Szanyi Tiboron mulat ma este a magyar Tumblr
2015 november 19., 19:54
Ha meg kéne értenem a matekot azért, hogy szeress, én esküszöm megérteném
Sokan azt hiszik, hogy a magyar Tumblr egy olyan hely, ahol újságírók vitatkoznak Szanyi Tiborral minden este, pedig ez távolról sem igaz. A Tumblr 269 millió blogjából minimum 10 ezer magyar tinédzsereké, ami egy egészen más, elzárt világ, amiket a magyar tumblr egyszerűen csak tinitumblreknek hív. Ezek a blogok olyanok, mintha ötvöznénk az általánosban körbeadott emlékkönyveket és mindenki összes titkos tinikori naplóját: egyszerre nagyon személyesek és irtó nyilvánosak.
Az esténként politizáló mikroblogok gazdáihoz képest az internet üdítő tiniblogjai olyan dolgokról szólnak, amikkel a tizenévesek foglalkozni szeretnek: mennyire szar reggel felkelni és suliba menni, milyen jó berúgni, milyen rossz szomorkodni. És nagyon fontos összetevőjük még az is, hogy az alábbi indíttatásból készülnek:
Ezt onnan tudom, hogy én sem vagyok még húsz éves és nekem is van Tumblrem, amire hiába nem reblogolok fekete-fehér elvont képeket, önkéntelenül is találkozom tinitumblrekkel.
Néha elalvás előtt bele szoktam gondolni, micsoda szerencse, hogy amikor tizenöt éves voltam és nagyon elkeseredett az élettel kapcsolatban, az egyik barátnőm azt tanácsolta, indítsak egy Tumblrt, tök jó hely, ha valahová ki szeretném írni az engem bántó gondolatokat, ugyanis megfogadtam a tanácsát és igaza lett, a Tumblr beláthatatlanul sokat segített abban, hogy ma egy egészséges felnőtt legyek.
Csomó szégyenérzetet megspórolhatnék magamnak, ha nem írtam volna azonnal le, hány éves vagyok, mert akkor nem kéne azonosítanom magamat akaratlanul is ezekkel a posztokkal, de amit el akarok mondani, az éppen az, hogy hülye lennék, ha emiatt szégyellném magamat. Nem mintha tehetnék róla, hogy fiatal vagyok, sőt, ez a kevés idő csak nyomatékosabban bizonyítja, hogy a Tumblr valóban tökéletes hely egy szomorú tizenévesnek, hiszen láthatóan rövid idő alatt képes volt kigyógyítani az összes felesleges tinédzserkori szorongásomból.
Az is igaz, hogy szerintem (bár erről megoszlanak a vélemények) nekem sosem volt klasszikus tinitumblrem többezer note-os tinédzseréletet összesűrítő posztokkal, én mindig a saját életem konkrét problémáiról posztoltam, ami nyilvánvalóan abból a hülye kényszerből adódott, hogy kisgyerekkorom óta elég introvertált vagyok, és csak azért se akartam életem egyik színterén sem a többséghez tartozni. De hazugság lenne, ha azt mondanám, nem tudok ma is minden egyes tinitumblrrel mély, spirituális szinten együtt érezni, vegyük példának ezt vagy ezt a posztot. Vagy ezt:
Nem megható önéletrajzot szeretnék most írni vagy elnyerni emberek szimpátiáját ezzel az öncélúnak tűnő elbeszélésmóddal, de mégis úgy tudom legjobban megfogalmazni, mit érzek a tinitumblr-szcéna iránt, ha elmondom, hogy a rajongásomat a tiniblogok iránt szégyellnem kell a tágabb baráti körömben. Pedig mindennapi életem során annyi bajból kisegít, annyi szituációban irányt mutat egy ilyen poszt, hogy leírni sem tudom. Felesleges leírni, mert már le van írva:
Az idők során lassan megfogalmazódott bennem a felismerés, hogy az engem körülvevő szubkultúra kapuját nem léphetik át olyan emberek, akik olyan őszintén és szégyenérzet nélkül írják le a mindennapjaikat övező gondolatokat, mint mondjuk ez a poszt itt: Pedig szerintem irtó fontos emlékezni rá, hogy nem mindannyian az irónia és a szarkazmus gyermekeként jöttünk a világra a Kertész utcában. Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor őszinte szívvel tudnánk fekete-fehér képeket és szomorú idézeteket kirakni a blogunkra, ha nem lenne bennünk a társadalmi kényszer, hogy ilyen módon elérzékenyülni béna. De miért nem akarjuk elismerni, hogy mindannyian legbelül mind ugyanolyan bénák vagyunk? Pedig nem kéne folyamatos tagadásban élnünk 18 év felett, ha a lelkünk legmélyén mindannyian így érzünk akkor is, ha jók vagyunk matekból:
Én a legjobban azt szeretem a tinitumblrekben, hogy amint megnyitok egyet és végiggörgetem, azonnal rádöbbenek, nem vagyok semmirekellő, amiért vannak a mindennapi életben szánalmasnak tartott érzéseim és nem mindig van szükségem Petri György gondolataira ahhoz, hogy megnyugodjak egy kicsit, elég csak átgörgetni molnartomika aznapi posztjait.
De nem is a tizenéves élet problémáinak leírása adja a tinitumblrek utánozhatatlan esszenciáját, hanem az, hogy 2015-ben mindez nem egy asztalfiókban, hanem az interneten történik, és innentől kezdve megsokszorozódik azoknak a száma, akik belenyugodhatnak például abba a gondolatba, hogy vannak napok, amikor én is csak ezt a három dolgot szeretem. És hogy van, amikor meg csak így van: Én a Z generáció tagja vagyok, és tudom, hogy a telefonfüggőség például gáz, de a tinitumblrek létezése a lehető legjobb dolog, ami 2015-ben egy szomorkodó és/vagy unatkozó tizenévessel történhet az interneten. (ezt az egészet úgy írtam, hogy megnyitottam egy új posztot a tumblren, leírtam az egészet kis kezdőbetűkkel, beraktam draftba, és azután tettem bele nagybetűket. nekem ez a tökéletes módszerem arra, hogy leküzdjem az önbizalomhiányomat és le merjek írni bármit, amit amúgy lehet, hogy gáznak gondolnék, ha közben az lebegne a szemem előtt, hogy egy újságban fog megjelenni, így viszont nem ültem rajta olyan sokat. ja, szóval ezek az őszinte gondolataim, akkor is, ha béna kicsit. ez a lényeg, azt hiszem.)
Nyilván nem új keletű műfaj, hogy egy tini leírja az érzéseit, bizonyára anyukám is csinálta tinikorában, bár nem kérdeztem meg.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.