Baán László: A „meghívotti kör” indokolta, hogy Habony Árpád ingyen tarthassa az esküvőjét a múzeumban

MŰVÉSZET
2016 február 19., 11:18
comments 197

Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója bevallottan az informális politikai befolyása miatt bocsátotta ingyen Habony Árpád rendelkezésére a múzeumot, hogy Orbán tanácsadója esküvőt rendezhessen, amin maga Baán volt a tanú.

Az igazgató most interjút adott az Origónak, amiben azt mondta, eszébe sem jutott lemondani, mert semmilyen kár nem érte a múzeumot.

Fotó: Beliczay László / MTI
photo_camera Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita Baán László főigazgató vezetésével megtekintik a Szépművészeti Múzeum Caravaggiotól Canalettóig című kiállítását 2014. február 5-én (Fotó: Beliczay László / MTI)

Baán a lapnak azt mondta, a 2007-es eset idején nem tájékoztatta erről Hiller István akkori oktatási és kulturális minisztert, és az igazgató azt állította, más is megkapta már ingyen a múzeumot magáncélra.

Arra a kérdésre, hogy miért volt fontos ember 2007-ben Habony Árpád, Baán azt mondta:

„Az esemény meghívotti köre indokolta, hogy felajánljuk a múzeum tereit erre a célra.”

Csütörtökön Lázár János azt mondta, szerinte az, hogy Habony Árpád a befolyása miatt ingyen bérelhette ki a Szépművészeti Múzeumot, míg másnak fizetnie kell, nem korrupció, és a kormány nem is vizsgálja az ügyet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.