720 négyzetméteres liftes villába költözik Áder János

gazdaság
2022 április 14., 04:43

Egy 720 négyzetméteres villába költözik a köztársaság elnökségből leköszönő Áder János, és egy kormányrendelettel azt is elintézték neki, hogy nagyobb legyen a ház, mint az építési engedély szerint lehetne, tudta meg a 24.hu.

Az információt a Köztársasági Elnöki Hivatal is megerősítette:

„A volt köztársasági elnökök ingatlanhasználatára vonatkozó szabályok nem változtak, ezért második elnöki ciklusa végén Áder János államfőt se több, se kevesebb juttatás nem illeti majd meg, mint a köztársaság első elnökét, Göncz Árpádot. Göncz Árpád tíz éves mandátuma lejárta után, 2000. augusztusában, a II. kerületi Vérhalom tér 7. alatt található reprezentatív neobarokk villába költözött, Áder János pedig elfogadta a számára felajánlott XII. kerület, Béla király út 3/a. alatt található ingatlant.”

Ugyanis a köztársasági elnök kérheti, hogy leköszönése után az állam gondoskodjon a lakhatásáról.

Az ingatlan korábban az amerikai nagykövetségé volt, csere révén került a magyar állam tulajdonába még 2007-ben. Egy 364 négyzetméteres, átlagos állapotú ház állt ott, amit tavaly kezdtek el bővíteni és felújítani.

A felújítást pedig a kormány is megtámogatta egy kormányrendelettel 2020-ban: nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított a Normafa Park beruházás részeként, és a telekre vonatkozó beépíthetőségi korlátot megemelte 15-ről 20 százalékra, a minimális zöldterületre vonatkozó mutatót pedig csökkentette 65-ről 60 százalékra.A 24.hu birtokába került dokumentumból az derül ki, hogy erre azért lehetett szükség, mert az építési engedély szerint a beépítettséget 17,2 százalékra, a minimum zöldterületet pedig 60,19 százalékra tervezték.

A villa összesen 720 négyzetméteres lett, ami kétszerese az eredetileg ott álló háznak, és liftet is építettek az épületbe az engedélyeztetési dokumentáció szerint.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.