Sosem menekültek még ennyien természeti csapások és fegyveres harcok elől

külföld
2021 május 20., 11:32

Tavaly 55 millió ember élt a lakhelyétől távol fegyveres konfliktus vagy természeti csapás miatt. Előbbi 48 millió, utóbbi 7 millió embert érintett, derül ki a Norvég Menekültügyi Tanács jelentéséből. Ebben az esetben csak olyan emberekről van szó, akik a saját országhatáraikon belül maradtak. Az 55 millió rekordnak számít, és ötmillióval magasabb az előző évi adatnál.

Közülük nagyjából 20 millióan voltak 15 év alatti gyerekek, és 2,6 millióan 65 évnél idősebbek. Többnyire alacsony és közepes jövedelmű országokban élnek, leginkább Afganisztán (1,1 millió ember), India (929 ezer ember) és Pakisztán (806 ezer ember) érintett.

photo_camera Lángoló menekülttábor Bangladesben Fotó: STRINGER/Anadolu Agency via AFP

Sokan nem tavaly, hanem már korábban kényszerültek menekülni, és vannak, akik egy éven belül többször is költöztek. 2020-ban összesen 40 millió helyváltoztatást számoltak össze, ebből 30 millió esetben árvizek, viharok, tüzek voltak a háttérben. Közel 60 százalékban a kelet-ázsiai és az óceániai, illetve a szub-szaharai térség volt érintett. (via The Guardian)