Ezt mondta Habony Árpád a vagyonáról a NAV-nak

POLITIKA
2016 április 07., 11:23
comments 272

Habony Árpád a magyar közélet egyik legrejtélyesebb figurája. Legalább a 2006-os választási kampány óta Orbán Viktor legfontosabb tanácsadójaként tartják számon, annak ellenére, hogy soha semmilyen tisztsége nem volt sem a Fideszben, sem pedig a párt győzelmei óta a kormányban.

Magas rangú fideszesek sora beszélt arról korábban, hogy Habony ötlete volt 2008-ban a háromigenes, úgynevezett szociális népszavazás, amely bevitte a kegyelemdöfést a Gyurcsány-kormánynak. Az ő ötlete volt a rezsicsökkentés, ami a 2014-es választási kampány legfontosabb témája lett. Szokták említeni, hogy 2015-ben ő vetette fel, hogy a migránsozással erősítse meg pozícióját a kormány, az amerikai kitiltások és a netadós népszerűségvesztés után. Nem csupán nagy stratégiai ötleteket ad Orbánnak, hanem egészen aprólékosan is belefolyik a kormányzás politikai részébe, például beszédeket is ír Orbán Viktornak, és a kormányfő sajtótájékoztatói előtt is küld neki sorvezetőt.   

Az utóbbi évben fontos működtetője lett a sajtóban közölt állami propagandának is. Közvetlenül az érdekeltségébe tartozó új online és nyomtatott lapokon keresztül is, és sokak szerint a háttérből szervezi az Andy Vajna által állami hitelből megvásárolt TV2 átalakítását is. Továbbá informálisan kulcsszerepe van a tavaly év végén felállított, Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda irányításában. Ez az új tárca hivatott összefogni a kormányzati propagandát, vagy az ott dolgozók szavaival élve „a politikai kormányzást”. Rendszeresen feltűnik kormányzati és fideszes politikai egyeztetéseken. Nyilvánvaló és évek óta tartó jelenléte ellenére a mai napig könnyű zavarba hozni fideszes politikusokat, amikor arról kérdezik őket nyilvánosan, hogy kicsoda Habony és milyen szerepe van.

Sokáig nem lehetett tudni, hogy Habony Árpád miből élt. Az utóbbi időben viszont két vállalkozásáról is érkeztek hírek: tavaly Arthur J. Finkelsteinnel, Orbán Viktor amerikai kampánytanácsadójával közösen céget alapított Londonban, Danube Business Consulting néven, illetve szintén tavaly derült ki, hogy övé a több lapot is kiadó Modern Media Group Zrt. fele is. Utóbbi cég lapjaiban nagy értékben hirdetnek rendszeresen állami cégek.

Hogy Habony Árpád kényelmesen él, arról fotók, videófelvételek és pletykák sora szól. Nagy autók, drága táska, elegáns ruhák, egy ibizai buli képei villanyozták fel az utóbbi években a rejtélyes tanácsadó iránt érdeklődőket. És rengeteg sztorit mesélnek egymásnak fideszesek is, belvárosi szórakozóhelyeken eltöltött drága éjszakákról, vagy éppen egy Londonban közelmúltban kibérelt étteremről, ahol állítólag jelmezbe öltözve lepte meg a vendégeit.

2015 tavaszán az Együtt párt elnöke, Szigetvári Viktor vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett a NAV-nál Habony Árpád ellen, mert szerinte nem volt világos, hogy miből alapította meg a Modern Media Groupot. Az MMG előtt ugyanis nem volt olyan cégben érdekeltsége, amely jövedelmet termelt volna, és nem volt akkoriban éppen ismert állása sem. Tavaly májusban Szigetvárit arról értesítette a NAV, hogy bejelentése nyomán a hatóság „a szükséges intézkedéseket” megtette. Hogy ez konkrétan mit jelentett, arról nem mondtak többet a NAV-nál, és az Együtt elnöke azóta sem hallott semmit sem az ügyről.

Most biztos információt szereztünk arról, hogy a NAV valóban indított 2015 tavaszán vizsgálatot Habony Árpád ellen, de nem Szigetvári kezdeményezésére. A vizsgálat egy hónappal azelőtt indult, hogy Szigetvári bejelentést tett volna, vagyis az akkoriban még Vida Ildikó vezette NAV vagy valaki más kezdeményezésére, vagy pedig önszorgalomból lépett. Összesen 18 kérdést és számos alkérdést tettek fel neki arról, hogy honnan és mennyi jövedelme volt 2009 és 2013 között.

Habony együttműködött a hatósággal, és több dokumentumot is bemutatott arról, hogy honnan van pénze.

Ezek alapján Habony Árpád legfőbb bevétele baráti kölcsönökből volt, amelyeket Andy Vajna és Tombor András adtak neki.

Habony Árpád 2009 nyarán, tehát még a Fidesz hatalomra jutása előtt 20 millió forintot kapott kölcsön Tombor Andrástól, kamatmentesen, 7 évre. Habonynak elvben idén nyáron kell legkésőbb megadnia a pénzt.

Tombor az első Fidesz-kormányban Orbán Viktor biztonságpolitikai főtanácsadója volt, jelenleg az állami Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke, tavaly októberig a Tokaj-Hegyalja Fejlesztési Tanács elnök is volt, és egy kockázati tőkével foglalkozó befektetési cég, a Morando résztulajdonosa.

Tombor neve akkor vált országosan ismertté, amikor nyilvánosságra került egy lehallgatott telefonbeszélgetés az UD Zrt. nevű biztonsági cég vezetője és Csányi Sándor OTP elnök között, és amiben az UD-s Tóth János arról tájékoztatott, hogy Tombor András az MDF-t akkor vezető Dávid Ibolya megbuktatására törő csapatnak dolgozik. Tóth arra utalt, hogy Tombor maga jelentkezett a sztorival az UD-nál, de az már nem derült ki, hogy miért. Az Átlátszó portréja szerint Tombor az utóbbi időben Lázár János nem hivatalos tanácsadójaként is működött, és közvetített a miniszter Csányi Sándorral illetve Tarlós Istvánnal kialakult konfliktusának rendezésében is.

Vajna is jószívűen adott

Tombor Andráson kívül pénzt adott kölcsön Habonynak Andy Vajna is, és ő sem kért kamatot. Vajna először 2010 őszén volt ilyen nagyvonalú, tehát néhány hónappal azelőtt, hogy a filmproducert Orbán Viktor filmügyi kormánybiztossá nevezte volna ki. Vajna akkor 100.000 dollárt adott valamivel több mint öt évre kölcsön, a pénzt tavaly szilveszterig, egy összegben kellett Habonynak visszafizetnie. Aznapi árfolyamon ez közel 23 millió forint volt, vagyis hasonló összeg, mint amit előző évben Tombor adott Habonynak.

2013 őszén Vajna újra jó volt Habonyhoz, ekkor szintén kamatmentesen 50.000 dollárt adott neki kölcsön, ami akkoriban mintegy 11 millió forintot ért. Ezt a kölcsönt is 2015 végéig kellett Habonynak megadnia.

Máshonnan jóval csekélyebb jövedelme volt

Tombor és Vajna is úgy adott milliókat kölcsön, hogy akkoriban nem volt túl sok jövedelme Habony Árpádnak. Olyan keveset keresett, amiből esélye sem lett volna visszaadni ezeket a pénzeket. A vizsgált időszakban összesen nem keresett annyit, mint amennyit kölcsön kapott, legalábbis az általunk ismert dokumentumok alapján.

Habony a NAV-nak benyújtott papírjai szerint 2009-ben az Adriatiq Islands Group nevű cégnél havi átlag egymillió forint körül kereshetett. A cégcsoport Vitézy Tamás üzletember érdekeltségébe tartozott, aki energetikában és turizmusban is utazott, továbbá övé volt akkoriban a Helyi Théma című lapcsalád. Habony egy ideig ügyvezetője is volt a csoport magyarországi kft-jének (a cégcsoport központja Zágrábban volt bejegyezve).

A Fidesz választási győzelme után papíron szűk esztendő köszöntött rá. 2010-ben az Atticus Investments Zrt-től kapott alig négymillió forintot egész évben. Ezt a céget a korábban századvéges Heim Péter és a Heti Választ egykor birtokló, jelenleg a MET-nél vezető Lantos Csaba alapították, és felügyelőbizottságának első elnöke az azóta alkotmánybíróvá előlépett Stumpf István volt. 2011-ben az Atticusnál már jobban keresett Habony, abban az évben közel 17 milliót kapott a cégtől. (Az összegek minden esetben bruttó értendőek.)

2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is volt Habonynak jövedelme a Press and Belt Kft-től. A szentendrei céget Halkó Gabriella vezette. Halkó neve akkor vált közismertté, amikor a cégétől megrendelte a köztévé a Marslakók című sorozatot 841 millió forintért, és aztán Apropó nevű cége az állami tévécsatorna egyik legnagyobb beszállítója lett, ők gyártották a Ridikül és a Dal 2016 című műsorokat, illetve egy másik cége a Noé barátai című állatos magazint is.

Halkó Gabriellát idén januárban a TV2 gazdasági igazgatójává nevezték ki, ahogy Andy Vajna birtokon belülre került a csatornánál. Halkó Press and Belt nevű cégénél Habony bruttó 3,5 millió forint körüli összegeket keresett évente.

2013-ban Habonynak volt egy szerényebb jövedelme a Brand Lab Kft-től is, ebben a cégben is tulajdonos volt Halkó Gabriella. A cég neve akkor vált ismertté, amikor kiderült, hogy ez a társaság vett kölcsön a Szépművészeti Múzeumtól tíz darab antik festményt, képenként és havonta 15 ezer forintért, és ezeket egy Szerb utcai lakásban helyezték el, amely ingatlant Habony volt anyósa bérelte az V. kerületi önkormányzattól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.