Orbán: Akkora győzelmet arattunk, hogy még a Holdról is látszik

POLITIKA
2022 április 03., 20:53

Győztünk! címmel indított élő bejelentkezést a Facebookon Orbán Viktor miniszterelnök, és amikor háromnegyed 11-kor színpadra lépett, Viktor, Viktor! kántálás, taps és éljenzés fogadta, ez később Ria-ria Hungária rigmusba csapott át.

„Jó estét kívánok! Egész jól nézünk ki, egyre jobban nézünk ki, talán még soha sem néztünk ki ilyen jól, mint éppen ma este. Hatalmas győzelmet arattunk, akkora győzelmet arattunk, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan” - mondta a miniszterelnök.

Mindenkinek köszönte a kampányba fektetett munkát. Külön köszöntötte a határon túli magyarokat, és háláját fejezte ki a támogatásukért is, kiemelte a kárpátaljai magyarokat.

Azt mondta, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megszolgálják a választáson kapott bizalmat.

„Több mint 100 ezer önkéntes dolgozott az elmúlt napokban azért, hogy ma este együtt ünnepelhessünk, nem robotok, nem zsoldosok, hanem önkéntesek, akik szeretik a hazájukat” - mondta.

Szerinte ez most a boldogság estéje, szabad folyást engedhetnek a fideszesek az érzelmeiknek, de kijelenthetik, hogy már mindenféleképp nyertek, nyertek 2010-ben, kétfordulós rendszerben, 2014-ben, 2018-ban részleges ellenzéki összefogással és 2022-ben teljes ellenzéki összefogással is.

A miniszterelnök kiemelte azt is, hogy a Fidesz akkor nyer a legjobban, amikor mindenki összefogott ellenük. A baloldal itthon, a külföldön pedig a nemzetközi média és még az ukrán elnök is. De szerinte nem lehet őket megállítani, nincs annyi pénz, amennyi megállíthatná a Fideszt. A magyar baloldal pedig „Gyuri bácsi legrosszabb befektetése volt”.

„Nem engedtük, hogy a kudarcos múlt visszatérjen” - zárta beszédét, majd végül a népszavazásról is beszélt, azt mondta, nem ismerik még a végeredményt, de reméli, megvédték a gyerekeiket is.

A győzelmet nemzetközi barátaiknak is ajánlotta, mindenkinek, akik a Fidesz mellett álltak, Orbán szerint a hazafias politika győzött a választáson, és ez nem a múlt, hanem a jövő.

A beszéd végén Semjén Zsolt, a KDNP elnöke elkezdte énekelni a Kossuth nótát is, amit a tömeg együtt fejezett be vele.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.