Orbán simicskázással vágott vissza

politika
2016 október 03., 08:47
comments 149
photo_camera Fotó: Botos Tamás

Orbán Viktor hétfői parlamenti beszéde után a pártok reagálhattak, majd ismét a miniszterelnök jött. Kényelmetlen volt az egész.

A legkeményebben Vona Gábor, a Jobbik elnöke ment neki Orbánnak.

Szerinte Orbán 15 milliárd forint eltapsolása, fél év és egy sikertelen népszavazás után jött rá, hogy a Jobbiknak volt igaza, és alaptörvényt kell módosítani. "Mondjon le, vagy legalább mondja ki, hogy sajnálom" – ezekkel kezdte, utalva arra, hogy az Orbán Viktor által most megígért alkotmánymódosítást a Jobbik már tavaly novemberben és idén februárban is felvetette.

Vona szerint Orbán hazardírozott és vesztett. Az érvénytelen népszavazás után a miniszterelnök hitelessége az EU-ban megcsappant, nincs már tekintélye, nem fogják komolyan venni „a brüsszeli bürokraták”.

„Felfogta, hogy mekkora kárt okozott a saját felelőtlensége?” - kérdezte.

Vona szerint a kvótákat amúgy elutasító választók legalább fele is otthon maradt, mert Orbán túlhatalmától jobban félnek mint a migránsoktól.

Orbán erre azt mondta, hogy az otthon maradottak csak rábízták a többiekre a döntést, és tudták, hogy abba a döntésbe bele fognak nyugodni. Azt is mondta, hogy a Jobbik most már Brüsszelnek drukkol Budapesttel szemben, mert a pártot megvásárolták, és a párt gazdájának pénzügyi érdekeit szolgálják. Nyilvánvalóan Simicska Lajosról beszélt, arról az emberről, akinek embereit ő maga ültette 2010 és 2014 között szinte az összes fontos gazdasági pozícióba.

Néhány éve még pont fordítottak voltak ezek a viták a parlamentben: az ellenzék mondta, hogy Orbán Simicska érdekei szerint politizál, de most Orbán mondja, hogy az ellenzék politizál Simicska érdekei szerint.

Orbán ezután Vona Gábor legutóbbi ATV-s műsorán gúnyolódva arról beszélt, hogy egy fodrász és egy konditerem között félúton jön szájhősködni.

Simicskázás után thökölyzés, sőt szapolyaizás

Kósa Lajos a Fidesz részéről vette védelmébe Orbánt ebben a vitában. Ő Thököly Imréhez és Szapolyai Jánoshoz hasonlította Vonát, mert ezek a történelmi figurák a törökökkel is összejátszottak belpolitikai ellenfeleik meggyengítése érdekében, és ezt onnan vezette le, hogy Vona egyszer azt mondta, hogy „az iszlám az emberiség utolsó reménye”. Kövér László házelnök helyreutasította Kósát, hogy Thökölyvel és Szapolyaival szemben méltatlan az összehasonlítás.

MSZP: Bizottság vizsgálja ki a kampányra költött milliárdok sorsát

Tóth Bertalan az MSZP részéről azzal kezdte, hogy Orbán Viktor átértelmezi a valóságot, és győzelemnek állítja be egyértelmű kudarcát. „Más filmet nézett tegnap este” - fordult Orbánhoz. Szerinte az emberek többsége nem akart részt venni az értelmetlen, drága és hazug népszavazási színjátékban, 5 millió ember döntött így, 3 millióval szemben. Vagyis Orbán 5:3-ra kikapott.

Később Harrach Péter (KDNP) azt mondta, hogy ez rossz számolás, mert sok millió ember sosem szavaz, és csak a politikailag aktív emberekkel kellene számolni.

Tóth szerint az embereket az oktatás, egészségügy és a korrupció érdekli, foglalkozzon inkább ezzel a kormány.

Kezdeményezte, hogy alakuljon parlamenti bizottság, hogy kivizsgálják, kinek ment az a rengeteg közpénz, amit a kampányra költöttek. Tóth emlékeztett, ha az alkotmány módosítását így is - úgy is megcsinálják, akkor teljesen felesleges volt 17 milliárdot elkölteni a kampányra.

Orbán szerint kétszer – háromszor ennyi pénzt is megért volna, hogy az ország megvédje magát egy több évtizedes távlatú veszéllyel szemben, és

arra hivatkozott, hogy a második világháború előtt sem fukarkodott a parlament a védelmi kiadásoktól.

Az LMP részéről senki sem tudott felszólalni, mert azt akarták, hogy Szél Bernadett szólaljon fel, de elfelejtették leadni Kövér Lászlónak, hogy frakcióvezető-helyettessé választották. Így csak Schmuck Erzsébet frakcióvezetőnek lett volna joga beszélni, de ő meg nem készült beszéddel, mert azt hitte, hogy Szél beszél majd.

Orbán végül nagyon hosszan beszélt arról, hogy mit akar szerinte az európai baloldal.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.