A várakozásnál is több pályamunka érkezett a 2024-es olimpiára beadott budapesti pályázat logójára, de
"a mezőnyben nem volt a megbízó szempontrendszerének tökéletesen megfelelő munka".
Erről tájékoztatta a pályázókat ma a Design Terminal.
Arról a pályázatról van szó, aminek a határidejét még meg is hosszabították január 29-éig, miközben magát a pályázatot február 17-én be kellett adni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Nem is lett logó, anélkül ment el Budapest pályázata. Csak a miénk, a három konkurens város időben elkészített a sajátját. Aztán a világsajtóban elkészítettek egy barkácsváltozatot.
Ez az az alapszintje az olimpiai pályázatnak, amiről előzetesen azt mondta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, hogy egy beugró, "csak elszúrni lehet, itt még nem tudunk előnyt szerezni".
A logó hiányáról aztán hivatalosan azt kommunikálták, hogy direkt nem adtuk be a pályázathoz, hogy annál nagyobbat szóljon majd, amikor bemutatjuk.
Egyelőre kicsit sem szól. A pályázat most ott tart, hogy A Tökéletes Logó hiányában a zsűri egy shorlistet készített el, a szűkített listára felkerült tervezőkkel pedig most egyezkednek a pályázatok frissítésétől. Aztán újra zsűriznek.
Valamikor a következő hetekben születik meg a Budapest 2024 olimpiai pályázat logója, bőven az első pályázat leadása utána.
De hogy még egyszerűbb legyen az egész, lesz közönségszavazás is, a végleges logó kiválasztásával egyidőben. Viszont a közönségszavazás elvileg nem befolyásolja a szakmai döntést.
A győztes egyébként a teljes pályázati arculat megtervezéséért mindössze egymillió forintot kap, a 2. és a 3. helyezett, valamint a közönségdíjas negyedmilliót.
A beadott pályázatok egyelőre nem publikusak. A neten találtunk egy pályázati anyagot, de hogy meddig jutott, azt nem tudjuk.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.