Belevág a kormány a nyugdíjreformba: Mindenki tartsa el a saját nyugdíjasát!

Tbg
életmód
2016 május 22., 10:26
comments 1010

„A parlament elé került legújabb törvénymódosítási javaslatban két apró, de jelentős változást hozó bekezdés rendeli el, hogy a felnőtt gyermek az idős szüleit köteles eltartani és erre harmadik személy, például szociális intézmény is kötelezheti őt.”

- ezzel a hírrel sokkol vasárnap a Portfolio.hu.

Egy legfrisebb Ptk-módosítás szerint a jövőben harmadik fél is kötelezheti az eltartót, hogy kiegyenlítse azon nyugdíjas után a számlát, aki képtelen fizetni az egyházi vagy állami intézményi ellátást.

Betű szerint:

„(1a) Aki a tartásra rászorult szülő szükségleteinek ellátásáról a tartásra köteles gyermek helyett gondoskodik, az indokoltan nyújtott ellátás ellenértékének megtérítését az ellátás nyújtásától számított egyéves jogvesztő határidőn belül követelheti a tartásra kötelezhető gyermektől.”

Bár erre már az Alaptörvény is kitér, a szociális intézmények eddig nem kötelezhették fizetésre a nyugdíjas rokonait. Mostantól azonban a járási hivatal eljárást indíthat a rokon ellen, amellyel behajthatja az idősgondozás költségeit.

„A törvénnyel a megélhetési gondokkal küzdő nyugdíjasok iránti felelősséget az állam szép csendben áthelyezte a gyermekeik vállára, amit most már intézményi szinten is érvényesíteni lehet.”

- fogalmazza meg szépen a Portfolio, amely azt írja, az állam már egy ideje a finanszírozói szerepból a támogatói szerepbe igyekszik, ezért is vezette be a 20%-os adójóváírást a Nyugdíjelőtakarékossági Számlák (NYESZ) esetében.

Hol van a pénz?

A magyar állami nyugdíjrendszer még a legoptimistábbak szerint is borzalmas állapotban van, a pesszimisták szerint 2050 környékén teljesen összeomlik.

Ennek egyszerű a magyarázata: a társadalom elöregszik, a fiatalok kevesen vannak, a gazdaság nem teljesít várakozáson felül, ezért nincs megtakarítás, az állami rendszer nem költséghatékony, azaz lassan csődbe megy a rendszer.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.