(Ez a cikk az Abcúgon jelent meg, és Szurovecz Illés írta. A fotókat Magócsi Márton készítette.)

Nyűgös, ideges tanárokkal, alacsony színvonalú tanórákkal és pszichés nehézségekkel szenvedik meg a diákok, hogy papírmunkát és szakfelügyelőket sóztak a tanáraikra. Ezért sürgeti nyílt levélben az oktatási rendszer változását a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete, amelyhez keddig több mint kétezren csatlakoztak. A tiltakozást Pilz Olivér, az iskola matematika-fizika-biológia szakos tanára kezdeményezte, kollégáival pedig országos szerveződést hoznának létre. 

A nyílt levelükben főleg időhiányra panaszkodnak. Pontosan mire megy el az idő?

Az életpálya-modellel együtt bevezették az előmenetelhez szükséges, minimum 80 oldalas portfóliót, amit nem egy-két délutánba telik megírni. Megjelent a szakfelügyelet, amihez szintén társul adminisztráció, hiszen el kell készítenünk az óravázlatot és a tematikus tervet, majd az értékelés alapján fejlesztési tervet kell írnunk arról, hogyan javítjuk ki a gyengeségeinket. Az új, belső ellenőrzési csoportok is papírmunkát kívánnak. Papírok papírok hátán. Nem a bizonyítvány-írás miatt berzenkedünk, hanem a plusz adminisztráció miatt. Ide tartozik az is, hogy felemelték a kötelező óraszámot, ami hivatalosan 22-26 óra,de a tankerületek inkább a felső határt célozzák meg.

Hogyan jut el mindez a gyerekekhez?

Úgy, hogy a tanár könnyebben bakizik, mert ha négy órát alszik, nem biztos, hogy másnap minden példát ki tud számolni az emelt matematika csoportban. A diákok azt látják, hogy a tanár nyűgös, ideges, kevesebbet tud a gyerek problémáival foglalkozni, később javítja ki a dolgozatokat, és nem tart olyan színvonalú órát, mint szokott, mert nem tud rá felkészülni. Ennek hosszú távú hatásai is lehetnek: ha a matektanár idegzete kevésbé bírja ezt a helyzetet, és gyengébb órákat kezd tartani, talán a gyerek sem matematikával fog továbbtanulni, vagy ha mégis, nem biztos, hogy bent fog maradni az egyetemen. Persze ennél komplexebb a helyzet, mert a gyerekekre az iskola mellett a tágabb környezetük is hatással van. Mégis úgy éreztük, ez az az utolsó pillanat, amikor még elérhetjük, hogy a gyerekek mindezt kevésbé szenvedjék meg.

Azt írták, pszichés problémákat fedeznek fel rajtuk.

Sosem fordultak ilyen tömegesen iskolapszichológushoz, ami részben a gyerekek túlterheltségét jelzi. Irdatlanul fáradtak, mert folyamatosan plusz órák jelentek meg. Nálunk a felsőbb évfolyamokon reggel nyolctól délután négyig bent vannak, aztán otthon készülniük kell legalább 4-5 órára. Ha összeszámoljuk, a gyerekek többet dolgoznak, mint a felnőttek, és végeredményként kapunk az oktatásban még egy hullafáradt, frusztrált szereplőt. Nyilván jóindulatból vezették be a mindennapos testnevelést, de akkor valamiből húzni kell, mert a gyereknek is 24 órából áll a napja. De nemcsak az óraszámot kellene felülvizsgálni, hanem a tananyagot is.

Csökkenteni kellene?

Egyrészt igen, ezzel szemben egyre nagyobb mennyiséget tolnak a közoktatásba. Ha a saját szakomat vesszük, matematikából például fölöslegesek a bonyolult trigonometrikus egyenletek, de a mostani kombinatorika-, a statisztika- és valószínűségszámítás-anyag egy részét is hagyhatnánk az egyetemekre. A kilencedikes matematika kísérleti tankönyv vastagabb a miskolci telefonkönyvnél, és száz leckét tartalmaz, amit 108 óra alatt kellene átvenni. Nem marad idő gyakorolni és elmélyíteni a tudást, pedig szerintem az egyetemek is jobban örülnének, ha nem azzal kellene kezdeniük az első évfolyamon, hogy mi a logaritmus. Ha nincs idő a gyakorlásra, otthonra marad a probléma, a magántanárt viszont csak a tehetősebbek engedhetik meg maguknak, ezért írtuk, hogy az oktatási rendszer bebetonozza a szociális különbségeket. Másrészt egyre kevésbé a lexikális tudásra kellene építeni, hiszen ez egy gombnyomással elérhető.

Mit csinálna helyette?

A gondolkodást fejleszteném, hogy a gyerekek tudjanak önállóan véleményt alkotni, meg tudják azt fogalmazni, és meg is tudják védeni. Szükség van a lexikális alapokra, de sürgős és jelentős változásra van szükség az arányokban. Jóval több  gyakorlati ismeretet kellene átadni, hogy mindenki be tudjon adni egy álláspályázatot, és el tudja magát adni a munkaerőpiacon. Önmagában hasznos, hogy a tananyag része lett az önéletrajz-írás, de a történelem tanároknak adták oda, hogy tanítsák meg tizenkettedikben. De nincs rá idő, mert semmit sem vettek ki cserébe az elvárásokból, és a tanárokat sem készítették fel rá.

A levélben kritizálják a szakfelügyeleti rendszert és az állandó ellenőrzéseket is. Ebből mi jut el a gyerekekhez?

Az egész iskola felbolydul. A legtöbben kétszakosak vagyunk, és ha a szakfelügyelő érkezésekor épp nem olyan órám van, amit ellenőrizne, akkor meg kell változtatni az órarendet. Valahogy prezentálnom kell egy osztályt, amelynek lehet, hogy magyar órája lenne egy másik tanárral, mégis matekra kell mennie, mert épp engem ellenőriznek. Közben a rendes óráimat helyettesítő tartja meg, ráadásul a minősítés az egész napot elveszi, hiszen az óralátogatás után bemutatjuk a portfóliót, és beszélgetünk is a szakfelügyelővel.

Mit tapasztalnak a felügyelőkkel kapcsolatban?

Szolidárisak voltak velünk, de más iskolákból hallottam rémhíreket. Nem mindig tiszta, hogy mi alapján választották ki a mesterpedagógusokat, ami súrlódásokhoz vezet a tantestületekben. Olyanok is megkapták a címet, akik a kollégáik szerint nem érdemelték volna meg, például mert nincsenek olyan jó versenyeredményeik, vagy mert lehet tudni róluk, hogy nem tartanak magas színvonalú órát. Az ellenőrzéssel önmagában nincs baj, hiszen az igazgató és a munkaközösség-vezető régen is ellenőrzött minket, ahhoz viszont nem társult ilyen mértékű adminisztráció.

Mi az, amit megtartana a mostani oktatási rendszerből, és mit változtatna meg?

Legszívesebben azt mondanám, hogy az adminisztrációnak az írmagját is kiirtanám, de ezt nem mondom, hanem csak annyit, hogy állítsuk vissza a 3-5 évvel ezelőtti szintre úgy, hogy a gyerek ne lássa kárát. Megnehezíti a gyerekek dolgát az is, hogy az érettségi előtt szembesülnek a reformokkal. Például most jelentek meg az új földrajz atlaszok, amelyek teljesen más felépítésűek, mint a régiek, mégis ebből kell vizsgázniuk azoknak is, akik 9-10.-ben elvégezték a tantárgyat a régi típusúval. Ugyanez a helyzet az új történelem atlaszokkal, amelyekből eltűnt a kronológia fejezet.

Az életpálya-modellel önmagában nem lenne gond, de nem szabadott volna összemosni az ellenőrzési rendszerrel. Egyetértek azzal, hogy a kimagasló tanárok legyenek mesterpedagógusok, és kapjanak magasabb bért, de miért ellenőrizzenek másokat? Ezzel csak elvesszük tőlük az időt, amit a gyerekekre fordíthatnának. Ha már a szociális helyzet bebetonozásánál tartottunk, a 16 éves tankötelezettség nagyon alacsony.

A nyílt levél megjelenése óta több szervezet kiállt önök mellett, sőt a hírek szerint országos hálózatot szerveznek. Mik a terveik?

Tavaly a Földes Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke kezdeményezte, hogy a helyi állami gimnáziumok hasonló beosztású tagjai üljenek össze, és beszélgessenek a közös problémákról. Így kerültem be én is az egyeztetésekbe. Egyelőre nem tudni, hogy egyesületként vagy más formában, de szeretnénk egy szervezetet létrehozni a közalkalmazotti tanácsokból, először csak városi, aztán megyei, majd országos szinten. Jó lenne, ha nemcsak Miskolcon jönne létre egy sejt, hanem az ország több pontján, amelyek aztán lassan összeérnének.