Péntek este, amikor az MNB-alapítványok dokumentumait megláttam, két órán át üvöltve káromkodtam.

Mennyire pitiáner, mennyire arcátlan az egész.

Az ember, aki ezermilliárdok felett, szinte minden magyar forint és fillér fölött diszponál, hetvenmilliós támogatást juttat (juttattat) a róla szóló könyvre. Semmi szégyenérzet, semmi ügyeskedés, hogy legalább átszólni egy másik bankba, hogy Zolikám, Ádikám, Csabikám, Valakikém, leszel szíves akkor… Még egy kurva offshore-céget is lusta alapítani. Egyszerűen odaadatja maga magára.

Hetvenmillió tetves forint, ennek a többszörösét keresi nettó egy évben. De nem, nem fér bele. (Egyébként mennyi egy ilyen könyv kiadása? Hárommillió? Négy? Vicc.)

Mégis, mire számítottunk? Amikor kiderült, hogy kétszázhatvanmilliárd forintot (hahó, emberek KÉTSZÁZHATVANMILLIÁRDOT!, a magyar GDP több mint fél százalékát, a felsőoktatás éves költségvetési támogatásának majdnem dupláját) sakkoznak ki a Magyar Nemzeti Bankból alapítványokba, elég egyértelmű volt, hogy valami nagy disznóság készül. Ahhoz már nem is pofa, hanem azbeszt szopóálarc kellett, hogy bepróbálkozzanak a rendszerváltás utáni magyar gazdaságjogtörténet legabszurdabb és leglólábkilógatósabb trükkjével: azt mondták, hogy az MNB nyeresége (vö.: a megshortolt forinton szerzett profit) nem közpénz… Na, erre még Kövér Lászlónak is ökölbe szorult a bajsza. És amikor azt gondolhattuk, hogy cinizmusban és közröhejben elértük a lokális maximumot, jött a törvényjavaslat az alapítványoknak juttatott közpénz „közpénzjellegének elvesztéséről”. Simán átment a parlamenten. Az Alkotmánybíróságnak kellett elgáncsolnia.

Érdekes egy állatfajta a döglődő magyar jogállam. Egyrészt felnőtt, aggyal rendelkező képviselők beterjesztenek és elfogadnak egy ilyen törvényt, aminek a fejlécébe nagy piros betűkkel oda lehetne írni, hogy „Lopáshoz lesz”. Abban az országban, ahol egy ilyen törvényt elvileg felelős képviselők elfogadnak, a legkevésbé sem lehetne várni, hogy bármi megakadályozza a hatályba lépést. Az Ab mégis elkaszálta, és ezután az MNB alapítványai szinte zokszó nélkül kiadák az adatokat.

Hát, ha megítélték, tessék, itt van, excelben, pdf-ben, akármiben, mindenki láthatja, hogy lopunk.

Elsőre akár úgy is tűnhet, igaza van Lánczi Andrásnak, az orbánizmus ideológiai főtámaszának: milyen maffiaállamról tetszenek beszélni?, nem hogy nem ölnek meg senkit, nem hogy nem fenyegetnek, vernek, de még készségesen ki is adják az adatokat.

Tényleg. Viszont abban is biztosak lehetünk, hogy ezért az egészen súlyos, egészen nyilvánvaló és pofátlan lopásért nem fog ülni senki. Hiába tűnik föl a százmilliókkal, milliárdokkal megajándékozottak között legalább fél tucatnyi olyan cég, amely könnyedén a jegybankelnök rokoni és baráti köréhez kapcsolható.   

Nem hogy ülni nem fog senki, még vádemelés sem lesz. Ide a rozsdás bökőt!

(És máris egy másik Lánczi-tételnél vagy, ugyabból az interjúból: ez nem korrupció, hanem a rendszer lényege.)

Van még ennek a sztorinak egy számunkra különösen érdekes alfejezete. A VS és a New Wave Media története, az MNB-alapítványoktól odaszivárgott százmilliókkal.

A Vs.hu érzékeny téma nekünk. Majdnem egyidős a 444-gyel, néhány hónappal utánunk indult, elég váratlanul. Évekig nem nagyon történt semmi az online hírpiacon, aztán hirtelen, néhány hónapon belül két híroldal is elstartolt.

A 444 létrehozásának oka világos volt: tucatnyi indexes újságíró dezertált, miután a tulajdonos a hatalom változó tartalomfogyasztási szokásaira innovatív menedzsmentmódszerekkel reagált. (Nem feltétlenül értelmes ezt méricskelni, de ha elővennénk a korrupciométert, elég nyilvánvaló lenne, hogy az Index korrumpálódásának akkori mértéke össze sem hasonlítható a VS korrumpálódásának mértékével. De még azt is tűrhetetlennek éreztük, érezzük sokan.)

A Vs.hu indításának motivációit homály fedte. Érthetetlen volt, miért akar százmilliókat kidobni egy közéleti-politikai híroldalra egy Száraz István nevű, bulinegyedből kinőtt vendéglátós vállalkozó. Aki ismerte az akkori médiapiaci és politikai-közéleti viszonyokat, nagyjából kizárhatta, hogy pusztán üzleti alapon bárki is médiavállalkozást indítana. Pláne ekkora költséggel. Mert az látható volt, hogy a VS-nél nem takarékoskodtak: villogtak a MacBook Prók, az impresszum gyorsan nyúlt.

A céltalanság vagy bizonytalanság az induló Vs minden leírt mondatán érződött, első szerkesztői tanácstalanul pakolgatták a híreket, senki nem tudta, mire megy ki ez az egész.

Már a Vs startja előtt megjelentek az első sajtóértesülések, hogy Száraz elég jó viszonyban van a Matolcsy családdal, és talán valamiféle matolcsysta médiabirodalom keletkezik éppen; a Vs-t kiadó New Wave Media nevű cég csehországi bejegyzésű tulajdonosa (Bawaco) mögött pedig a Nemzeti Bank elnökének unokatestvére és üzlettársa, Szemerey Tamás áll. Szemerey ebben az időszakban megvett egy törpebankot (az Evobankot) is, és az MNB hitelprogramjáról nevezte el, Növekedési Hitelbanknak.

A Vs erőtlenre sikerült indulása után főszerkesztőt és startégiát váltott: a szerkesztés némileg céltudatosabbá vált, az olvasottság növekedett. Az új vezetés ügyesebben promótálta a lap tartalmát, és jelentős pénzt kezdett költeni a cikkek terjesztésére. (Magyarul: olvasókat vásárolt.) A szerkesztőség pedig tovább nőtt, majdnem Index-méretűre. A VS fölszívott egy csomó jó újságírót az időközben szétvert Origótól, sőt máshonnét, HVG-től, Indextől is sikerült igazolni, elég jó pénzekért. A valós piaci teljesítmény nagyon nem állt arányban a költésekkel, ezt bárki láthatta, aki egy kicsit is ismeri az online médiát.

A Vs kiadója, a New Wave Media tovább terjeszkedett: megvásárolta a köpönyeg.hu-t, és aztán jött az igazi nagy fogás, a politikai zsarolással megroppantott, és eladósorba kényszerített Origo. A New Wave a legjobb piaci ajánlatot legalább 50 százalékkal meghaladó árat fizetett a még mindig több százezres olvasói bázissal rendelkező, de sok százmilliós veszteséget termelő óriássite-ért. Nyilvánvaló volt, hogy a bizniszt a háttérből politikai erők irányítják. A négymilliárd forintos, ultrakockázatos bizniszhez vajon ki adott hitelt? Hát a Matolcsy-jobbkéz irányította MKB, de egy kisebb összeget, félmilliárdot persze a Növekedési Hitelbank is nyomott a cégbe.  

Az MNB-alapítványok most közzétett pénzügyi adataiból kiderült, hogy a Vs illetve a New Wave több mint hatszázmillió forint értékben kapott támogatásokat az alapítványoktól. Ebben a pillanatban kábé világossá vált a Vs valódi célja.

Talán jobban megérthetjük, hogy milyen irreálisan nagy bevétel ez a hazai online piacon egy Vs méretű híroldalnak vagy egy New Wave méretű cégnek, ha tudjuk, hogy a Vs valós piaci teljesítményével, mostani látogatottságával maximum százmillió forintos, de inkább kevesebb nettó árbevételt érhetett volna el. Már a százmillióhoz is kivételesen ügyes, hatékony sales kellett volna, és nem kevés szerencse.

És ne legyünk naivak, nem csak ezt a hatszázvalahánymilliót húzta le Száraz István cége az államról. Ez csak az MNB-alapítványoktól jött pénz. A Száraz-média rendszeres és nagy hirdetője még a Turizmus Zrt., a Szerencsejáték Rt., futottak rajta az állami kampányok, az Elmü-, Paks-típusú cégek kampányait nem is figyeltem.

Ez az, ami a nem szakmabeliek számára talán kevéssé látszik: az állami pénz és a politika nem csak annyival torzítja a piacot, amennyit maga költ. Bár ez is brutális nagyságú összeg: a Habony-média bevételeit elemezve is kiderült, hogy egy-egy állami kampány akár tízszer annyit fizet, mint a legnagyobb piaci hirdetők. Ezen kívül a politikailag motivált pénz még több pénzt mozgat: van egy hatalmas államközeli cégfelhő plusz az államnak valamiért kiszolgáltatott (például koncesszióhoz kötött) cégek hálózata, és innen is szállingóznak a milliók, ha elég jó a politikai kapcsolat.

Végtelenül szomorú, tragikus ez az egész az újságírók szempontjából is. Akik a Vs-hez mentek dolgozni, és tájékozott (tehát jó) újságírók, természetesen sejthették, hogy Matolcsy-közelbe kerülnek, de a szűkülő, és politikai hátterű strómanhálózatokkal már szinte teljesen leuralt sajtópiacon nem sok lehetőségük maradt, abban bízhattak, hogy a szerkesztőség megfelelőnek tűnő függetlensége, mozgástere megmarad.

Külön tragikomikus az ex-origósok helyzete, akik egy politikai okból bedarált szerkesztőségből menekültek, és aztán hirtlen újra az Origo kiadójánál találták magukat, egy még nagyobb politikai korrupciós botrány kellős közepén.

A jó hír tehát az, hogy a magyar jogállam bizonyos alkatrészei még működnek: elég volt egy adatkikérés, és bedőlt egy különösen ocsmány közpénztolvajló rendszer.

Egy a százból. Az ezerből. (Az jó kérdés, hogy ez egy még épen maradt alkatrész rendes működése vagy a még bejártós új rendszer üzemzavara.) Száraz István vörös arccal, megszégyenülten menekült a kamera elől. Érezhetően zavarodottak a biznisz mögött álló igazi nagy játékosok is. A New Wave cinikus és átlátszó hazudozással próbálkozik, tagadja, hogy Szemerey lenne a tulajdonos. (Az elmúlt három évben körülbelül kétszáz cikkben jelent meg, hogy Szemerey áll a New Wave mögött, de egyik esetben sem kértek helyreigazítást. Eddig nem zavarta őket.) Még röhejesebb Matolcsyék alakítása, akik úgy tesznek, mintha az alapítványok függetlenül döntöttek volna a támogatásokról, és ehhez az MNB-nek semmi köze sem lenne. (Aha, a döntések függetlenségét semmi sem illusztrálja jobban, mint hogy mind a hat, tök független alapítvány tök független kuratóriuma tök véletlenül tök ugyanazoknak a cégeknek osztogatta a támogatásait.)

Különösen szánalmas, hogy végül azokat alázták meg a legjobban, akik csak dolgoztak a háttérből kavargató nagykutyáknak. Kollaboráltak ugyan, néha talán tudatlanul, de nyilvánvaló, hogy a legkevésbé ők tehetnek az egészről: az újságírók. Lebhardt Olivér főszerkesztőt még a botrány közepén, pénteken is arra utasították, hogy a lehető legátlátszóbb hazugságokkal védje a védhetetlent. Lebhardt hétfőre magához tért, és lemondott.

A Vs-nél alig pár hetet dolgozó Joób Sándor érezte talán leginkább méltatlannak a helyzetet: még a fizetéséről is lemondott visszamenőleg, mert nem akar lopott közpénzből éli. Pedig nem keres ötmilliót havonta, nincsenek titkos bankszámlái, van viszont két gyereke. Neki ez biztosan nagyobb anyagi áldozat, mint Matolcsynak saját pénzéből kiadni a róla szóló könyvet...

Nem Joób pár százezer forintjától áll majd helyre az igazság és az erkölcs Magyarországon, mégis felbecsülhetetlenül fontos hozzájárulás.

Esetleg azokat is elgondolkodtatja, akik most bátran, szilárd morális pozícióból írnak a botrányról, a lapjaik pont ugyanúgy függetlenek, mint a Vs volt, és a kiadóik ugyanúgy több százmilliót kaszálnak le évente állami cégektől, lopott pénzekből, mint a Száraz-brigád.