Pontosan 1 éve tűnt fel a világnak, hogy a napsütötte Brazília felett hirtelen beborult. Akkor azt írtuk, hogy “a közel egy évtizeden át ünnepelt Brazíliában, amely történelme talán legszebb, legjómódúbb, legnapfényesebb éveit élte, valami elromlott”. Ami pedig Brazíliában egyszer elromlik, azt nagyon nehezen szerelik meg. Most is ez történt: az elmúlt 12 hónapban az ország sorsa minden szempontból rosszabbra fordult, 2016 márciusában pedig már a teljes összeomlás sem tűnik távolinak.

Ez azonban a történetnek csak az egyik, egészen elkeserítő oldala. A másik az, hogy Brazíliában, bármennyire korrupt az ország, bármennyire recseg-ropog a demokrácia, a tolvaj politikus és a tolvaj nagyvállalkozó igenis lebukhat és igenis börtönbe kerülhet. Az ország közelmúltját így egyaránt lehet teljes katasztrófaként és a reményz keltő jövő bizonyítékaként is kezelni.

Annak megértéséhez, hogy milyen magasról milyen mélyre zuhant Brazília egészen rövid idő alatt, érdemes átfutni az ország bő évtizedének gazdasági-politikai történéseit.

• 2003: Brazília elnökké választja a koldusszegény gyerekből szakszervezeti vezetővé előlépett Luiz Inácio da Silvát, közismert nevén Lulát. Lula a Munkások Pártja (Partido dos Trabalhadores - PT) jelöltje, aki a legtöbb szavazatot azoknak a szegény braziloknak köszönheti, akiknek megígéri, hogy segít rajtuk.
  
• 2007: A brazil gazdaság pörög, az országnak még mázlija is van, amikor partjainál hatalmas olajlelőhelyekre bukkannak. A szegények kevésbé szegények, a középosztály izmosodni kezd, Brazília elnyeri a 2014-es futball-világbajnokság, majd a 2016-os riói olimpia rendezési jogát. Olyan történik, amire még a legöregebb brazilok sem emlékeznek: az újságok tele vannak jó hírekkel. 
• 2011: Lulát saját kiszemeltje, az egykor balos gerillaként is működő Dilma Rousseff követi az elnöki székben. 
  
• 2012: A brazil gazdasági növekedés beleáll a földbe. 2010-ben még 7,5 százalék volt, 2012-ben mindössze 1,0. 
  
• 2013: A következő évi focivébé főpróbájaként rendezett Konföderációs Kupát baloldali tüntetők zavarják meg, akik szerint az országnak nem stadionokra, hanem az oktatásra és az egészségügyre kellene költenie. 
  
• 2014: A teljes összeomlás kezdete. Brazília a hazai vébé elődöntőjében 7:1-re kikap a német válogatottól, így már végképp senki sem érti, miért kellett annyi pénzt kidobni egy rakás stadionra, ha még boldogabbak sem lettek tőle. Dilmát éppen csak, de újraválasztják.
  
• 2014-15: Kiderül, hogy a Brazília felemelkedésének zálogaként kezelt olaj valójában a vesztét hozhatja el. Ekkor pattan ki a nemzeti olajcégről elnevezett Petrobras-botrány. kiderült, hogy a Petrobras vezetői az építőiparba érdekelt haverjaiknak adtak megbízásokat sok pénzért, és ez utóbbiak a sok pénz jó részét baráti politikusoknak passzolták tovább. Akik közül sokan a PT kötelékében politizáltak. 
  
• 2015: Márciusban a brazil legfelsőbb bíróság bejelenti, hogy 34 politikus is érintett az ügyben, Ekkor a braziloknak végképp elege lesz az ügyből, több százezren követelik a nagyvárosok utcáin, hogy a felelősöket sürgősen vonják felelősségre, a kormány pedig takarodjon.
  

Az azóta eltelt egy évben Dilma és a PT nem lett népszerűbb, a Petrobras-botrány pedig szép lassan csordogált. Mivel a korrupt embert az ág is húzza, Brazília megkapta a nyakába még a Zika-járványt is, így egy ideig az ország elitjének viselt dolgai helyett terhes asszonyokkak és mikrokefáliás csecsemőkkel foglalkoztak az újságok. 2016 márciusában viszont két dolog is történt, ami korábban egészen elképzelhetetlennek tűnt Brazíliában, most viszont alapjaiban rázta meg az országot.

Március 8-án 19 év börtönre ítélték Marcelo Odebrechtet, amiért a Petrobras-botrány részeként 30 millió dollárnyi kenőpénzt fizetett ki. Odebrecht Brazília nyolcadik leggazdagabb embere, Latin-Amerika legnagyobb építőcégének vezetője, az egyik legbefolyásosabb brazil család fia. Brazília a világ hetedik legnagyobb gazdasága, Odebrecht vagyonát legutóbb 6 milliárd dollárra, tehát nagyjából 6 Csányi Sándorra becsülték. Ilyen hatalmas és ilyen gazdag embert nemcsak Brazíliában, a világon máshol sem nagyon szoktak nemhogy elítélni, de még bíróság elé sem állítani.

Odebrechtről mindenki azt hitte, hogy too big to fail, ahogy azt a nemzetközi gazdasági elit nyelvén mondani szokták. Elítélése - ami persze még fellebbezések függvénye - csodálatos példája annak, hogy a korábban teljesen következmények nélküli országnak tartott Brazíliában mára odáig erősödtek a demokratikus intézmények, hogy senki nem érezheti magát a törvények felett állónak. Ez pedig jelentős részben a 13 éve hatalmon lévő PT érdeme. Akiknek pechére nem csak Odebrecht börtönbüntetésétől volt hangos Brazília az utóbbi hetekben.

Március 4-én ugyanis a brazil rendőrség a Petrobras-ügy folyományaként kiszállt Lula Sao Paulo-i lakcímére, átkutatták a házat és kihallgatták a volt elnököt. 

A rendőrség még aznap közleményt adott ki, amelyben azt állították, bizonyítékuk van arra, hogy maga Lula is kapott a mocskos pénzekből, bár a pontos részleteket nem hozták nyilvánosságra. Ezt is lehetett a demokrácia győzelmeként, az egyes hatalmi ágak egészséges megerősödéseként értelmezni, de Lula érdemeit ekkor már kevesen méltatták.

Az egykor Brazília megmentőjének tartott, demokráciákban szokatlanul népszerű elnök a házkutatás után könnyezve tartott sajtótájékoztatót, amin egyfelől arról beszélt, hogy ő honfitársainak millióit emelte ki a szegénységből, másrészt pedig semmi nem igaz az ellene felhozott vádakból. A produkciónak elég rossz hangulata volt, az elnökként kétségtelenül komoly eredményeket elérő Lula inkább tűnt Hugo Chávez és tetszőleges latin-amerikai diktátor kombinációjának, mint tiszteletre méltó államférfinak.

Ez még csak megérzés volt, néhány nappal később viszont a tények is igazolták, hogy Lula, Dilma és szövetségeseik lába alól kicsúszott a talaj, politikai éleslátásukat pedig végképp elveszítették. Mivel a PT-ben a házkutatás után reális veszélyét látták annak, hogy Lula ellen rövid úton vádat emelnek, március 15-én Dilma felkérte kormánytagnak, hogy az igazságszolgáltatás nehezebben érhesse el. A hivatalos kinevezésre csak március 17-én került sor, és a brazil bíróságnak majdnem sikerült megakadályoznia, miután nyilvánosságra került egy lehallgatott telefonbeszélgetés, amin Dilma és Lula éppen azt tárgyalták meg, hogy a kinevezésre az utóbbi védelmében van szükség.

Az egyébként is nagyon kínos helyzetet csak még kellemetlenebbé tette a PT számára, hogy gyorsa előkerült egy 1988-as Lula-idézet:

„Ha egy szegény ember lop Brazíliában, börtönbe zárják. Ha egy gazdag, miniszter lesz belőle.”

Ennél szebben semmi sem bizonyíthatta, hogy az egykori bátor forradalmárokból, hogy csinált a pénz és a hatalom ugyanolyan korrupt politikust, mint akiknek megdöntéséért egykor szó szerint az életüket is kockáztatták.

Érzékelték ezt a brazilok is, akik szinte napra pontosan egy évvel a 2015 márciusi tüntetések után ismét tömegtüntetéseket indítottak Brazília nagyvárosaiban. Most egymilliónál is többen mentek az utcára, és követelték majdnem ugyanazt, mint egy éve: Dilma és Lula takarodjanak, a tolvajokat pedig csukják le.

Már a 2015-ös tüntetések idején is téma volt, hogy milyen fehér a felvonulók bőre. A fehér bőr Brazíliában jómódot jelent, és kétségtelen, hogy a most tiltakozók bőrszíne is jóval világosabb, mint az ország szegénynegyedeiben élő átlagé. A 2016-os tüntetésekről eddig készült leghíresebb/hírhedtebb képen egy brazil mezbe öltözött fiatal fehér pár vonul fel, miközben mögöttük gyerkeiket egy jóval sötétebb bőrű bejárónő tolja.

Az biztos, hogy ma a jómódúbb brazilok körében kevésbé népszerű az ország kormánya, mint a szegényekében, viszont az is, hogy az elégedetlenség elég általános. Egy felmérés szerint ma már a brazilok kétharmada szeretné, hogy Dilma jogi felelősségét is vizsgálják ki. Ehhez viszont az kellene, hogy vagy Dilma önszántából álljon független bíróság elé, vagy a PT vagy koalíciós partnere, a PMDB parlamenti többségéből több képviselő az ellenzékkel, a vizsgálat mellett szavazzon.

Úgy tűnik, Dilma még bírja a nyomást. A héten arról beszélt, semmilyen körülmények közt, soha nem fog lemondani, mivel nem követett el semmiféle bűncselekményt. Párttársai, koalíciós partnerei viszont mintha már nehezebben tűrnék az egyre zajosabb utcai demonstrációkat, és soraikban akadnak olyanok, akik már nem tartják elképzelhetetlennek az államelnök elmozdítását.

Ha a politikusok nem is teljesítik a brazil nép egyre világosabb akaratát, az igazságszolgáltatás még mindig közbeléphet.

Ha sikerül bebizonyítani, hogy Rousseff legutóbbi választási kampányában a Petrobrastól származó pénzeket is felhasználtak, a bíróság a brazil alkotmány értelmében akár meg is semmisíthetné az elnökválasztás eredményeit, Dilmát pedig eltilthatná a közügyektől. Nagyjából mint egy doppingvétségen kapott olimpiai aranyérmes esetében.

A dolgot tovább bonyolítja, hogy Dilma lemondása/eltávolítása esetén az elnöki poszt arra az Eduardo Cunhára szállna, aki egyfelől a brazil képviselőház elnöke, másfelől a jobboldali ellenzék egyik vezetője, harmadrészt viszont maga is vastagon érintett a Petrobras-botrányban. Így látszólag Brazília megint ott tart, mielőtt a PT színre lépett volna a 2000-es évek elején, egy minden elemében korrupt, egymással is összejátszó hatalmi elittel.

Az Odebrecht-jellegű figurák lecsukása és a politikusok elleni nyomozások, amik akár hasonló eredménnyel is járhatnak, mégis reményre adnak okot. A 2000-es évek nagy latin-amerikai baloldali kísérlete mára Argentínától Venezueláig megbukott, és lassan már Kuba is Amerika karjaiba omlik.

Meglátjuk, mi jön majd utána a kontinensen, és persze Brazíliában, ahol most nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy 2019-ben ismét PT-s jelölt kerüljön az elnöki székbe. De ha Lulának és Dilmának akár saját magukat is feláldozva csak annyit sikerül elérniük, hogy a világ egyik legnagyobb országában megtörjön az évszázados hagyomány, és többé senki se érezhesse magát a törvények felett állónak, akkor előrébb lendítették hazájukat. Ami nem rossz örökség egy latin-amerikai politikusnak.