Nem úgy tűnik, hogy az FHB igazat mondott volna részvényeseinek

gazdaság
2016 február 03., 15:02
comments 27

Nem emelhet tőkét az FHB Jelzálogbank, írtuk egy hete, az FHB tájékoztatása nyomán. Csakhogy úgy tűnik, az FHB nem bontotta ki közleményében az igazság minden szeletét.

A cégbíróságon megtorpedózott, december 28-án elhatározott, majd néhány nappal később megvalósított tőkeemelés körül korábban nagy botrány volt, az FHB ugyanis csak a Takarékbankkal és a takarékokkal akarta megemelni a tőkéjét, amivel az összes többi tulajdonosnak hígult volna a tulajdona. Csakhogy az állam – az MNV-n keresztül – hosszú idő után először nyíltan szembefordulva az FHB vezetésével követelte, hogy vonják be a tőkeemelésbe. Maga Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.

Spéder Zoltán és Orbán Viktor.
photo_camera Spéder Zoltán, az FHB elnöke és Orbán Viktor, amikor még nem voltak konfliktusok.

Az FHB gyorsan visszakozott, nehogy baj legyen, és felajánlott az MNV-nek a tulajdonosi súlyának megfelelő mennyiségű részvényt.

Az FHB-nak egyébként elég nagy szüksége van erre a tőkeemelésre, a bank maga minden állami segítség dacára nem mutat fel túl jó számokat, a tőke folyamatosan apad.

photo_camera Forrás: BÉT.

Az FHB azt írta a befektetőinek szóló hivatalos tájékoztatójában, hogy egyszerű technikai oka volt annak, hogy nem jegyezte be a cégbíróság a tőkeemelést: túl régi, 2014 szeptemberi volt a csatolt MNB-engedély.

Szerencsére a cégbíróságon el lehet olvasni ezt a végzést, és kiderül belőle, hogy amit az FHB a befektetőinek írt, nem teljesen igaz.

A cégbíróság szerint ugyanis nem csak az a baj, hogy elavult az MNB-engedély, hanem hogy az egyébként sem hatalmazta fel arra az FHB-t, amit csinált. Az engedély ugyanis csak B-sorozatú részvények kibocsátására vonatkozott, miközben az FHB december végén az elsőbbségi B-részvények mellett C (törzs-)részvénysorozatba tartozó papírokat is kibocsátott. Utóbbiból sem keveset, 2,83 millió darabot bocsátottak ezer forintos névértéken (=2,8 milliárdos tőkeemelés), míg B-részvényekből 14,1 milliót bocsátottak ki, száz forintos névértéken (=1,4 milliárdos tőkeemelés).

A cégbíróság így fogalmaz:

photo_camera

Ezt a tényt az FHB elhallgatta befektetői előtt. A végzésből az is kiderül, hogy az FHB képviselője szerint a C-részvények kibocsátásához nem kell MNB-engedély (mivel már bocsátottak ki törzsrészvényt, az A-sorozatot), de a bíróságot ez nem hatotta meg, kötelezte a bankot a megfelelő engedély beszerzésére.

Kíváncsian várjuk, milyen következménye lesz a részvényesek félretájékoztatásának!

Mindenesetre a jelek szerint a Magyar Állam sem örül, a cégbírósági iratok szerint december 30-án pert indítottak az FHB ellen a december 28-i, tőkeemelésről szóló határozat miatt.

Viszont az FHB sem erőltette meg magát. Január 25-én ugyanis azt válaszolták a hiánypótlásra felszólító cégbíróságnak, hogy szerintük minden rendben a 2014-es engedéllyel (szerintük hatályos, és egyébként sem kell engedély a C-sorozatú részvények kibocsátására), ezért egyszerűen elküldték ugyanazt a másfél éves MNB-engedélyt, amit korábban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.