tudni. Köszi, apu. Viszlát.

Amit a legjobban bánok

"2 hónap múlva leugrott a lakása ablakából. Semmit sem sajnálok jobban, mint azt, hogy nem válaszoltam az utolsó üzeneteire."

Szia! Hogy vagy?
Hahó!

Sohasem bocsátom meg magamnak

"Ez az utolsó üzenet, amit a barátomtól kaptam, mielőtt öngyilkosságot követett el. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy nem válaszoltam neki."

Hiányoznak a beszélgetéseink

Nem értem, mit tettem

"Megerőszakolt."

Nos, asszem elnézést kérek, bár nem egészen értem, mit tettem, de valószínűleg jól felhúztalak vele.

Legyünk inkább barátok

"Szakítottunk, aztán megbeszéltük, hogy barátok maradtunk. Persze nem maradtunk azok."

"Lehetünk még barátok?

Persze, lehetünk."

Tartsunk szünetet

"Nyáron ismerkedtünk meg, nyaralás közben. Ő Virginiában él, én Kanadában. Volt valami köztünk az utazásom utolsó három napján. Flörtöltünk, csókolóztunk, ő volt a világon a legédesebb. Megpróbáltuk a távkapcsolatot, július 15-től szeptember 30-ig tartott. Azon az estén bepánikoltam a suli miatt, mire ő szünetet kért. Megkérdeztem, milyen hosszút, mire ő azt felelte, "meglátjuk". Erre azt mondtam, "ne, ne tartsunk szünetet". Erre ezt írta. Ez 56 napja volt, azóta nem jelentkezett."

Szokj hozzá.

Jól leszek

"Az utolsó üzenet, amit a nagymamám küldött nekem, mielőtt a szívműtétjére ment. Kilenc nappal később meghalt."

Jó reggelt. Édesem. Ne aggódj. Jól leszek. Én szeretlek jobban. ❤️❤️❤️❤️

Legyetek jók

"Mielőtt elutazott volna egy hétre, hagyott nekünk egy üzenetet. Néhány órával később szívrohamot kapott és meghalt. Nem tudhatta, hogy mennyire sokat fog nekünk jelenteni az üzenete."

Helló mindenkinek, sok szerencsét erre a hétre.

Mosolyognom kell, ha rád gondolok

"Drog-túladagolásban halt meg pár nappal később."

Igaz
Már attól is mosolyognom kell
Ha rád gondolok

Szeretlek, kicsim

Azt szeretném, hogy boldog legyél

"Kikértem a bátyám véleményét egy fiúról, akivel randiztam. Fáradt voltam, kidőltem. Reggel késésben voltam és nagyon siettem az apák napi teendők miatt, így esélyem sem volt megnézni a telefonomat. A bátyámat megölték álmában harminc perccel azután, hogy az utolsó sms-t elküldte nekem. Akkor tudtam meg, amikor már úton voltam az apák napi családi vacsoránkra."

... hogy működik-e, és ha nem, te attól még egy nagyon jó csaj vagy.
Kegyetlen, de jó tanács, sajnálom
Bocs, Heather, szörnyű tanácsadó vagyok
Azt szeretném, hogy boldog legyél

Patrick, kérlek, válaszolj. Mondd, hogy ez nem igaz.

Azt hiszem, egyoldalú volt

"7 hónapig jártunk, távkapcsolatban, és én úgy éreztem, az egész varázslatos volt, de azt hiszem, az érzés egyoldalú volt.'

ideje tovább lépni? oké?

(A blognak már van magyar változata is, az Itt a vége Tumblr várja az ehhez hasonló utolsó üzeneteket.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.