Napi lélegeztetőgépes demagógia

Egészségügy
2016 március 04., 09:10
comments 48

Magyarországon a hivatalos statisztikák szerint évi 99 ezer ember fertőződik meg a kórházakban, ezekben a fertőzésekben még a hivatalos statisztikák szerint is kábé annyian halnak meg évente, mint közlekedési balesetekben. Ezeket a fertőzéseket 50-70 százalékkal is vissza lehetne szorítani, például akkor, ha a valóságban használt 6 liter/1000 betegnap alkoholos kézfertőtlenítő helyett a WHO ajánlásainak megfelelő 20 liter/1000 betegnap is rendelkezésre állnak.

Az Országos Epidemiológiai Központ 2014-es éves jelentése szerint abban az évben összesen 17 517 968 betegnap volt, vagyis abban az évben összesen 350,4 ezer liter alkoholos kézfertőtlenítőre lett volna szükség, hogy kijöjjön a WHO által javasolt arányszám.

Mivel panaszként felmerült, hogy a kórházi dolgozók nem igazán szeretik a spórolásból megvett legolcsóbb termékeket, mert az szárítja a bőrüket, a Medigor gyógyászati segédeszköz-kereskedő webshopjából a létező legdrágább*, bőrvédő adalékot is tartalmazó terméket választottam ki, amiből öt liter bruttó 6580 forintba kerül. Vagyis 2014-ben

462 millió forintból

meglett volna a szükséges mennyiség.

A kormány március 3-i határozatával 7 milliárd 141 millió forintot csoportosított át az idei költségvetésből a 2017-es vizes világbajnokság sportlétesítményeinek fejlesztésére.

Ennyiből 15 évre és még 5 hónapra elég alkoholos kézfertőtlenítőre futná.

*PONTOSÍTÁS 10:13: Közben találtam egy még drágább kézfertőtlenítőt, amiből 1,54 milliárd forint lenne az éves adag. Abból így csak

4 évre és 7 hónapra eleget lehetne venni. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.