Magyarország évekig szenvedett Amerika miatt, de ennek mostantól vége

„Éveken keresztül szenvedtünk, mert igazságtalanul kritizáltak bennünket. Nacionalistának, klerikálisnak, homofóbnak neveztek”

– ezeket Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke panaszolta a Ludovikán, ahol az Antall József Tudásközpont szervezett konferenciát az amerikai választás eredményéről. Erre a beszélgetésre az Egyesült Államokból elhívták Jeffrey D. Gordont, aki kül- és biztonságpolitikai szakértőként dolgozott Trump kampánystábjában, és aki pódiumbeszélgetés után a 444-nek azt mondta, hogy a kritikák korszaka tényleg lezárul.

„Az Obama-kormány szelektíven büntet. Ha valaki nem ugyanazt az ideológiát vallja, amit ők, akkor megbüntetik. Victoria Nuland [amerikai külügyi államtitkár] okozza a legtöbb kárt, miközben a korrupció megfékezéséről beszél, simán együtt fotózkodik egy csalással vádolt moldáviai milliárdossal. Bort isznak miközben vizet prédikálnak. Ez nagyon zavaró volt, és örülök, hogy ennek a korszaknak vége.”

J. D. Gordon szavaiból nagyon úgy tűnt, hogy a következő pár évben az Egyesült Államok biztosan nem fogja demokráciából oktatni a magyar kormányt. Ez persze nem meglepő, Orbán Viktor miniszterelnök nyilván már ezért tette le nyáron Trump mellé a garast. Ha Clinton győzött volna, akivel évek óta rossz a Fidesz viszonya, akkor minden kritikát azzal lehetett volna elütni, hogy a Trump melletti kiálláson sértődtek csak meg. Így, hogy a republikánus jelölt nyert, Orbán mondhatja, hogy az európai vezetők közül egyedüliként állt mellette. Erről, mármint a támogatásról, az amerikai kampányember külön is megemlékezett: szívet melengető volt nekik Orbán tusványosi kiállása.

J. D. Gordon korábban a Pentagonban volt szóvivő, aztán 2012-ben a republikánus Herman Cain, később Mike Huckabee előválasztási kampányában dolgozott, és viszonylag korán, idén februárban állt ki Trump mellett, és kezdett el az ő kampányában dolgozni.

A válaszaiban volt valami furcsa kettősség. Bizonyos kérdésekre pontosan úgy reagált, ahogy egy Trump-tanácsadótól elképzeli az ember, de néha mondott olyat is, amire talán kevésbé lehetett számítani.

Amikor például arról volt szó, hogy az amerikai kormány, konkrétan a belbiztonsági minisztérium szerint állami támogatással rendelkező orosz hackerek törték fel a demokrata párt levelezését, hogy befolyásolják a választást, akkor csak azt hajtogatta, hogy neki erről nincs első kézből információja, és a minisztérium közléséről beszámoló lapok tévedhetnek. Abban sem volt hajlandó egyértelműen állást foglalni, hogy milyen szerepe volt az Egyesült Államoknak az ukrajnai tiltakozások kirobbanásakor, csak annyit mondott, hogy az EU-nak kellett volna nagyobb szerepet játszania, és az amerikai tisztviselők túlságosan is belefolytak az ukrán belpolitikába.

Ezeket a dolgokat, sőt inkább valamilyen felturbózott változatukat Trump is simán mondhatta volna.

Közben Oroszországgal sokkal kevésbé volt engedékeny, mint várható volt. Arról beszélt, hogy jogosak a balti államok és Finnország félelmei, és hogy erőt kell mutatni Oroszország felé, mert ők abból értenek. Egy olyan rózsás képet festett fel, amiben az iszlám szélsőségesek elleni együttműködés teremti meg az orosz-amerikai dialógus alapját, ebből épül bizalom, ami aztán segít más vitás kérdéseket is elrendezni. Mikor felvetettem, hogy ez a forgatókönyv egyszer már a 2001-es amerikai terrortámadások után is elindult, és zátonyra futott, akkor pont arra utalt, hogy Obama túl engedékeny lett az oroszokkal, Putyin mindent megkapott, amit akart, és ezért is mentek félre a dolgok.

Ezek azért jelentősen eltérnek Trump szövegeitől, aki a sem a kampányban, sem azóta nem kritizálta még Oroszországot. Ezen a különbségen egyébként a pódiumbeszélgetés harmadik résztvevője, az amerikai újságíró, Liz Wahl is megakadt egy pillanatra. Gordon neki azt magyarázta, hogy nincs eltérés, Trump igenis beszélt a kampányban arról, hogy erőt kell mutatnia Amerikának, még ha nem is volt egy mondatban azzal, hogy azt az oroszok ellenében kéne felmutatni.

És akkor az Oroszországgal szembeni megalapozott félelmektől, és az erő mutatásától megint nagyot fordítva, Gordon nem mondta ki egyértelműen, hogy az Egyesült Államok megvédené a NATO tagországokat, ha valaki (mondjuk az oroszok) megtámadnák őket. Inkább arról beszélt, hogy minden NATO-országnak több pénzt kellene védelemre fordítania, a GDP 2 százalékát, ahogy a tagság előírja, és hogy Amerikának elég sok más fontos dologra kell a pénz. Nyilván nem J. D. Gordon nyilatkozatai formálják az amerikai-orosz viszonyt, de mikor egy Trumphoz köthető ember így vonakodik egyértelműen beszélni a NATO tagok védelméről, azt azért nehéz az oroszokkal szembeni erő felmutatásának értékelni.

A másik váratlan válasz a globális felmelegedés kapcsán került elő. 2013-ban írtunk arról, hogy milyen szerepe lehetett a klímaváltozásnak a szíriai polgárháború kirobbanásában, egész konkrétan annak, hogy az éveken át tartó szárazság miatt már alig volt mit enni az ország egyes részeiben.

Gordon egyetlen pillanatig nem vitatta sem a klímaváltozás létezését, sem azt, hogy az emberi tevékenység is hozzájárul, de még azt sem, hogy ennek szerepe lehetett Szíriában. Egyszerűen azt mondta, hogy amíg India és Kína nem lép ebben az ügyben, addig Amerika gazdasági szempontból csak lábon lövi magát az ipar korlátozásával, míg más nagy országok vígan fejlődnek és szennyeznek tovább, és viszik el a munkahelyeket az Egyesült Államokból, miközben a globális helyzet nem javul.

Meg persze arra is utalt, hogy a szunnita-síita konfliktus elsimítása is sokat lendítene a Közel-Kelet stabilitásán. Úgy tűnt, hogy azt valamiért hamarabb megoldható feladatnak tartja, mint a globális felmelegedés megfékezését.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.