Elővették a magánélete részleteit, aztán "titkos együttműködésre" akarták rávenni. Nem a rendszerváltás előtt, hanem most

G., magyar újságíró munkába tartott 2015 decemberében. A szerkesztőség közelében váratlanul odalépett hozzá két férfi. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) igazolványát mutatták fel, és közölték, beszélniük kell valami olyasmiről, ami a biztonságát érinti. G. kérte, hogy árulják el neki ott helyben, miről van szó, de azt mondták, ott nem lehet, el kell menniük valahova.

Amikor megérkeztek, közölték vele: mielőtt elmondják, miről van szó, alá kell írnia egy papírt arról, hogy minden, ami ott elhangzik, minősített adat, vagyis titokban kell maradnia. Mivel csak így tudhatta meg, miért keresték meg, és milyen, a biztonságát érintő ügyről van szó, G. aláírta a papírt.

Ezután az AH munkatársai G. magánéletének részleteiről szóló információkat adtak elő, de azt mondták, ezeket nem az AH gyűjtötte, hanem valaki más, "ártó szándékkal". Azt nem mondták meg, hogyan jutottak hozzá az információkhoz, de az biztos, hogy ezeket csak titkos adatgyűjtéssel lehetett megszerezni. G. hiába kérdezte azt is, saját magánéletének részletei hogyan lehetnek államtitkok, és mi köze ennek a nemzetbiztonsághoz, nem kapott magyarázatot.

Akkor tudnak segíteni, ha együttműködik

Ezután arról érdeklődtek, kinek árthatott G., “kinek állhatott érdekében” információkat gyűjteni róla. G. újságíróként kényes ügyekkel foglalkozik, fontosabb témáit mind felsorolta ekkor, de ebben nincs semmi titok, nyilvánosan elérhető cikkekről van szó. A kérdés már csak ezért is színjátékszerűnek tűnt.

Az AH-sok azt mondták, akkor tudnak "segíteni", ha innentől rendszeresen találkoznak, és G. aláír egy rendszeres titkos együttműködésről szóló papírt.

G. erre nem volt hajlandó, de azt megbeszélték, hogy újra találkoznak, mert meg akarta tudni, mit akarnak tőle valójában.

A találkozás sokkolta G.-t. Amit az AH előadott, az magánéletének valós részeire utalt. Olyasmire, ami nem ütközik törvénybe, egyszerűen csak magánügy.

A második megbeszélésen azt mondta, a rendőrséghez akar fordulni, mert a titkos adatgyűjtéssel valaki mindenképpen bűncselekményt követett el ellene. Az AH munkatársai erre azt mondták, nem érdemes a rendőrséghez fordulnia, ők sem tudnak többet tenni, ráadásul ezzel a "titkosszolgálat munkáját lehetetlenítené el". A kérdéseire ezen a találkozón sem kapott választ, viszont a kapcsolatairól és a forrasairól próbálták faggatni. Közölte az AH-val, hogy nem fog együttműködni, nem írja alá az erről szóló papírt.

Az eset súlyosan érintette G. életét. Fizikailag is megviselte, ahogy az állam a magánügyeibe avatkozott. Az AH újabb megkereséseire viszont ezután már nem reagált.

Minősített adatok

Az üggyel kapcsolatban megkerestem a Belügyminisztériumot (ide tartozik az Alkotmányvédelmi Hivatal) a következő levéllel:

“Információim szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai 2015 decemberében felkerestek egy újságírót. A Hivatal munkatársai ez alapján be fogják tudni azonosítani, milyen ügyről van szó.

Mi volt a megkeresés célja?
Hogyan értékelik az akciót?
Milyen ügyekben, és milyen rendszerességgel keres fel az Alkotmányvédelmi Hivatal újságírókat?”

A válasz ez volt:

“Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) alaptevékenységét a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 5. §-a szerint meghatározottaknak megfelelően látja el. Az AH által ellátott alapfeladatokkal összefüggő információk – a titkos információgyűjtő eszköz/módszer, és a személyi állomány védelméhez fűződő alapvető érdekre tekintettel – a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény hatálya alá tartozó minősített adatok.”

Vagyis nem tagadták, de nem is mondtak semmit, azon kívül, hogy az ilyen ügyekben minden titkos.

Ez a kommunista időkben működött így

A magyar titkosszolgálat tehát egy magyar állampolgárt magánélete részleteinek felhasználásával akart "rendszeres titkos együttműködésre" rávenni. Ugyan azt mondták, másvalaki gyűjtött róla információkat, ők csak "segíteni akarnak", ettől függetlenül az eset minden részletében

egy klasszikus beszervezési kísérletet idéz.

G.-nek is pontosan ez volt a benyomása. "Azt a látszatot akarták kelteni, hogy az érdekeimet akarják védeni, az elhangzottak és az előadásmódjuk viszont arra utalt, hogy sokkal inkább egy zsarolásos beszervezési kisérlet történik éppen" - mondta.

Mindez felidézi a rendszerváltás előtti állambiztonság működését. A kommunista évtizedek alatt rendszeres, bevett gyakorlat volt, hogy az állambiztonság úgynevezett "szenzitív adatok" felhasználásával keresett meg, és szervezett be embereket. Megkeresték a megfigyeltek gyenge pontjait, ami lehetett titkos viszony, homoszexualitás, egészségügyi probléma, vagy bármi ehhez hasonló, a legintimebb szférához tartozó kérdés, majd ezt fordították ellene.

Az, hogy a rendszerváltás előtt ez a rendszer része volt, közismert. Orbán Viktor 2014-ben a páneurópai piknik 25. évfordulóján így fogalmazta meg:

"Mindent el lehet persze mondani, be lehet mutatni szabályokat, el lehet mesélni, hogy mit lehetett, és mit nem, de a rendszerváltást megelőző világ alapvető kiszolgáltatottság érzését nem lehet elmagyarázni. Mert nem az a kérdés, hogy jó volt vagy rossz, hanem hogy az ember úgy élt, hogy bármit meg lehetett vele tenni. És ha éppen nem tettek meg vele bármit, akkor is pontosan tudta, hogyha egyszer úgy gondolják a hatalmon lévők, hogy rá nincsen szükség, hogy neki nem kell léteznie, hogy neki nem kell szabadlábon lennie, hogy neki nem kell dolgoznia, akkor gyakorlatilag az élet bármely szeletéből egész egyszerűen kiemelhették, mintha nem is létezett volna."

Éppen úgy, mint ebben a történetben.

Az ugyanis már jóval kevésbé ismert, hogy a szenzitív adatok használata ma is a titkosszolgálati eszköztár része. Több, a szolgálatok működését ismerő forrással beszéltünk, akik azt mondták, a titkosszolgálatok ma is alkalmazhatnak hasonló módszereket. Erről azonban az érintettek jellemzően nem beszélnek, többek között éppen azért, mert közlik velük, hogy minden, amit hallanak, minősített adat, aminek megsértése börtönbüntetéssel járhat. A titok így különösen súlyosan nehezedik rájuk, és minél tovább maradnak benne egy ilyen helyzetben, annál inkább kompromittálva érzik magukat, és annál nehezebben tudnak kiszállni belőle.

Egy másik forrásunk szerint viszont ilyen mértékű titkosszolgálati beavatkozás, amikor konkrét magánéleti részleteket használnak fel, legfeljebb olyan ügyben lehetne indokolt, amiben Magyarország biztonsága forog közvetlen veszélyben.

Lehet segíteni, csak nem így

Egy titkosszolgálati szakértő úgy magyarázta el, hogy teljesen természetes módon elképzelhető olyan helyzet, hogy egy állampolgár segít a szolgálatnak, mert Magyarország számára fontos információi vannak.

Ez azonban egészen más, mint az a helyzet, amikor a megkeresés ilyen érzékeny adatok felhasználásával történik. Bárkinek az életében lehetnek olyan részletek, amiket fel lehet használni ellene. Egy ilyen esetben pedig az állam nemcsak a célszemély életébe avatkozik bele. Hanem olyanokéba is, akik egyszerűen csak kapcsolatban vannak vele a magánéletükben. Épp ezért különösen fontos, hogy a titkosszolgálat a rendkívüli hatalmával ne éljen vissza.

Nem tudjuk, mit akartak a titkosszolgálat munkatársai ezekkel a találkozókkal. Lehetséges, hogy G. szakmai kapcsolataira voltak kíváncsiak, és az is lehet, hogy azt akarták, legyenek belső információik a lapnál, ahol dolgozik. A BM nem válaszolt arra, mi volt a megkeresés célja.

Egy minden szempontból balsikerű akció

A történet más szempontból rávilágít a magyar titkosszolgálat hatékonyságára is. Egy olyan akció, aminek során magánéleti részletekhez lehet hozzájutni, rendkívül drága és munkaigényes. Ezzel a konkrét akcióval viszont a magyar állam nem nyert semmit. Semmilyen információt nem szereztek G.-től, az eredmény annyi volt, hogy beavatkoztak egy ember magánügyeibe. Forrásaink szerint ez egyértelműen nagyon súlyos szakmai hiba. A titkosszolgálati munka része a célszemély feltérképezése, megismerése. A gyenge pontját ugyan sikerült megtalálni, ha viszont úgy mérték fel, hogy ezzel sikerül együttműködésre bírni, alapvető hibát követtek el.

Ahogy az is nagyon súlyos hiba volt, hogy rögtön az első megkeresés során ezzel álltak elő. Egy ilyen műveletben normális esetben a fokozatosságot kellene betartani, és először érvekkel megpróbálni rávenni a célszemélyt, hogy működjön együtt. Egy zsarolás csak a legvégső lépcsőfok lehetne, és az is csak akkor, ha tényleg Magyarország alapvető érdekeit érintő ügyről van szó.

A konkrét eset tehát súlyos kérdéseket vet fel nemcsak arról, hogy mit enged meg magának a magyar állam a saját állampolgáraival szemben, de arról is, mennyire képes megvédeni őket – a titkosszolgálat (normális esetben) csendes háttérmunkája ugyanis többek között épp erről szól.

Lehet nemet mondani

Ha pedig valóban az lett volna a cél, hogy megvédjék G.-t valaki mástól, ahogy állították, akkor ehhez a lehető legkevésbé alkalmas eszközt választották. Kinek a bizalmát lehetne elnyerni azzal, hogy odalépnek hozzá a semmiből, majd intim részletekről szóló információkat vesznek elő? Ezután pedig azt mondják, akkor tudnak segíteni, ha innentől rendszeresen együttműködik titokban? Így akarna megvédeni egy állami szervezet egy magyar állampolgárt? Ha elfogadjuk az AH magyarázatát, akkor legalább olyan súlyos a helyzet.

G. példája azt is megmutatja ugyanakkor, hogy egy ilyen megkeresésre lehet nemet mondani. Ennek volt ára a magánéletében, de nem ment bele semmiféle együttműködésbe, amibe nem akart volna. A beszervezettek 40 százaléka nem ment el a második találkozóra a kommunista időkben sem.

Volt állambiztonsági a belügyben

Miközben a történet a kommunista állambiztonság működésére emlékeztet, személyi szinten is van folytonosság a rendszerváltás előtti időkkel a Belügyminisztériumban. A rendészeti államtitkár például az a Tasnádi László, aki az állambiztonság III/II-es operatív tisztje volt. Kinevezésekor megkérdeztük az egykor antikommunista Fidesz több képviselőjét erről, a jellemző válasz az volt, a rendszerváltás előtt Tasnádi csak a munkáját végezte. (Orbán Viktort is kérdeztük erről, ő nem válaszolt.) Tasnádi tavasszal egy minisztériumi beszélgetésen kifejezetten pozitív példaként hivatkozott a pártállami állambiztonság működésére, mert szerinte a hetvenes években jobb volt „a nyomozóhatóságok és a titkosszolgálatok koordinációja, mint napjainkban”.

A cikkben semmilyen részletet nem árultunk el, ami indokolatlanul sodorná veszélybe a titkosszolgálatok működését. Sem a megbeszélések helyszínei, sem az AH-s résztvevők nem azonosíthatók, és az akciókkal kapcsolatban sem szerepel semmilyen információ, ami Magyarország érdekeit esetlegesen sérthetné. G. személyazonosságát magánélete védelmében nem közöljük, és ezért nem írtunk részleteket arról sem, pontosan mit szedtek elő az életéből. Megkérdeztem arról is, újságíróként miért nem írt a sztoriról. G. azt mondta, egyelőre magánszférája védelme és személyes érintettsége miatt nem írta meg.

Grafika: Tbg