Az oroszok nagyon kavarnak valamit Szíriában

külföld
2016 június 10., 07:54
comments 187

A BuzzFeed szíriai tudósítója, Mike Giglio értesülései szerint az elmúlt hetekben az oroszok közvetlenül vagy szír közvetítőik útján több, eddig az amerikaiakkal szövetséges lázadó parancsnoknak is ajánlatot tettek az együttműködésre.

Giglio többükkel is beszélt, köztük olyanokkal, akik gyanakodva fogadták az őket eddig különösebb fenntartások nélkül bombázó oroszok ajánlatát, mások viszont hajlanak az együttműködésre, miután az amerikaiak illékony támogatásában csalódtak.

A csalódásra van is ok, Barack Obama a szíriai háború első időszakában kijelölte a vörös vonalakat, amelyekről azt mondta, hogy ha Aszad átlépi őket, az Egyesült Államok beavatkozik. Ilyen volt a vegyi fegyverek bevetése. Aztán amikor Aszad bevetette a vegyi fegyvereket, nem lépett semmit. Az amerikai segítség így kimerült a lázadók kiképzésében, illetve nem túl intenzív felfegyverzésében. Ennél konkrétabb támogatást csak a kurdok kaptak, akiknek a hadműveleteit olykor az amerikai légierő is támogatta.

A Gigliónak beszélő lázadó parancsnokok szerint az oroszok most pénzt, fegyvert, taktikai támogatást ígérnek azoknak, akik átállnának hozzájuk, de ami ennél is fontosabb lehet:

helyet az asztalnál, ahol majd az ISIS legyőzése után Szíria jövőjéről dönthetnek.

Ez persze elég bizonytalan ígéret, amiben a megkeresett parancsnokok egy része nem is igazán hisz. Okkal. Oroszország egyértelműen azzal a céllal vágott bele a szíriai háborúba, hogy megmentse Aszad rezsimjét. Otthon is azt kommunikálták, hogy végre legyőzhetik az amerikai demokráciaexportot. Márpedig az Atlantic Council elemzője, Frederic C. Hof szerint ennek a demokráciaexport elleni harcnak Aszad a plakátarca, ő szimbolizálja a szír államot, aminek Putyin a megmentésére indult. Márpedig a mérsékelt ellenzék alapkövetelése Aszad távozása, ez pedig olyan konfliktus, amit egykönnyen nem lehet feloldani.

De mit jelent ez valójában?

Az biztos, hogy a lázadócsoportok megkörnyékezése, átállítása komoly csapás az amerikaiakra, akik így teljesen jelentőségüket veszthetik Szíriában. Már ezért a fricskáért megérheti. A lázadók átállításával az amerikaiaknak nem maradnának klienseik Szíriában a kurdokon kívül, akik viszont mostanában elég szorgosan működnek együtt az oroszokkal és a kormányerőkkel, Alepo környékén a lázadók kárára terjeszkedve.

Másrészt viszont az oroszok puhatolózása annak is a jele lehet, hogy - ahogy annak idején az amerikaiak Irakban - az oroszok is úgy léptek be a háborúba, hogy nincs tervük a végjátékra. Robert S. Ford, az amerikaiak 2011-14 közötti szíriai nagykövete szerint a puhatolózás arra utal, hogy "már értik, hogy ha nem nyerik meg a mérsékelt ellenzék egy részének támogatását, akkor nem tudják politikailag lezárni a háborút". Ford szerint Szíria annyira darabokra hullot, hogy immár az oroszok is belátják, hogy "nincs egy ország, ami mindent kontrolálhatna. Úgy érzem, hogy már az oroszok is sokkal nehezebbnek gondolják ezt, mint amire számítottak". (Címlapképünkön orosz bombázók bombáznak Szíriában. Fotó: AFP/Orosz Védelmi Minisztérium.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.