Aki hatalmon van, az általában úgy érzi, hülyeség lenne nem rá szavazni, és ezt finoman meg is üzeni

politika
2016 február 17., 10:47
comments 84

"Ha a salgótarjániak gyermekeik, unokáik számára élhető jövőt szeretnének, nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson" 

- üzente Kövér László házelnök, amiért meg is kapta Dömsödi Gábortól, hogy "más országban az ilyen mondatok bűncselekménynek számítanak, nálunk meg hallgatjuk tétlenül évek óta".

Olyannyira évek óta, hogy volt idő, amikor a Fideszt zavarta legjobban ez a stílus.

2006-ban ez még zsarolás volt

Azért fogalmaztam ilyen egyértelműen, mert nagyon szerettem volna, hogy mindenki számára világos legyen (...) Az eredmény fogja eldönteni azt, hogy ennek a térségnek milyen módon tudunk segíteni a következő négy évben

- mondta még pénzügyminiszter korában az MSZP-s Veres János +szabolcsi települések fejlesztési lehetőségeiről" a két választási forduló között, amire a Fidesz akkor

Veres János zsarol: ott lesz pénz, ahol az MSZP-re szavaznak

címmel adott ki közleményt

Deutsch Tamás pedig akkor (még Deutsch-Für Tamásként) azt mondta:

"A helyzet komoly. Bármilyen kormány is alakuljon, elképzelhetetlen, hogy a magyar politikában ez a fenyegetőző hangnem helyet kapjon. Azonnal kell lépni, hiszen a magyar emberek biztonságáról van szó. Mindannyian azért fizetünk adót, hogy a törvények betartása mellett, és ne politikai megfontolás alapján döntsön a kormány adóforintjaink felhasználásáról."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.