Orbán: Megmentettük az iskolákat és a kórházakat, pályára álltunk, építjük a polgári országot, de a migránsok mindent tönkretehetnek

POLITIKA
2016 február 28., 14:40
comments 360

18. alkalommal értékelte kormánya (vagy inkább: az ország) elmúlt évét Orbán Viktor miniszterelnök, ezúttal a Várkert Bazárban. A helyszínen szokás szerint megjelent a kormány és a Fidesz vezérkara (kivéve Kubatov Gábort), az üzleti élet kormány körül serpertélő nagyágyúi, és idén is Balog Zoltán humánminiszter konferálta föl a kormányfőt. 

Orbán egy meglehetősen funkciótlan Esterházy Péter-idézettel (!!!) kezdett, aztán, mint mindig, történeti távlatokba igyekezte emelni kormánya eredményeit. Korábbi fő ellenségeiről, a kommunistákról most csak röviden, viccelődve, anekdotázva beszélt, inkább a történelmi háttér fölfestéseként. 

photo_camera Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd.

A 90-es években az ország még inkább leszakadt a nyugathoz képest, de 2010 után sikerült új korszakot nyitni: megszüntetni az inflációt, hazaküldeni az IMF-et, munkahelyeket teremteni és stabilizálni a gazdaságot. 

2014-ben 3,7 százalékos gazdasági növekedést produkált az ország, ezzel pedig a kormány, – folytatta Orbán – lezárta a stabilizálás korszakát. Öt év alatt a kabinet csökkentette a jövedelemadót, mérsékelte a rezsit, másfélszeresére növelte a legalacsonyabb fizetéseket is. Ezt állam és piac közösen érte el, tette hozzá, és mindenki büszke lehet rá. „A magyar reformok működnek" – ismételte a kampányszlogent a miniszterelnök, aki szerint a nyugdíjak megvédésén túl az összes stratégiai ágazatot sikerült megreformálni, köztük az oktatást és az egészségügyet is. 

„Megmentettük az iskoláinkat és korházainkat” – mondta Orbán, utalva arra, hogy ezek az intézmények csődbe mentek volna 2010-ben, ha az állam nem veszi őket át az elaódosodott és csődbe ment önkormányzatoktól. Állítása szerint a kabinet 1264 milliárdnyi adósságot vett le az önkormányzatok válláról azzal, hogy gondoskodik ezekről a létesítményekről. 

„Akik ma világvégét kiáltanak a Klik néhány milliárdos adóssága miatt, megnyugodhatnak” – mondta Orbán, aki szerint ha az IMF és az uniótól kapott hitelt ki tudta köhögni a kormány, az oktatási intézményfenntartó sem lesz akadály. Igazuk van az oktatásban és egészségügyben dolgozóknak, járna nekik béremelését, mondta, de ezek ütemét a gazdaság mindenkori teljesítménye határozza meg. 

„Az egészségügyi alapellátásra 2010-hez képest 40 százalékkal többet fordítunk" - védte tovább az egészségyügy politikáját Orbán, aki szerint a vidéki kórházak többségében már XXI. századi körülmények vannak, és igaz, hogy a fővárosban van hova fejlődni, de épp ezért is lesz fontos a budapesti szupekórház létesítése. 

Az eredmények hosszas sorolása és történelmi távlatba helyezése után hirtelen ráfordult legfontosabb üzenetére: a siker kapujában állunk, megkezdhetnénk éppen a nagy, történelmi felzárkózást a Nyugathoz, de minden eddig elért eredményünket fenyegeti a migránsválság. Ezért a legfontosabb dolgunk a bevándorlásbarát brüsszeli politika megfékezése; ennek érdekében tart népszavazást a kormány. 

(A beszéd második, migránsozós, brüsszelezős része itt következik.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.