Hiába kényszerítené az MNB és az ügyészség, nem kell kiadnia forrását a Figyelő újságírójának

media
2017 január 05., 07:25
comments 94
Polt Péter legfőbb ügyész és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: Illyés Tibor / MTI)
photo_camera Polt Péter legfőbb ügyész és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Még 2015 elején perelte be üzleti titoksértés miatt a Magyar Nemzeti Bank a Figyelő újságíróját, Brückner Gergelyt, amiért beszámolt az MKB eladásának körülményeiről, és egy Lázár-Matolcsy levélváltásra hivatkozva megpendítette, hogy talán mégsem ez volt a magyar állam fennállásának legjobb üzlete.

A súlyos az esetben az volt, hogy az ügyet befogadta a rendőrség, és eljárás indult. Meghallgatták Brücknert is, akit arra akart kötelezni az ügyészség, hogy nevezze meg az információ forrását.

link Forrás

Az újságíró erre nem emlékezett, mivel lassan két éves cikkről volt szó, amihez ráadásul tucatnyi emberrel beszélt, de azt is mondta, ha tudomása lenne róla sem árulná el. A bíróság elsőfokon azt állapította meg, hogy a sajtó függetlensége, zavartalan működése fontosabb szempont, mint amit a vád megfogalmazott.

A történetben a legbizarrabb részlet az, hogy a jegybank nem tagadta a megírt információ valódiságát, helyette azzal érvelt, hogy az újságíró bankpánikot, sőt az ország pénzügyi stabilitását kockáztatta annak megosztásával. Magyarul nem az a gond, ha a magyar állam rossz üzletet kötött a 17 milliárdért felvásárolt MKB-val, hanem ha valaki ezt megírja.

A csütörtökön megjelent Figyelő szerint vége a történetnek: a Fővárosi Törvényszék december 21-én hozott ítéletet, és ez jogerősen kimondja: hiába az ügyészség és a jegybank összefogása, Brücknert jogerősen nem kötelezhetik forrásainak felfedésére.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.