A 3-5 éveseket szórakoztató kisállatoknak sincs menekvés.
Lemászol a pincébe és úgy esik le az állad, mint a Mester orra a félresikerült plasztikai műtét után, legalábbis a nyolcvanas évekbeli belső-józsefvárosi legendák szerint. Kiállítás nyílt Budapesten Jackson életéről, mi pedig az interaktivitás jegyében ott táncoltunk a sírok között.
A Fabergé által készített cári húsvéti tojások egyikét árverezik el.
20 percig ment a licitálás.
Lázár János korábban azt mondta, hogy „nyitva áll az út az állami tulajdonba vétel felé”.
Sírhatnak az ulmi svábok. Már csak egy évtized és kész is a barcelonai turistatemplom.
Zavarbaejtő módon látványos, atmoszférateremtésben 10/10-es, közben 3D-s karakterek és igazi konfliktusok nélküli filmet rendezett a Saul fiával Oscar-díjat nyert Nemes László. Kicsit olyan az egész, mint egy csodálatosan megcsinált számítógépes játék demója.
Al Pacino VIII. kerületi önkormányzati képviselőjelölt volt ahhoz képest, amit a külügy legfaszább csávója itt lenyomott.
Ilyen még nem volt a Fészekben: olyan vendéglátós bérli az egész épületet, aki eddig csak egy minikocsmát üzemeltetett a Margit körúton. A hazai művészek valaha fontos klubjában régóta nem lehet kártyázni. A tét nem az, hogy újra lehessen, hanem az, hogy ne nyúlják le az értékes épületet és a műkincseket.
Ne a Sátántangóval kezdd, ha Krasznahorkai-szűz vagy.
Mit akarhatott ezzel a Chesterfield FC, a kis angol fociklub? Az egyik főszereplő maga Will Grigg, a hatás fenomenális.
Jön Cser-Palkovics András és lekaratéz, mintha te lennél Garancsi.
(Szpojler: nekem Lenin.)
„Ez most egy kínos ügy” – mondta az esetről a zenész.
Miért bohóckodik Dopeman Pityinger László a Karmelitában? Mi előnye származik Orbán Viktornak abból, hogy egy kiélezett kampány közepén az egykor még MSZP-s támogatással ringbe szálló, Orbán-fejjel focizó, lecsúszott zenésszel pózoljon?