Tarsoly szerint legalább 13 percig illegálisan tartották fogva

bűnügy
2017 január 12., 08:43
comments 58

Illegálisan tartotta fogva a rendőrség, állítja Tarsoly Csaba, a Quaestor-ügy fővádlottja, aki panaszt is tett a büntetés-végrehajtási ügyésznél.

Tarsoly állítása szerint legalább 13 percig törvénytelenül tartották fogva, mert míg 16:40 perckor tartóztatták le, a bíróság három nappal később 16:53 és 17:07 között döntött csak előzetes letartóztatásáról. Márpedig a vonatkozó törvények szerint a bírói határozat nélküli rendőrségi őrizet legfeljebb 72 órán át tarthat, és amint ez letelik, szabadon kell engedni.

Márpedig ha igaz, amit Tarsoly állít, akkor ő legalább 72 órán és 13 percen át volt rendőri őrizetben.

Tarsoly állítása szerint telefonja híváslistájával pontosan tudja igazolni, hogy mikor vették őrizetbe. Ennek még lehet jelentősége, mert a rendőrségi iratok szerint nem 16:40-kor, hanem később fogták csak el, vagyis Tarsoly azt is állítja, hogy a rendőrség meghamisíthatta a jegyzőkönyvet.

A Blikk értesülései szerint amúgy a Quaestor-ügy harmadrendű vádlottjával is hasonló történt, de őt tájékoztatta is a nyomozási bíró, hogy a 72 óra leteltével szabadon távozhat, de nem ajánlja, hogy így tegyen, mert úgyis azonnal őrizetbe veszik, amint megvan a döntés az előzetesről. M. Zsolt ezért inkább a tárgyalóteremben várta ki a döntést. Tarsolyt viszont nem tájékoztatták erről a lehetőségről. (Via Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.