Németh Szilárd: Pukli tisztára ügynök, ávós nagypapával

POLITIKA
2016 március 16., 14:58
comments 578
Fotó: Botos Tamás
photo_camera

Nehéz követni, hogy a tanárok tüntetését független szervezetek kiállásaként, esetleg bolsevik összeesküvésként értelmezi-e a Fidesz és kormánya. 

Rétvári Bence például az első iskolát képviselve szólalt fel a parlamentben, és ment neki az ellenzéknek, Németh Szilárd viszont vehemensebb típus; egyből ügynöközésbe csapott át a 168 órának adott interjúban, ahol Pukli Istvánról kérdezték.

„Már az egész ló kilóg! Semmi köze sincs se az iskolához, se a közneveléshez, se a pedagógiához. Nyílt politikai zsarolás, igazi bolsevik diktátum. Ennek hallatán még Lukács György vagy Szamuely is megnyalná mind a tíz ujját” 

– mondta, de szerinte még a szülők is beépített emberek, ő legalábbis nem hiszi, hogy "pártatlan szülők szervezték a sztrájkot." Németh azt is vállalja, hogy Pukli úgy viselkedik, mint egy jól képzett ügynök, és szerinte 

"ávós nagypapával" világos az is, hogy kinek is az ügynöke a "kalandos életű elvtárs". 

(Index via 168óra)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.