2016. június 30.-át arany betűkkel fogják beírni a magyar feminista, posztironikus és neokonceptuális képzőművészet történetébe.

Ekkor jelent meg ugyanis Rogán Cecília nőművész korszakmeghatározó erejű,

Rogán Cecília: Anya vagyok és dolgozó nő

című műalkotása, de nem a Balkon, a feminista- entellektüel Hüvelygomba femzine, vagy az Új Művészet magazin, hanem a Bors című bulvár napilap címlapján.

Itt a címlapon található műdarab:

Itt meg a folytatás belül:

Rogán olyan erejű és intenzitású alkotó, hogy hihetetlen iróniájával még a konceptuális mozgalom közismert ironizálási hajlamából is képes Komoróczky-i értelemben vett majmot csinálni. Mi lehet ugyanis ironikusabb annál, mint hogy pont a Bors - a par excellence celebújság - címlapjának tetejéről kürtölje valaki világgá azt az üzenetet, hogy "NEM IS VAGYOK CELEB HANEM DOLGOZÓ NŐ"? Megmondom: semmi. Ez itt egyfajta malevicsi értelemben vett végpont, az ironikus művészet Fekete négyzete.

Művészettörténetileg képzett alkotóként Cecília asszony így biccentett oda szellemi elődeinek, a szovjet-orosz szuprematistáknak.

Rogán ezzel a gesztussal finoman meghajtja a fejét a XX. századi szürrealista mozgalom, azon belül René Magritte előtt is. "Ceci n'est pas une pipe", vagyis "ez nem egy pipa" írta Magritte talán legismertebb festményén, a Képek árulásán egy festett pipa alá.

Melyik magyar befogadónak ne Rogán művésznő politikus férje jutna erről eszébe, amint éppen arcátlanul letagadja a nyilvánvalót? De Magritte persze nem arra gondolt, hogy nem egy pipa van odafestve, hanem arra, hogy a pipa festett képe nem azonos a pipával. Rogán sem azt mondja, hogy a cikk nem sima, bálás celebfelszopás, hanem azt, hogy ez egy önmagán túlmutató celebfelszopás.

Rogán már a cikk címlapos ajánlójában újabb tükörjátékot játszik, egyetlen mondattal idézőjelbe téve mindent, amit eddig a szociológiáról, a társadalomról és az őszinteségről gondoltunk.

Bár a magazinok sztárolják

- kezdi cselesen -

úgy véli, ő is csak ugyanolyan, mint a legtöbb nőtársa az országban.

A magánmitológia ismerete egy kortárs konceptuális művész esetében alapvető, így most beszéljen pár - saját maga által megosztott - kép Átlagos Magyar Nő Vagyok Te Is Lehetnék Cecíliáról:

A modern átlag prolinő melegítőjében, egy Bélavári Zita Couture modellben:

A modern munkásnő otthonkájában, vagyis egy Benes Anita-féle Daalarna Couture modellben a XXI. század munkásklubjában, azaz a Glamour-gálán:

És végül az Átlagos Jánosnék kedvenc trécselőhelyén, a Forma 1 rajtrácsán:

Nem is ezer- hanem ezeregyarcú alkotó ő!

Rogán tudatos művészként eleve nehezen kerülhetné el, hogy valamilyen formában ne reflektáljon arra a személyre, akitől a vezetéknevét is kapta, vagyis Rogán Antal eredeti tőkefelhalmozóra és propagandaminiszterre. Nem is akarja elkerülni! Mint láttuk, megtette egyrészt a "nem tartja magát celebnek, sőt" felcímmel. De nemcsak azzal! A rogáni művészi univerzum központi dichotómiája az elrejtés és leleplezés kettős játéka. Ez, mint olyan sok
cecíliaasszonyos motívum, nyilvánvaló utalás egyrészt a család pénzügyeire, másrészt a férje napi rutinmunkájára. Ebben a műben ez leginkább abban érhető tetten, hogy a vegytiszta műalkotás formailag nem egyszerűen egy benyalós éncsakegyszerűdolgozónővagyokozó bulvárcikk, hanem egyenesen egy reklámcikk, ami Rogán celeb-luxusvállalkozását, az írásban név szerint is megemlített Nakama and Partners nevű médiaügynökséget reklámozza. Amit közösen tulajdonol azzal a Sarka Katával, aki celebújságtöltelékből lett a celebújságtöltelékből lett celebpápa, vagyis Hajdú Péter felesége, és ami azzal foglalkozik, hogy szépségversenyek útján újabb celebújságtöltelékeket állítson elő ipari mennyiségben.

Rogán nemcsak átgondolt, de a részletekre sokat adó alkotóművész. A cikk formátumú alkotásában ugyanis rengeteg apró művészi poént rejtett el.

"Számomra nem a megjelenés a lényeg"

- mondja például Beauty Face filter magyarországi arca.

Rogán munkásságában mindig is jelen volt egy erős elméleti-intellektuális vonulat. Nyilvánvalóan sokat foglalkozik a modern genderelmélettel és a nők egyéni-társadalmi érvényesülésével. Mindezekre azzal a páratlanul szellemes, eddig leginkább a fanyar brit alkotókat jellemző poénnal utal, hogy az őt önálló, dolgozó nőként pozicionáló interjú vége felé egyszer csak bedobja a "büszke csadoros nő"-bombát:

"Egyáltalán nem érzem, hogy önálló tényezőként kellene engem bárkinek is számon tartania. Továbbra is feleség, anya és dolgozó nő vagyok, ahogyan a legtöbb nőtársam az országban."

Összegezve: Rogán Cecília az "Anya vagyok és dolgozó nő"-vel olyan sűrűségű, annyira sokrétű és kormeghaladó műalkotást hozott létre, ami összetettségében és jelentőségében talán csak Marcel Duchamp A nagy üvegjéhez fogható. Tökéletességben, az utolsó vesszőig tartó csiszoltgyémánt-szerű kidolgozottságban pedig talán csak Pilinszky János Apokrif című verse mérhető hozza a magyar művészettörténetben.

Miközben, valljuk be, a Rogán-féle Apokrif sokkal erősebben kezdődik, mint a Pilinszky-féle:

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön az alakformáló szalonok csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő zsűritag, oly nyugodt.

De virrasztván a barnítókrémben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a Nakama and partners ügyvezetője:

Ismeritek a brillek vonulását,
a brillekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött Yves Saint Laurent-om?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle Manolo Blahnik-cipő
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló sommelier-fejet,
ismeritek a dermedt pezsgősvödröket,
a mélyvilági kínt ismeritek?