Az okosak ugyanolyan előítéletesek, mint a buták, csak ők mást utálnak

TUDOMÁNY
2017 január 06., 11:37
comments 433

Azt már jó ideje lehet tudni, hogy akit csekély szellemi képességekkel áldott meg a jó isten, hajlamos az előítéletekre. Nemrég viszont az is kiderült, hogy a korábbi vélekedéssel szemben az okosak ugyanolyan előítéletesek, mint a buták – azzal a lényeges különbséggel, hogy akinek van esze az teljesen mást utál, mint akinek nincs.

Két szociálpszichológus, Mark Brandt és Jarrett Crawford tavaly 24 különböző társadalmi csoport iránti előítéleteket vizsgált (a tanulmány pdf-ben), és összevetette az adatokat azzal, hogy mennyi eszük van a válaszadóknak. Összesen 5914 önkéntes válaszait elemezték, kognitív képességeikre pedig egy úgynevezett wordsum teszt eredményeiből következtettek: ebben a válaszadóknak tíz szó szinonimáját kell kiválasztaniuk a lehetőségek közül, és az elért pontszám, ami az USA-ban átlagosan 5-6 pont körül alakul, jól jelzi a megkérdezettek intelligenciáját.

Az eredmény: a buták, vagyis azok, akik rosszul szerepeltek a wordsum teszten, leginkább a liberális, nem konvencionális csoportok tagjait, például az ateistákat vagy a meleg és leszbikus közösségekbe tartozókat utálják, illetve azokat, akiknek nincs túl sok választási lehetőségük abból a szempontból, hogy hová tartoznak – a származását vagy a bőrszínét senki sem maga választja meg (ezeket hívják „low choice” csoportoknak).

Brandt és Crawford kutatásából kiderül, hogy az okosak ezzel szemben a konzervatív, konvencionális csoportokkal, például a keresztényekkel, illetve az úgynevezett „high choice” csoportok (hadsereg, nagyvállalatok) tagjaival szemben mutattak előítéleteket. Az ide tartozók nem kényszerből vagy születésüknél fogva, hanem saját elhatározásukból tagjai ezeknek a csoportoknak.

photo_camera Az okosak a keresztény fundamentalistákat és a nagyvállalatokat utálják, a buták az ateistákat, az ázsiaiakat meg a latinókat. Forrás: Brandt-Crawford: Answering Unresolved Questions About the Relationship Between Cognitive Ability and Prejudice

A kutatás eredményei Brandt és Crawford szerint megerősítik azt az ősi felismerést, miszerint

az ember hajlamos utálni mindent, ami más,

beleértve azokat, akik másként gondolkodnak a világról, mint ő. A mássággal szembeni előítéleteknek a szociálpszichológusok szerint az a funkciója, hogy ha lenézzük a miénktől eltérő világnézettel rendelkezőket, az segíthet abban, hogy fenntartsuk saját világnézetünk érvényességét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.