Egy nappal a választás után eltűnt minden arról a rejtélyes weboldalról, ami február elején jelent meg Radnai Márknak, a Tisza Párt alelnökének nevével, és amin mindössze egy fotó volt látható egy ágyról, illetve egy „coming soon” felirat.
Miért kezdett nyomozni Szijjártó után? Miként éli meg a kémvádat? És mi állhat Orbán oroszpárti fordulata mögött? Videóinterjú az újságíróval, aki a kampány egyik főszereplője lett.
A miniszterelnök szerint a következő 4 év nem arról fog szólni, hogyan építsünk meg valamit, hanem hogy a közeledő bajokat hogyan hárítsuk el.
Az illegális ügynökök perverz életét bemutató könyvből kiviláglik, hogy a KGB-s orosz elnök szemében nincs nagyobb hős, mint a nyugati társadalmakba beépülő, azokat befolyásolni és kirabolni szándékozó kém.
A Tisza Párt elleni titkosszolgálati akcióról kitálaló volt százados azt mondta, megdöbbentő Orbán személyeskedése, és Pintér Sándor nem biztos, hogy tisztában van azzal, mit gondol az állomány. Szerinte teljesen abszurd, és nem is tud olyanról, hogy gyerekpornóvádat fabrikáljanak egy nyomozás elősegítésére.
A pártelnök szerint „önmagában az bűncselekmény, hogy nem védenek minket, hogyha tényleg valami alapos gyanú van”.
Magyar Péter videót közölt arról, hogy felhívta a titkosszolgálati botrányban érintett Hrabóczki Dánielt.
A nyilvánosság elé áll Hrabóczki Dániel, akit Gundalf néven ismert meg az ország nyilvánossága a titkosszolgálati botrányban. A 444-nek elmondta: az Alkotmányvédelmi Hivatalban tett meghallgatáson valótlanságokat állított. Úgy érezte, hogy a Tisza összeukránozása a cél, ezért „kezébe vette az irányítást”.
Titkosszolgálati játszmák, példátlanul súlyos ügyek és az országot megdöbbentő kiállások előzik meg a választást, ahol már világpolitikai tétje is van annak, hogy mi magyarok milyen rendszerben akarunk élni.
Érdemben senki nem cáfolta a kormányzati szervek részéről a Direkt36 anyagában írt vádakat - mondta Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt. A kampány utolsó időszakára megszaporodtak a titkosszolgálati hátterű akciók. A nemzetbiztonsági szakértőt a lehallgatásokról, az orosz befolyásról és az álhírekről is kérdeztük.
Már az Orbán elleni merénylet puszta felvetése is rávilágít arra, hogy milyen nagy a tét Moszkva számára a magyar választásokon.
A Tisza Párt elnöke szerint Kádár János óta Orbán Viktor az első, aki behívja az oroszokat a hazánkba.
A miniszter a térség országgyűlési képviselője, hozzá tartozik Göd, így a Samsung gyár is. Eddig nem szólalt meg érdemben az ügyben, ezért Csömörön próbáltuk válaszra bírni.
Kirill pátriárka egykori helyettese, Semjén Zsolt ismerőse nem éppen papi színben tűnik fel a videón.
A Telex szerint a 73 éves férfi most már magánnyomozóként dolgozik, cége abban a térségben is vállal megrendeléseket.