Szijjártó Péter: Jogunk van elmondani a véleményünket az amerikai kampányról

politika
2016 július 28., 06:52
comments 182

“Az amerikai elnökválasztás az amerikai emberek dolga. Mi nem szólunk és avatkozunk bele, de ahhoz jogunk van, hogy elmondjuk a véleményünket arról, amit hallunk. Az amerikai kampányban (...) márpedig világoss ávált, hogy ki mit gondol külpolitikáról és bevándorlásról. Ebben amit a demokraták gondolnak, az a mi érdekeinkkel ellentétes, amit pedig a republikánus jelölt gondolt, az egybevág”

- magyarázta Szijjártó Péter külügyminiszter a 444-nek Orbán Viktor tusnádfürdői szavait csütörtök reggel minisztérium Bem téri épületében. A miniszterelnök a világ vezetői közül elsőként állt ki a trumpi politika mellett.

Szijjártó Péter külügyminiszter. MTI Fotó: Marjai János
photo_camera Szijjártó Péter külügyminiszter. MTI Fotó: Marjai János

A külügyminiszter a kérdésünkre azt is mondta, a kormányfő kiállásának Donald Trump mellett nincs köze az ország NATO-elkötelezettségéhez, sőt egyetértenek abban is a republikánus elnökjelölttel, hogy az európai tagországoknak szigorúbban kell venni a tagság kritériumait és a GDP évi két százalékát védelmi kiadásokra kell fordítani.

(Magyarország, vallotta be Szijjártó, egyébként sok társa mellett maga sem tartja ezt a szintet, de kormányhatározatban rendelkezett arról, hogy 2026-ig évi egy tizedszázalékkal emeli a vonatkozó kiadásokat.)

A kormány az ország NATO-tagságát a legfontosabb biztonságpolitikai kérdésnek tartja, de a bevándorlás is kritikus és nagyon aktuális probléma, és

“ma nincs olyan épeszű ember, aki azt mondaná, hogy nincs semmi köze a bevándorlásnak az európai terrorveszély növekedéséhez.”

Hogy pontosan mi a terror terminus technicusa, arról a miniszter szerint a müncheni lövöldözéssel összefüggésben felesleges vitatkozni. Szijjártó hétvégi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az eset magyar áldozata magyar szempontból “mérföldkő” az európai terrorhullámban.

Felvetettük a miniszternek, hogy Münchenben egy szélsőjobboldali elkötelezettségű - eddig minden jel szerint magányos - fiatalember ölt, ez a tragédia tehát nem feltétlenül illeszkedik a terrorcselekmények sorába, de Szijjártó szerint

nem jelentős kérdés, hogy terrortámadásnak vagy másnak minősítünk-e egy olyan esetet, mikor valaki egy bevásárlóközpontban tüzet nyit és megöl kilenc embert.

Az olimpiára való felkészüléssel kapcsolatban külügyminiszter legfontosabb mondanivalója az volt, hogy az augusztus 5-től kezdődő játékok idejére (egészen a szeptemberi paralimpiai játékok befejezéséig) a kormány a 2-es biztonsági kategóriába sorolta át Brazíliát, és kérik a kiutazókat, hogy lehetőség szerint tartsák be a külügy kéréseit és ajánlásait.

A kormány megerősítette a konzuli szolgálatot Rio de Janeiroban, Sao Pauloban és Brasiliában, de valódi segítséget akkor tudnak nyújtani a magyar kiutazóknak, ha ők előzetesen regisztrálnak a szolgálatok honlapjain.

Szijjártó felhívta a figyelmet a rossz közbiztonságra is, és arról beszélt, fontos hogy aki bűncselekményt szenved el, vagy elveszíti okmányait, azonnal tegyen bejelentést a rendőrségen, mert az nagyban megkönnyíti a későbbi ügyintézést.

A külügyminiszter azt ajánlja, hogy a szurkolók az utcán ne hordjanak magukkal nagy mennyiségű készpénz és útiokmányaikat is hagyják szállásukon, inkább annak másolatával közlekedjenek. Csak azok utazhatnak be Brazíliába, akiknek a belépéstől számított 6 hónapig még érvényes útlevelük van.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.