Hosszú Katinka összetépte a szerződést, amit Gyárfástól kapott

sport
2016 január 06., 09:22
comments 1445

Szerda délelőtt ismét sajtótájékoztatót tartott Hosszú Katinka, amin bejelentette, hogy nem fogadja el az úszószövetség által felajánlott 12 millió forintos felkészülési támogatást, amit ismét ahhoz kötöttek, hogy legyen 2017-es vizes vébé arca. Szerinte ezzel csak  el akarják hallgattatni, ezért nyilvánosan

összetépte a Gyárfásék által fölkínált szerződést.

Hosszú Katinka a sajtótájékoztatóján széttépi a Magyar Úszószövetség által neki felajánlott szerződés tervezetét a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban 2016. január 6-án.
photo_camera Hosszú Katinka tép. MTI Fotó: Soós Lajos

Hosszú elmondta, hogy karácsony előtti sajtótájékoztatója óta nem tapasztalt a Magyar Úszó Szövetség részéről semmilyen pozitív változást. Az úszónő kijelentette, hogy neki nem az számít, hogy 

legyen még 12 millió forint a bankszámláján, hanem az, hogy megfelelően tudjon felkészülni.

Hosszú elmondta, hogy nem pénzt kért, hanem azt, hogy a szövetség végezze a munkáját. Alakítson ki olyan elméleti és technikai hátteret, sporttudományos bázissal, ami lehetővé teszi a magyar úszósport fejlődését, mert a jelenlegi körülmények között és azzal a felfogással, amit most a szövetségnél tapasztal, nem lehet előrelépni, de még a jelenlegi pozícióinkat megtartani sem.

Az úszónő sérelmezte,  hogy karácsony előtti sajtótájékoztatója után az úszószövetség elnöke és nyomában a sajtó meglehetősen egyszerűstett, torzított formában foglalkozott követeléseivel. Például azzal, hogy saját öltözőt szeretne a Komjádiban, illetve egy digitális kamerát is kért a felkészüléshez. Hosszú azt mondta, hogy ő nem öltözőt, pláne nem öltözőszekrényt vagy kabint kért, hanem egy megfelelően felszerelt helyiséget, ahol az edzések után elvégezheti a „regenerációs rutinját”. Nem kamerát kért, hanem mozgáselemző szoftvert.

Hosszú Katinka szerint nem igaz a szövetség elnökének és a szövetségi kapitánynak az az állítása sem, hogy a decemberi sajtótájékoztató után többször is keresték Hosszút, de nem tudtak vele kapcsolatba lépni. Gyárfás Tamás a tájékoztató után hat nappal kereste meg a sportolót sms-ben, amit ráadásul egy bulvárlap újságírójának is elküldött. Márpedig ő (Hosszú) nem szeretne a sajtón keresztül üzengetve tárgyalni a szövetséggel. Kiss László szövetségi kapitány pedig egy órával azelőtt hívta föl, hogy nyilatkozata (mármint a kapitányé) megjelent az MTI-ben. Pedig december közepe óta Magyarországon készül, szinte bármikor elérhető volt.

Hosszúban fel sem merült, hogy amerikai színekben versenyezzen a jövőben, 

„imádom Magyarországot, itthon akarok készülni,"

mondta. A következő időszakban a szövetség támogatása nélkül, férjével, Shane Tusuppal készülni a versenyekre. 

A sajtótájékoztatón megjelent Kiss László szövetségi kapitány is, aki kijelentette, hogy nyitottak az egyeztetésekre. Sőt, a helyszínen is megpróbált tárgyalásba bocsátkozni az úszónővel, aki faképnél hagyta azzal, hogy ezt a sajtótájékoztatót nem azért szervezték, hogy itt tárgyaljanak, mindennek megvan a módja és ideje. A sportoló szóvivője azt is hozzátette, hogy éveken keresztül hiába próbáltak kommunikálni a szövetséggel. A sajtótájékoztatókra éppen azért volt szükség, mert úgy érzik, hogy a szövetség nem érti, miért nem elégedettek a munkájával.

Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya nyilatkozik (Fotó: Soós Lajos / MTI)
photo_camera Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya nyilatkozik.

Kiss Lászlót megkérdezték arról is, mit jelent, hogy Hosszú Katinka magánzóként készül a világbajnokságra és az olimpiára, hogyan indulhat így a versenyeken? Kiss azt mondta, hogy a világversenyekre a szövetség nevezi az úszókat. Hogy kiket nevez, még nem tudja.

Az úszónő sajtótájékoztatóján Kiss László szövetségi kapitány melett még egy magas beosztású sportvezető is megjelent: Szabó Bence a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Azt mondta, hogy a MOB nevében közvetíteni próbál a felek között, és hogy mindenkinek az az érdeke, hogy az egyik legeredményesebb magyar sportágban béke, nyugalom, szeretet, becsület, tisztesség, vidámság, öröm, boldogság legyen.

photo_camera MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

Hosszú Katinka karácsony előtt tartott évzáró sajtótájékoztatót, amin kritizálta a Magyar Úszó Szövetség munkáját. Az úszó elmondta, hogy a felmerülő igényeit rendre jelezte a szervezet felé, ami ígérgetett is, de nem történtek előrelépések. Hosszú szerint azért reagált így a szövetség, mert nem vállalta el, hogy arca lesz 2017-es Magyarországon tartandó vizes vébének. A szövetség elnöke, Gyárfás Tamás magánemberként sajnálta, hogy nem lett Hosszú reklámarc, de ígéretet tett arra, hogy mindenben segítik a sportolóikat. Hosszú sajtótájékoztatója után egy nappal milliós támogatásokat (Hosszú Katinka szerint 2 és 12 12 millió forint közötti összegeket) utalt át a szövetség a 2015-ben eredményes úszóknak. Az évzáró sajtótájékoztató után egy héttel, kérésének megfelelően Hosszú Katinka saját öltözőt kapott a Komjádiban. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.