Nem véletlen, hogy a minyonok mind kopaszok

FILM
2016 március 21., 19:46
comments 145

Nincs semmi, amitől jobban rettegnének most a hollywoodi producerek, mint az animációs filmektől. Legalábbis erről szól a The Star összefoglalója, ami az animációs filmpiac közgazdaságtani helyzetén pillantott végig.

Az biztos, hogy animációs filmekért rajongó nézőknek most nagyszerű időszaka van. Csak idén 16 egész estés, komoly költségvetésű animációs film kerül a mozikba a nagyobb stúdióktól.

A Disney féle Zootopiát már be is mutatták, de jön a Kisherceg, a Sony-féle Angry Birds, jön az új Pixar, a Finding Dory és a Moana is, a 20th Century Fox a Jégkorszak új részével jön idén, a DreamWorks pedig a Trollok című filmmel érkezik. 

Az pedig szinte borítékolható, hogy ennyi film nem lehet mind sikeres, lesznek majd akik megbuknak. Az animációs filmek hozzák még mindig a legnagyobb kockázat/megtérülés arányt a filmiparban. 

A közelmúlt nagyon szép volt, ez jelenleg a legjobban megtérülő műfaj az iparban, átlagban 36 százalékos profitot termeltek ki az elmúlt évtizedben. A második helyen a sci-fik és a fantasyk állnak, 26 százalékkal, a drámák és a vígjátékok pedig átlagban gyakorlatilag alig hoznak pénzt. 

Viszont az animációs film egyben a legköltségesebb műfaj is. Drága a CGI, drágák a szoftverfejlesztők, és persze a színészek költségén sem lehet érdemben spórolni, mert a közönség elvárja a legmenőbb szinkronhangokat. 

Érdekesség, hogy ha egy stúdió spórolni akar, a Star cikke szerint két helyen érdemes vágni: a hajon és a vízfelületeken. Mert ezek a legdrágábban animálható részletek. Nem véletlen például, hogy az eddigi legtöbb profitot hajtó animációs filmben, a Minyonokban szinte mindenki kopasz volt. 

Mostanra viszont óriási lett a verseny a piacon, ráadásul az is látszik, hogy ez az a műfaj, ahol a legtöbb bevételt általában nem is a jegybevételek hozzák. A Jégvarázs ugyan 1,3 milliárd dolláros bevételre volt képest a jegyeladásokból, de további hatmilliárd dollár jöhetett be a teljes portfólióból: azaz a soundtracktól elkezdve a különféle ajándéktárgyakon át minden másig. Az előzetes becslések szerint a Star Wars új részének bevételét is csak negyedrészben teszik ki a jegyeladások, a többi jön majd a különféle tárgyakból. (TheStar)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.