Mivel a kopaszok nem sértették meg a népszavazás rendjét, és az NVI elnöke amúgy sem utasíthatja a rendőröket, ezért az ügyészség nem nyomoz amiatt, hogy az NVI elnöke mégis elküldte a rendőröket

bűnügy
2016 november 16., 14:02
comments 65

A Budapesti Nyomozó Ügyészség bűnpártolás miatt tett feljelentést Nyakó István MSZP-s képviselő, akinek a Nemzeti Választási Iroda V. kerületi székházánál február 23-án nagydarab kopasz férfiak ellehetetlenítették a népszavazási kezdeményezését.

A népszavazás rendje elleni bűntett ügyében a BRFK nyomozott, amíg bűncselekmény hiányában meg nem szüntette a nyomozást, mondván: Nyakó végül be tudta nyújtani a kezdeményezését, ha nem is elsőként, így a kopaszok akciója teljesen rendben volt.

Azzal kapcsolatban viszont a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozott (bűnpártolás miatt), hogy Nyakó szerint a Nemzeti Választási Iroda elnöke utasítására elküldték a székháztól a kiérkező járőröket, illetve nem kértek rendőri intézkedést, továbbá hagyták, hogy az őt a népszavazási kezdeményezésében akadályozó személyeknek a beléptető rendszer által rögzített adatait megsemmisítsék.

Nyakó Istvánt az NVI épületében nagydarab, kopasz férfiak veszik körül, hogy ne adhassa le a szavazatát 2016. február 23-án
photo_camera Nyakó Istvánt kopaszok veszik körül, hogy ne adhassa le a szavazatát (Fotó: Botos Tamás)

A Budapesti Nyomozó Ügyészség ezt a feljelentést és az elkülönített eljárás iratait megvizsgálta, és azt állapította meg, hogy:

  1. A bűnpártolás bűntettének megvalósulása fogalmilag kizárt, mivel a szóban lévő bűncselekmény nyilvánvaló előfeltétele egy alapbűncselekmény megállapíthatósága, márpedig a nyomozó hatóság az alapbűncselekmény (népszavazás rendje elleni bűntett) miatt indult nyomozást megszüntette. Magyarul mivel a kopaszok akciója rendben volt, ezért az is rendben volt, ha az NVI elnöke elküldte a rendőröket.
  2. Az NVI vezetője nem rendelkezik utasítási joggal a szolgálatot teljesítő rendőr járőrök felett, és a feljelentésben foglaltakkal szemben a beléptetőrendszer által rögzített adatok megsemmisítésére sem a feljelentett utasítására került sor, az adatok kezelését ugyanis a biztonsági feladatokat ellátó cég végezte a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően.

„Mindezekre figyelemmel a bűnpártolás bűntette tényállási elemek hiányában nem állapítható meg, ezért a Budapesti Nyomozó Ügyészség a nyomozást megszüntette” – közölte az ügyészség.

Nyakó István augusztusban tett panaszt amiatt, hogy a rendőrség futni hagyta a választási irodánál akciózó kopaszokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.