2 éves börtönre ítélte az angol bíróság Szergej Pugacsovot

külföld
2016 február 12., 22:13
comments 33

Szergej Pugacsov Oroszország egyik leghatalmasabb oligarchája volt, remek kapcsolatokkal Putyin és az ortodox egyház felé is. A Mongóliával határos dél-szibériai Tuva Köztársaság felsőházi képviselője volt az orosz törvényhozásban, de 2010-ben lejtmenetbe kezdett a karrierje.

Ekkor ment csődbe az orosz Mezsprombank, és ez volt az utóbbi évek legnagyobb bankösszeomlása Oroszországban. Az ügyben 2011-ben eljárást indítottak az orosz hatóságok és többek közt Pugacsovot is megvádolták azzal, hogy törvényellenesen szerzett pénzt a bankból, miután azt az orosz központi bank 2008-ban olcsó hitelekkel pumpálta fel.

Pugacsov ebben a vád szerint felhasználta kapcsolatait az orosz központi banknál és a Mezsprombanknál is, ahol korábban vezető beosztásban dolgozott, és alapító is volt.

A korábban a Kreml bankáraként is ismert férfi ezek után Nagy-Britanniába menekült. Itt egyre gyakrabban beszélt arról, hogy Putyin és köre irányítja az orosz gazdaságot, és hogy ellene politikai boszorkányüldözés zajlik.

Orosz kérésre most brit bíróság is megtárgyalta az ügyét, ezért ítélték 2 éves börtönre.

Pugacsov az ítélethirdetést már nem hallotta személyesen, csak videóról, tavaly ugyanis Franciaországba szökött, miután nyomkövetőket talált a luxusautóin. Azt állította, hogy az orosz állam megbízásából figyeli valaki.

Az ítélethirdetés során a brit bíró elismerte, hogy Pugacsov valóban okkal féltheti az életét az orosz államtól. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.