Üresek a börtönök Hollandiában, ezért más országoknak adnak bérbe cellákat

külföld
2016 július 10., 15:10
comments 75

A holland igazságügy-minisztérium a héten jelentette be, hogy az országban fogva tartottak száma 27 százalékkal csökkent 2015-re 2011-hez képest. Ez erősen szembemegy a világtrendekkel, az Institute for Criminal Policy Research februári jelentése szerint globálisan jelentősen nőtt a bebörtönzött emberek száma, 2000 és 2015 között mintegy 20 százalékkal.

A holland minisztérium is kitér arra a jelentésében, hogy náluk van arányait tekintve az egyik legkevesebb bebörtönzött ember Európában: százezer lakosra jut 57 fogvatartott. Ennél csak Finnországban vannak kevesebben, ott 54 rab/100 ezer lakos.

(Az európai rangsor másik felén amúgy mi vagyunk, a Helsinki Bizottság blogjának tavalyi cikke szerint Magyarország az EU leginkább bebörtönző országa, nálunk 186 fogvatartott jut 100 ezer főre.)

photo_camera Holland börtön (AFP PHOTO / ANP / MARCO DE SWART)

Az elemzések szerint két ok miatt fogyhatnak a rabok Hollandiában: egyrészt évről évre csökken a bűnözés az országban, átlagosan 0,9 százalékos visszaesést mérnek évente. Másrészt pedig az igazságszolgáltatás módszerei is megváltoztak: több a közösségi munkában letöltendő ítélet, illetve egyre gyakoribb a csuklóra vagy bokára szerelt megfigyelőeszköz, amivel figyelni tudják, de nem kell bezárják a kisebb vétségek elkövetőit.

A visszaesés miatt sorra szabadulnak fel a börtönök. 2013-ban tizenkilencet kellett bezárni ,a közeljövőben pedig újabb öt börtönt zárhatnak be.

Vannak alternatív megoldások is az üres cellák feltöltésére, például a korábbi években hollandok adtak már bérbe rabhelyet a norvég és a belga kormánynak is, hogy saját elítéltjeiket tudják hova rakni. És volt már olyan cella is egy használaton kívüli börtönben, amit menekültek elszállásolására használtak.

Ami elsőre elég durvának hangzik, ugyanakkor a menedékkérők lakhatásával foglalkozó kormányzati szerv szerint ezek a cellák egy vagy két ember számára kényelmes lakhatást biztosítanak, konyhával, edzőteremmel a közelben.

A rabok fogyásának persze vannak vesztesei is: azok az emberek, akik emiatt veszítik el munkahelyeiket. Az öt hamarosan bezáró börtön 1900 ember megélhetését érinti és közülük csak hétszáz ember tud majd az állam azonnal máshol alkalmazni.

A holland ellenzék pedig persze közel sem ennyire elégedett, a szocialisták parlamenti képviselője, Nine Kooiman korábban arról beszélt, hogy nem a bűnözés lett ritkább, csak a hatóságok kevésbé kapják el a tetteseket, ezért nincs kit börtönbe rakni.

Hollandia mellett korábban Svédországban fordult még elő, hogy túl sok lett hirtelen a börtön. A helyzetről szóló 2013-as cikkben szakértők azzal is magyarázták a jelenséget, hogy a humánus, emberhez méltó körülményeket biztosító börtönök miatt az elítéltek sokkal könnyebben integrálódnak vissza a társadalomba szabadulásuk után. (Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.