Baán László még bebizonyíthatja, hogy Magyarország jobb hely Ukrajnánál, ha most azonnal eltakarodik a Szépművészeti éléről

Miután a Baán László vezette Szépművészeti Múzeum darabonként havi 15 ezer forintért egy rakás többmilliós képet kölcsönzött ki Habony Árpád exanyósának lakásába, most kiderült az is, hogy

Habony ingyen tarthatta a Szépművészetiben a lakodalmát, amin ráadásul Baán esküvői tanú volt.

Habony - akiről még mindig nem tudjuk, hogy mit is dolgozik pontosan, és kitől kapja a fizetését - tehát teljesen ingyen használhatta a közvagyont, mert annak a darab közvagyonnak a kezelésével pont egy régi barátját, Baán Lászlót bízta meg az a kormány, aminek Habony talán a legfőbb tanácsadója.

Baán László azonban erre még csak azt sem mondta, hogy „Elnézést , úristen, nagyon sajnálom, többet nem fordul elő”, hanem az alábbiakkal indokolta a döntését: "a múzeumnak hosszú távon érdeke, hogy jóban legyen fontos emberekkel, akiknek a segítségével az intézmény előrébb juthat, és máskor is odaadta már a múzeumot, ha olyan ember kérte, aki a múzeum jövője szempontjából fontos".

Ennyire nyíltan talán még a Janukovics-éra Ukrajnájában sem merte kimondani senki, hogy a politikai vezetők csókosai bizony különb emberek, mint a sima állampolgárok.

Mert mi is húzódik Baán indoklása mögött?

Az, hogy Habony Árpád megkaphatja az esküvőjére a múzeumot, mert fontos ember, de te vagy én nem kaphatjuk meg, mert a múzeum jövője szempontjából nem vagyunk fontosak.

Pedig Habony Árpád az égvilágon semmit nem tett le az asztalra azért, hogy a múzeum jövője szempontjából fontos ember legyen.

Tulajdonképpen mi, egyszeri emberek nem is tudjuk, hogy kicsoda Habony Árpád. A kormány körül legyeskedik, és régi dokumentumok szerint tanácsadói rangja van, de se a kormány alkalmazásában nem áll, se a kormánynak tanácsokat adó Századvégnél nem dolgozik, sem a Fidesszel nincs jogviszonya. Mégis miniszterekkel és Orbán Viktorral tanácskozik, és luxusautókkal járkál, pedig a cégének nincs is hivatalos bevétele.

És ez az ember annyira fontos a Szépművészeti Múzeum jövője szempontjából, hogy ingyen kapja meg a helyet a lakodalmához.

Nem azzal van itt a baj, hogy Habony az ország legszebb múzeumában ünnepelhetett, az ilyesmi külföldön sem ritka, de rendes országokban a Habony-kaliberű emberek súlyos pénzeket fizetnek az ilyen épületek bérletéért. Kell is fizetni, hiszen a múzeum komoly kockázatokat fut az ilyen rendezvényeken: megsérülhetnek és eltűnhetnek műkincsek, ráadásul a takarítást is állnia kell valakinek.

De Habony nem fizetett, mert ő ugye fontos ember.

A következő lépés már az, hogy Habony kér pár milliárd forintot kamatmentes kölcsönre a Nemzeti Vagyonkezelőtől, megforgatja, aztán visszaadja a tőkét, és ő maga teszi zsebre a hasznot.

Lényegében pont ez történt a Szépművészeti Múzeummal is, ami ugyanúgy a közvagyon része, mint a vagyonkezelő pénze. Ha Habony annyira fontos, hogy használhatja ingyen a múzeumot, akkor ugyanennyi erővel használhatná ingyen a vagyonkezelő pénzét is. Hiszen fontos ember, az ő segítségével előrébb juthat a Nemzeti Vagyonkezelő is.

Az meg szintén nem sok jóval kecsegtet, hogy a Szépművészeti Múzeum vezetésének ma Magyarországon első körben Habony Árpád kegyeiért kell tepernie, nem a múzeumlátogató adófizetők elégedettségéért. Egy egészséges országban az állami múzeumoknak elsősorban az adófizetőket és a kultúrafogyasztókat kell kielégíteniük. Habony esküvőjén az adófizetők vesztettek, a kultúrafogyasztók meg, hát, maradjunk annyiban, hogy ők sem nyertek a dolgon.

Baán Lászlót pedig, amikor a Szépművészeti igazgatójává nevezték ki, a magyar közvagyon egy részének kezelésével bízták meg. Ez hivatalosan a magyar állampolgárok képviseletében, a választók akaratából történt, hiszen a választáson nyertes párt kormánya nevezte ki Baánt, hogy a Szépművészeti Múzeumot úgy vezesse, ahogy az a közérdeknek leginkább megfelelő.

A közérdek pedig még távolról sem Habony Árpád érdekével egyenlő.

Az az ember, aki megpróbálja ezt úgy beállítani, mint az ország normális működésének része, az úgy gondolkodik a magyar politikáról, mintha egy közép-ázsiai szovjet utódállam szintjén állnánk.

Ha nem állunk ott, akkor Baán László nem való többé az ország legszebb múzeumának főigazgatói székébe.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.