kövér lászló

Kövér Lászlót tiszta Ésaiás prófétába hozta ez a novemberi szombat, a „hamisság és a halál zsákutcájáról” elmélkedett egy jót

A „történelem ura”, istentelen, lélektelen barbárok és ellenségek, mindig és mindenhol ellenség – apokalipszis Pákán.

Haász János
belföld

Kövér László a munkahelyén: Borunkat és demokráciánkat napjainkban egzisztenciálisnak nevezhető veszélyek fenyegetik

A házelnök szerint „Magyarországon bor és demokrácia egyfajta sorsközösségben léteznek”.

Botos Tamás
gasztronómia

Az ellenzék győzött Strasbourgban: Kövér László jogtalanul büntette meg a túlóratörvény ellen tiltakozó képviselőket 2018-ban

Az ítélet szerint a bírság nem volt arányos az elkövetett cselekménnyel, és nem volt tisztességes az eljárás sem, mert a képviselőknek lehetőségük sem volt megvédeni magukat.

Herczeg Márk
jog

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet

A díj Magyarország legmagasabb rangú elismerése.

Molnár Kristóf
ÉLET

Másodszor engedi át Orbán Viktor Magyar Péternek augusztus 20-át

Öt éve beszélt utoljára Orbán augusztus 20-án, akkor nem is kímélte a Nyugatot. Azóta egy óriásbuli volt a legemlékezetesebb nyári nemzeti ünnepe.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kövér László szerint a politika már nem a rendszerváltozásról szól

A házelnök szerint a jelenlegi politikai diskurzus egy lejtőn guruló autóhoz hasonlít, amiben nincsen fék.

Jelinek Anna
belföld

Minden harcos polgári körös, de nem minden polgári körös harcos

Mocskos fideszezés, Majka, HK vs DPK, abádszalóki köpködő, kirúgott Mészáros-ember, 137 értelmiségi petíciója – komoly dolgok a Fidesz és a NER történéseit összefoglaló sorozatunk, a Fidesszencia új részében.

Benics Márk
POLITIKA

Sulyok Tamás kertészkedés közben elejtette, ki miatt van lezárva a Hilton környéke jó nagy ívben

Az biztos, hogy Orbánnal nem tárgyal.

Windisch Judit
belföld

A Pénztáros Lőrinc nevű mémoldalról szedték a képet, amin Orbán Kövér László bajszával szerepel

„Na ilyen egy geg!”

Benics Márk
agybaj

Nyolc év után megint eltűnt Kövér László bajsza

Magyarázat nincs.

Inkei Bence
belföld

Kövér 800 ezerre büntette Hadházyt, mert nem volt bent szavazni olyan üléseken, amikről korábban kitiltotta őt

„A hibbant házmestert egyre nehezebben tudom követni" - írta a képviselő a házelnökről.

Szily László
POLITIKA

Kövér László: Ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus

A hagyományos média jobblétre szenderül, a DK függetlenségi harcot vív, és a keresztény politikusok is gyarló emberek.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Megint kitiltotta a parlamentből Kövér László az egyik momentumos képviselőt molinózás miatt

Korábban ugyanezért már kapott kitiltást és egy 11 milliós büntetést is Sebők Éva.

Fődi Kitti
POLITIKA

Elnapolt nagytakarítás, kifogástalan életvitel

Jeszenszkyék sátáni kapcsolatai, Trump acélvámjai, Budapest egyre szűkösebb költségvetése és Mészáros Lőrinc, az MSZMP titkos hőse a 444 reggeli hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Kövér László szerint a Covid-járvány kezelése csak eszköz volt arra, hogy az uniós elitek felszámolják a nemzetállamokat

A házelnök Trianonra emlékezik.

Bábel Vilmos
POLITIKA