Hét intézményt érint a tömeges megbetegedés. A közétkeztető cég szerint nem étel eredetű a probléma.
Önkéntes emberkísérletben vettem részt: megpróbáltam lehúzni 48 órát mindenféle mesterséges intelligencia használata nélkül. Elbuktam.
Az is kiderült, hogy Mészáros Lőrinc mellett nyerte vissza az önbizalmát, hogy nem tartja magát NER-feleségnek, és elárulta, hogyan működik a valóságban a gazdagodás, mint olyan.
Nemcsak a tagdíj csökkent óriásit, októbertől már 4 ezer eurós belépési díjat sem kell fizetni az új tagoknak.
Magyarországon is egyre későbbre tolódik az első gyermek születése. Míg 2000-ben az elsőszülött gyermekeknek csupán 0,3 százaléka született 40 év feletti anyától, addig 2021-ben már 3,6 százalékuk. De miért van ez így? És milyen érzés idősebb fejjel újraírni a mindennapokat egy kisgyermek mellett?
Ringo Starr kastélya, leállított sípálya Svájcban, Porschéval direkt elütött nő – ilyen egy igazi cseh lagzi.
Akkor megtanulja könyvből.
Mi meg megkérdeztük a rendőrséget.
Azokra is gondoltak, akik mondjuk augusztus 20-án vagy éppen karácsonykor születtek.
A Rockstar közel félórás bemutatóban mutatta meg először részletesen, milyen lesz Vice City, hogyan működik Jason és Lucia között a kémia, és mivel lehet majd elütni az időt a küldetéseken kívül.
Egy étteremben.
„Én ezt az emlékművet nem is láttam a helyén ráadásul kötőhártya-gyulladásom volt” – mondta a devecseri polgármester, aki persze nagyon is látta a szobrot, csak 3 darabban. Kamu képek terjednek a hímtagot láncfűrésszel aprító papról.
Nyárs Hajnalka alpolgármester nevetni is képes azon, hogy mennyire nem vette észre, hogy a jó szándékból kitalált és felállíttatott oszlop valójában micsoda. És úgy gondol rá, mint jól sikerült városmarketingre. Na jó, a kommentek azért marha rosszul estek neki.
A Berlinben élő Dani és Fruzsi április 12. után elkezdte felszámolni németországi életét. Úgy döntöttek, hazatérnek. Mások azonban inkább még kivárnak. Külföldön élő, kivándorolt magyarok meséltek arról, hogy a kormányváltás elég-e nekik a hazaköltözéshez, és ha nem, akkor miért nem. A Deutsche Welle riportja.
A hét elején még Opatijában látták Rogán Antal és Schmidt Mária társaságában, most egy Split közelében lévő szigeten készültek felvételek a volt miniszterelnökről, fiáról és vejéről.