Gyárfásék lecserélték a budapesti vizes világbajnokság rettenetesen kínos arculatát

sport
2016 április 18., 13:53
comments 161

Voltak azok a borzalmas plakátok, amelyeket a Magyar Úszószövetség készítettett el a házi tervezőjével, aki költő is egyébként, viszont nem mestere a Photoshopnak.

Itt volt ez például, a kékítésből véletlenül kimarad Várkupolával, és az óriás ugróval, aki előtt már a csobbanása előtt kicsap a víz:

De felejtsük is el a szakmában körberöhögött, bár Gyárfás Tamás elnök jóvoltából nemzetközi karriert is befutó sorozatot, ahogy a megboldogult gyerekriogató kabalafigurát, Bol-dogot, mert a szövetség váltott.

Pontosabban szerintük nem váltottak, mert a borzalmas plakátok nem is voltak hivatalos plakátok. Tényleg azt állították az Origó beszámolója szerint. Megkérdezték a szervezőbizottsá társelnökét, Seszták Miklós fejlesztési minisztert, hogy miért váltottak, ha három héte mutatták be az előzőt. Mire az volt a válasz, hogy

"Mi nem hoztuk nyilvánosságra, erről nem tudunk semmit."

Ehhez képest a Magyar Úszószövetség hivatalos Facebook-oldalán mutatta be a plakátterveket

és már Gyárfás is berakatta azokat a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) magazinjába.

photo_camera A FINA magazin címlapja a nem létező régi arculattal. A főszerkesztő egyébként Gyárfás Tamás

A világbajnokságot szervező cég ügyvezető igazgatója (egyben az úszó szövetség főtitkára), Szántó Éva azt mondta, hogy nincs szó lecserélt arculattervről, hiszen az említett plakátterv a 2013-ban lebonyolított vb-pályázatra készült.

Csodálatos érvelés, Bol-Dog esetében is azt mondta Gyárfás, hogy azt csak valamelyik kollégája vette fel, nem is volt hivatalos kabalaállat.

A lényeg: a szervezők azt a grafikushallgatót, Hetsch Ferencet bízták meg a világbajnokság arculatának megtervezésével, aki a Krea Kortárs Művészeti Iskolában szabadon választott feladatként elkészítette már a vébé arculatát. A munkáját bemutattuk mi is.

link Forrás

Ma sajtótájékoztatón már be is mutatták a világbajnokság új arculatát. Hetsch korábban azt mondta: "A vízcsepp csak egy ötlet volt, de mindenképp két dolog köré szerettem volna felépíteni az arculatot: egyrészt a vízre, mint ennek a rendezvénynek az alapjára, valamint egy olyan elemre, ami az országra jellemző. Ez utóbbiak közül igyekeztem kerülni az olyan szimbólumokat, amelyeket nem éreztem teljesen megingathatatlannak, mint például a címerünket vagy a trikolort." Ezért nyúlt inkább a kalocsai minták világához, mert ez szerinte "egy olyan fogalom, ami klisének tekinthető, mégis mindenkinek egyértelműen és összetéveszthetetlenül magyar, s mivel ez a rendezvény az országot is képviseli, így szerettem volna ennek a hivatkozásnak is terepet adni az arculatban."

Az általa tervezet plakát például ilyen

Erről azt mondta, hogy "A lehető legkevesebb elemmel szerettem volna megmutatni, mi is az, amiért az ember kimegy egy ilyen eseményre, amiért bekapcsolja otthon a számítógépet, hogy utánajárjon az interneten. És akkor villant be, hogy lényegében ez a rendezvény, de bármelyik másik tömegrendezvény vagy esemény is egy dologra, a közönségre épül."

"Büszkék vagyunk erre az arculatra, a szervezőbizottság egyértelmű célja volt, hogy a modern kort tükröző arculat legyen, amely bevezet minket az olimpiára is, ez pedig úgy gondolom, alkalmas erre" - jellemezte a munkát az MTI beszámolója szerint Seszták Miklós fejlesztési miniszter.

Az új logó meg ilyen

Ehelyett:

A Bol-dog utód új kabalaállatról egyelőre nincs hír.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.