"Szeretett kefélni", "ifjúkori botlás", "valami nőügy" - így beszéltek Kiss László áldozatáról, amíg úgy tudták, hogy már nem él

bűnügy
2016 május 07., 20:21
comments 341

Szombat este az RTL Klubnak adott interjúban mesélte el megerőszakolásának részleteit Takáts Zsuzsanna, Kiss László áldozata.

Az asszonyról eddig a közvélemény úgy tudta, hogy már nem él. Ezt Gyárfás Tamás mondta róla, aki állítása szerint Kiss Lászlótól hallotta ezt. Így ennek tudatában nyilatkoztak róla, és az esetről, amióta kirobbant a botrány.

"Valami nőügy"

MTI Fotó: Földi Imre
photo_camera MTI Fotó: Földi Imre

"Álságos lenne, ha én azt mondanám, hogy tudtam a részleteket. Azt tudtam, hogy volt valami nőügy"

- mondta Gyárfás Tamás, aki szerint "nála biztos, hogy Kiss László nem lett volna mondjuk egy apácazárdában nevelőtiszt".

A "valami nőügy" az áldozat, Takáts Zsuzsanna szavai szerint azt jelentette, hogy miután behívták egy szobába az uszoda területén, hiába könyörgött, sorban megerőszakolták. Közben rosszul lett, és a végén sem tudta összeszedni magát, ezért gyógyszert is adtak neki.

Gyárfást szombat este kerestük - azt mondta, Londonban van, nem nyilatkozik, az ügyet a maga részéről lezárta.

"Szeretett kefélni"

"Egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni. Eldöntötték, hogy áldozatot csinálnak abból, aki valószínűleg nem is volt az, és a példastatuálás vágyától hajtva a bíróság helyt adott az óhajnak"

- írta Aczél Endre a Facebookon korabeli uszodai emlékei alapján. (A kommentek miatt a Népszabadság megvált tőle.)

Takáts ezzel szemben arról mesélt, nem ismerte korábban a tetteseket, véletlenül ment aznap az uszodába barátnőivel, ahol az egyik elkövetővel szóba elegyedett. A tárgyalás során az egész családot súlyos atrocitások érték, az apjának pénzt kínáltak, hogy vonja vissza a vádat, később meg is verték. Szülei állítólagos befolyásáról azt mondta, nevelőapja egy cipészmester volt, az anyja egész életében adminisztrátor volt egy illatszercégnél.

"Botlás"

"Ifjúkori hevületében elkövetett egy botlást"

- mondta Friderikusz Sándor Kiss Lászlóról, miközben a szerinte hiénaként viselkedő sajtót gyalázta.

Takáts elmesélte, mennyire lehetett ez ifjúkori botlás: a rendőrség több megtámadott lányról tudott, a vádirat szerint másnap is történt hasonló eset. (Nem mintha egyébként egyetlen nemi erőszak "ifjúkori botlás" lenne.)

"Ennyit kellett volna tennie asszonyom"

Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó így magyarázta el, hogy működik a nemi erőszak:

link Forrás

Ezzel szemben Takáts elmondása szerint nem egészen ilyen könnyű arrébb húzódni egy csoportos nemi erőszak áldozataként. Közölték vele, "innen nem megy el, mert jönnek a többiek", könyörgött, mert azt hitte, hülyéskednek, de ketten lefogták, és befogták a száját, aztán sorban ráugrottak.

Mint az abortusz

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

"Most hoznak egy abortuszról szóló törvényt, akkor húsz-harminc év múlva majd előveszik azokat a nőket, akik megszakíttatták a terhességüket?”

- hozott egy hasonatot Hargitay András, az úszóválogatott szövetségi kapitánya a Magyar Nemzetnek. Amivel talán méltatlan is lenne bármit szembeállítani, talán csak azt, hogy a csoportos nemi erőszak büntethetősége nem valami modern liberális szeszély, hanem így volt 1961-ben is.

Az pedig rendszeresen felmerült szinte minden vitában, hogy

Kiss László már megbűnhődött azért, amit tett.

Kiss László valóban volt börtönben. Takáts elmondása szerint viszont a bíróságon utálattal néztek rá a vádlottak, akik nem értették, mit keresnek ott. Kiss László sose kért bocsánatot, és szerinte most sem kérne bocsánatot, mert 55 év után sem fogja fel, mit művelt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.