„Vlagyimir Putyin és tolvaj haverjai egy kleptokrata államot képviselnek, ami imperialista és terjeszkedni akar. Csakhogy a jelenlegi helyzetben, amikor egy nagyon agresszív új kalifátussal állunk szemben – és persze nem mondom, hogy ezzel a fenyegetéssel sem kell foglalkoznunk – de a fontosabb dolgokkal kell kezdenünk.”

Ezt Stephen Bannon mondta egy 2014 nyári vatikáni vallásos jobboldali konferencián, ahová Skype-on jelentkezett be, a Buzzfeed újságírója pedig felvette, amit mondott. A konferencián egy órán át beszélt és válaszolt kérdésekre, az erről készült leirat pedig átfogó képet ad arról, hogyan látja a világot Donald Trump megválasztott amerikai elnök egyik legbizalmibb embere. Trump személyisége alapján eléggé befolyásolhatónak tűnik, ezért különösen fontos, mit gondolnak azok, akik a legközelebb állnak hozzá.

Bannonról azt kell tudni, hogy a nyolcvanas évek végéig a Goldman Sachs befektetési bankára volt, aztán konzervatív aktivista-médiatulajdonos lett, 2012 óta ő vezeti a Breitbart News nevű erősen jobboldali és az álhírek terjesztésétől sem visszariadó híroldalt. Idén áprilisban pedig átvette Donald Trump kampányának vezetését az addigra csúnyán elhasználódott Paul Manafort-tól.

Ebben a pozícióban annyira kivívta a főnök bizalmát, hogy Trump első személyzeti lépése megválasztása után az volt, hogy őt tette meg elnöki főtanácsadónak. Az erről szóló közlemény hangsúlyozta, hogy Bannon egyenrangú partnere lesz Reince Priebus kabinetfőnöknek, akibe utolsó szalmaszálként kapaszkodik a Republikánus Párt hagyományos szárnya.

Bannont sokan támadják balról, jobbról és középről, hogy újságja az alt-right szócsöveként nő-, idegen-, zsidó- és egyéb -gyűlölő, fehér felsőbbrendűségi nézeteket képvisel. De Bannon két éve, amikor a konferencián beszélt, elhatárolódott ettől, és azt mondta a vatikáni konferencia hallgatóságának:

„Én azt mondom, hogy, szóval idővel ezek a szélsőséges elemek ki fognak kopni a mozgalomból, nem? Az emberek értik, hogy mi hozza őket össze, és ezért a szélsőséges elemek még jobban a marginalizálódni fognak.”

Más kérdés, hogy Bannon szerint amikor a brit UKIP köreiben forgolódott, nem találkozott semmiféle rasszizmussal. Azt mondja, nem tud mit tenni, ha a pár éve megjelent új republikánus jobbszárny, a tea party környékén is feltűntek szélsőséges figurák, de szerinte a mozgalom nem erről szól.

De akkor mi az, ami összehozza Bannon mozgalmát? Mert őszerinte nem az, amivel kritikusai vádolják, tehát a fehér nacionalizmus vagy a nyers reakciós hozzáállás. Bannon főleg gazdasági folyamatokról beszél, és az állam érdekcsoportok általi megszállása, a versenyt kiiktató monopóliumok ellen lázad.

„Én egy nagyon gyakorlatias, pragmatikus kapitalista vagyok” - mondta a konferencián, utalva Harvard Business School-os, Goldman Sachs-os múltjára. Azonban hozzátette, hogy kétféle kapitalizmust is elutasít: egyrészt az állami kapitalizmust, ami főleg Kínában és Oroszországban virágzik, és csak kevesek javát szolgálja. De ugyanennyire elutasítja a libertárius, objektivista szélsőséges kapitalizmust, ami szerinte áruként kezeli az embereket.

Mindkettő szemben áll Bannon felvilágosult kapitalizmusával, ami szerint a judeo-keresztény gondolkodáson alapul. Ennek Bannon szerint az a lényege, hogy a keresztény kapitalista nem önmagában a vagyon miatt halmoz fel, hanem azért, hogy újra befektessen „pozitív dolgokba”. Azt gondolja, hogy amikor a kapitalizmus a középosztályt gyarapította, akkor a „judeo-keresztény Nyugat” hívei diktálták az iramot. A szekularizáció viszont kihúzta az erkölcsi alapot a kapitalizmus alól, és ettől undorodott meg, amikor a Wall Streeten dolgozott bankárként.

Ezért gyűlöli Bannon a globális kozmapolita-plutokrata osztályt, a davosi elitet.

„Láttam, amikor a Goldman Sachsnál dolgoztam, hogy vannak olyan New York-i emberek, akik közelebb állnak londoni vagy berlini emberekhez, mint coloradoi vagy kansasi emberekhez, és ezeknek ilyen elitmentalitása van, diktálni akarják mindenkinek, hogy hogyan kellene irányítani a világot”

– mondta a konferencián Trump főideológusa.

Bannon szerint Washington, legyen szó akár a Republikánus, akár a Demokrata Párt vezetőiről, valójában a haveri államkapitalizmust, vagy valami értékektől és erkölcstől elszabadult szélsőséges kapitalizmust képviseli, vagy inkább ezek keverékét. A nagyvállalatok mellett vannak, nem a kisvállalkozók mellett. A 2008-as pénzügyi mentőcsomag Bannon szerint megakadályozta, hogy megtisztuljanak a bankok, az amerikai autógyártók megmentése sem állt a középosztály érdekében. Külön botrány Bannon szerint, hogy a pénzügyi válság egyik felelősét sem büntették meg, senkit nem számoltattak el.

Ezért Bannon mozgalma előbb a republikánus elitet akarta lerombolni, aztán a demokratákat legyőzni.

Amikor Bannon beszélt a konferencián, globális reakciós mozgalmának egy csomó későbbi sikere még nem történt meg. Nem volt Brexit, nem Marine Le Pen volt az egyik legesélyesebb francia elnökjelölt, és akkor még Trumpról sem beszélt senki republikánus elnökjelölt-esélyesként.

A legnagyobb sikerük az volt, hogy sikerült leváltaniuk egy virginiai előválasztáson Eric Cantort, a képviselőház akkori legbefolyásosabb republikánus politikusát. Pedig a fiskális konzervatív Cantor mellett a nagypénzű republikánusok tízmillió dollárt mozgósítottak, miközben a Bannonék által tolt ellenfele, David Brat alig százezer dollárból kampányolt. Mégis Brat nyert, és az a kampány megmutatta, mennyire nehéz hatalmi pozícióból harcolni Bannonék populista módszereivel szemben.

Később Donald Trump úthengerként hajtott át a Republikánus Párt hagyományos szárnyának jelöltjein, és még az elnökválasztási kampány utolsó heteiben is látványosan osztotta a párt vezetőit.

Ugyanebben a keretben született meg az a könyv is, amit Bannon thinktankje adott ki, a Clinton Cash, ami Clintonék alapítványának esetenként visszatetsző gyakorlatáról szól. És innen nézve lesz érthető utólag, miért árthatott hihetetlenül sokat Hillary Clintonnak, amikor olyan milliárdosokkal állt ki a színpadra, mint Michael Bloomberg, Warren Buffett vagy Mark Cuban.

Ezek az emberek kinevették Trumpot, hogy a külsőségekhez képest valójában nem is akkora milliárdos, mint ők. Csakhogy a technokrata beszédmódjuk valószínűleg több embert idegenített el a kampány idején, mint amennyit hozott Clintonnak. Megerősítette a képet az elitista Clintonról, ami valószínűleg pont azokban az államokban vett el tőle kulcsfontosságú szavazókat, amiket végül szűken elvesztett.

De nem áll meg az USA-ban Bannon forradalma, ő valóságos globális jobbközép forradalmat akar – az EU-t például összességében ugyanolyan transznacionalista elitnek tartja, mint Washingtont.

Csakhogy az USA-n kívüli világhoz elég csavarosan áll hozzá. Különösen Oroszországhoz.

„Nem akarom mentegetni Vlagyimir Putyint és azt a kleptokráciát, amit vezet. De azt gondolom, hogy az országok szuverenitása jó dolog. Erős országok és erős nacionalista mozgalmak jó szomszédi viszonyt szülnek, ezekre épült Nyugat-Európa és az Egyesült Államok, ezen az úton kell előremennünk.”

Bannon szerint vigyázni kell Putyinnal, akit nagyon-nagyon okosnak tart. Látja ő is, hogy tradicionalista, Julius Evolára építő hozzáállásával a világon mindenhol, így az USA-ban is a konzervatívok tetszését váltja ki. De Bannonnál a végső csavar az, hogy inkább Putyint és az államkapitalista tolvaj barátait fogadja el, mint az iszlám fasizmust, ez utóbbit ugyanis minden elé helyezi a globális problématérképén.

Más kérdés, hogy Bannonon magán kívül eddig nem nagyon látni olyan embert Trumpon körül, aki ezt a jobboldali populista, nagyvállalat-, nagybank- és háborúellenes álláspontot képviselné. A Bannon által a 2014-es konferencián hosszasan gyalázott Hank Paulson – volt Goldman Sachs vezérigazgató és a pénzügyi mentőcsomag egyik megvalósítója – neve például most több miniszteri pozíciónál is felmerült. Rengeteg nagyvállalat és bank részvényárfolyama szárnyal Trump megválasztása óta, a piacokon arra számítanak, hogy a szabályozás csökkentése nekik kedvez majd.

De Trump fősámánjával biztosan számolni kell a jövőben. Az viszont még eldöntendő kérdés, hogy ma is ugyanazt gondolja-e, mint 2014-ben, és ha esetleg igen, a politkai realitásokkal szembesülve ki tud-e tartani elvei mellett. (Buzzfeed, Washington Post, Bloomberg)