köztársasági elnök

2019. november 15.
2019. április 1.
2019. március 20.
2018. december 20.
2018. december 19.
2018. április 8.
2017. június 9.
2017. április 25.
2017. április 24.
2017. április 21.
2017. április 10.
2017. március 12.
2017. február 16.
2017. február 14.
2017. február 5.
2017. január 13.
2017. január 5.
2016. december 29.
2016. december 23.
2016. december 21.
2016. december 8.
2016. október 21.
2016. október 18.
2016. október 1.
2016. június 23.
2016. június 1.
2016. május 18.
2016. április 27.
2016. február 9.

Együtt löncsölt Áder János és Colleen Bell

Colleen Bell, budapesti amerikai nagykövet és férje, Bradley Bell ma ebéden látta vendégül Áder János köztársasági elnököt és feleségét, Herczegh Anitát egy évvel azután, hogy Bell átadta a megbízólevelét Ádernek. Vajon az államfőnek megkóstolhatta az amerikai pitét is? (Fotó: MTI / Budapesti Amerikai Nagykövetség)

2016. január 31.
2015. október 6.
2015. június 18.
2015. június 2.
2015. március 22.

Áder János vizet ivott

A köztársasági elnök ma gyógyvizet kóstolt Papp Gábor fideszes polgármesterrel és Juhász Árpád geológussal Hévíz gyógyvizes ivókútjánál. A víz világnapján az elnök arról beszélt, hogy közös a felelősségünk azért, hogy Magyarország továbbra is a vizek országa legyen, hogy mindannyian védjük természetes vízkincseinket. (Fotó: Varga György / MTI)

2015. január 17.
2015. január 4.
2014. december 31.

Lemond az olasz elnök

A 89 éves Giorgo Napolitano év végi köszöntőjében jelentette be, hogy hamarosan lemond hivataláról. Ezzel magára hagyja Matteo Renzi miniszterelnököt az utóbbi évek legsúlyosabb olasz politikai válságában. Renzinek emellett új elnökjelöltet is találnia kell, aki képes a megválasztásához szükséges konszenzust teremteni az olasz parlament két házában. Napolitano 2006 óta volt Olaszország államfője, 2013-ban újraválasztották. Az olasz alkotmány szerint a köztársasági elnök megbízatása 7 évre szól. (via Reuters)

2014. december 8.
2014. szeptember 23.
2014. június 17.
2014. május 9.
2014. március 27.

Állampolgársági fekete doboz

Ha menekült vagy, vagy valamelyik Európán kívüli országból jöttél, akkor nem túl sok esélyed van arra, hogy magyar állampolgárságot kapj. Az okokat földi halandó nem tudhatja meg. Miért is? Csak, csak, csak, csak azért is csak.

̶  Keziccsókolom, azért jöttem, hogy megtudjam átment-e a kocsim a műszaki vizsgán / felvettek-e az egyetemre / megkaptam-e az építési engedélyt a telkemre.

̶  Várjon egy kicsit, mindjárt nézem. Mi volt az azonosító szám?

̶  9383743/AC/92., itt látja a papíron.

̶  Aha… egy kis türelmet. Hoppá, meg is van: a kérelmet elutasították.

̶  Micsoda?! Biztos benne? Kérem, hogy nézze meg még egyszer!

̶  Itt áll feketén-fehéren: ELUTASÍTVA.

̶  Na de mégis miért? Mi az indok?

̶  Indok, az kérem szépen nincs. Nem vagyunk kötelesek megindokolni a döntést.

̶  És most mégis mit csináljak, hol lehet fellebbezni? Itt egész biztosan valami hiba történt.

̶  Nincs fellebbezés, a döntésünk végleges, jövőre próbálkozhat újra. Higgye el, tudjuk, mit csinálunk, viszlát. Kérem a következőt!

Furcsa és nyomasztó érzés azzal szembesülni, hogy egy állami szerv úgy hoz döntést az életünket érintő lényeges kérdésekről, hogy nem árulja el, miért döntött úgy, ahogy döntött. Ha a kocsim nem megy át a műszaki vizsgán, az azért van, mert rossz benne a fék, és ezért veszélyezteti az utasokat és a többi közlekedőt. Ha nem vesznek föl az egyetemre, az azért történik, mert a nyilvánosan közölt ponthatár 412 pont, és én csak 405-öt értem el. Ha a családi házra nem kapok építési engedélyt, az azért van, mert a telek egy tájvédelmi körzetben van, ahol nem lehet ilyen magas épületet felhúzni. A fontos kérdéseknél a döntéshozó mindig köteles megindokolni, hogy miért dönt a „kérelmező” ellenében, akár általánosan (felvételi pontszám), akár egyéniesítve (építési engedély). Ráadásul, ha nem értünk egyet a döntéssel, általában fordulhatunk egy másodfokú szervhez, panasztestülethez, bírósághoz, ami megvizsgálja, hogy az illetékes szerv vajon helyesen értelmezte-e az előírásokat, amikor elutasította a kérelmünket. Jó esetben ezek a garanciák biztosítják, hogy egy hatóság ne utasíthassa el önkényesen, indokolatlanul vagy diszkriminatív alapon a kérelmünket.

Mindez másképp működik az állampolgárság esetében. Tegnap futhatott bele mindebbe a nagyközönség, amikor az Index hírt adott egy hosszú ideje nálunk élő, üzbég születésű filmkészítő állampolgársági kérelmének különös elutasításáról.

Az állampolgárság életünk egyik meghatározó tényezője, bár ezzel leginkább csak azok szembesülnek, akik tartósan külföldön élnek, vagy egyáltalán nincs állampolgárságuk (hontalanok). A Magyarországon sok éve, évtizede élő bevándorlók számára a magyar állampolgárság megszerzése egyrészt nagyon fontos gyakorlati kérdés: a magyar állampolgárok sokkal kedvezőbb státuszban vannak jogi, gazdasági vagy politikai szempontból, mint a nem magyar, különösen mint a nem uniós állampolgárok. (Nem egészen ugyanúgy néz a nyaraláskor a horvát határőr a magyar és az üzbég útlevélre…) A magyar állampolgárság megszerzése ugyanakkor nagyon fontos érzelmi, önazonosságbeli kérdés is. Aki sok éve itt él (sőt itt született), itt dolgozik és fizet adót, jól beszél magyarul, az joggal várhatja el, hogy ezt az erős jogi, gazdasági, érzelmi kötődést az állampolgársága is kifejezze. Nem véletlen, hogy a Magyarország által is aláírt nemzetközi egyezmények is megszabják, hogy elő kell segíteni, hogy az országban régóta élő bevándorlók, a menekültek és a hontalanok állampolgárságot szerezhessenek. (Tévedés, hogy az állampolgárságról szóló döntés kizárólag az állam akaratán múlik, ez ma már nincs így.)

Az állampolgárság megadása tehát egy lényeges, az érintett ember életének számos területére jelentős hatást gyakoroló döntés. Joggal várnánk el, hogy – a felvételi pontszámhoz vagy műszaki vizsgához hasonlóan – az illetékes hatóság indokolja, miért ad valakinek magyar állampolgárságot, és a másiknak miért nem. Ehhez képest Magyarországon a hatóság évtizedek óta nem köteles indokolni ezeket a döntéseket. A Helsinki Bizottság napi gyakorlatában számos olyan esetet lát, amikor minden szempontból megfelelőnek tűnő, Magyarországon tökéletesen beilleszkedett, büntetlen előéletű, sokszor kifejezetten jómódú bevándorlók állampolgársági kérelmét utasítják el. Ha menekült vagy, vagy valamelyik Európán kívüli (közel-keleti, afrikai) országból jöttél, akkor nem túl sok esélyed van arra, hogy magyar állampolgárságot kapj. Még akkor sem, ha naponta életeket mentő sebészorvosként dolgozol, vagy olyan vállalkozó vagy, aki húsz éve Magyarországon él és egy tucat magyar állampolgárt foglalkoztat saját cégénél. De a gyermekek sem sikeresebbek: a Magyarországon született, a magyart anyanyelvükként beszélő, már csak ide kötődő gyermekek sem feltétlenül kapják meg az őket minden bizonnyal megillető állampolgárságot. Nyilvános és részletes statisztikák a tényleges döntési gyakorlatról természetesen nincsenek.

Ezekben az esetekben a válasz a miértre annyi, hogy CSAK. Ráadásul eltérően a cikk elején felhozott példáktól (és egyébként az összes bevándorlási és menekültügyi eljárástól) itt jogorvoslati lehetőség sincs, tehát aki úgy érzi, hogy indokolatlanul utasították el akár sokadik kérelmét, az nem fordulhat független bírósághoz igazának bizonyítására. Magyarul soha, senki nem fogja tudni, hogy a döntéshozó miért döntött úgy, ahogy döntött.

Na de ki is hozza ezt a döntést? Hivatalosan a köztársasági elnök, valójában a vizsgálatot a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) folytatja le. Arról nincs semmilyen nyilvánosan elérhető adat, hogy a köztársasági elnök vajon időnként felülvizsgálja vagy megkérdőjelezi-e a BÁH előterjesztését, mindenesetre a Helsinki Bizottság sok év alatt egyetlenegy ilyen üggyel sem találkozott. Nagyon úgy tűnik, hogy valójában egy közigazgatási hatóság ügyintézője dönti el: ki válhat magyarrá és ki nem, mégpedig úgy, hogy kifelé soha, senkinek nem kell elszámolnia a döntés indokairól. Visszatérve példáinkhoz, ez éppen olyan, mintha az egyetemi felvételin nem lenne nyilvános ponthatár, és egy-egy diák felvételéről vagy elutasításáról ugyan az érintett egyetem írná alá az egyébként indokolás nélküli döntést, azt azonban valójában egy a háttérben működő másik szerv hozná, ismeretlen kritériumok alapján. Akinek pedig nem tetszik, jövőre újrázhat. (Azt persze nem fogja tudni, hogy melyik tárgyból kell jobban felkészülnie.)

A jogállam és a jól működő közigazgatás alapvető ismérvei az átláthatóság és a kiszámíthatóság. Különösen fájdalmas, ha ezek az elvek pont a nemzethez tartozás hivatalos megítélésénél nem működnek. Magyarország többszázezer magát magyarnak valló, érző embertársunk számára tette lehetővé a szinte automatikus honosítást az elmúlt években. Most itt az idő rendet tenni a házunk táján is, és végre jogszabályban biztosítani, hogy ne csak az egyetemre felvételiző vagy a műszakilag alkalmatlan kocsi tulajdonosa tudhassa meg, hogy miért „bukott el” a vizsgán, hanem a magyar állampolgárok közösségébe felvételiző jelölt is.

El Duende

2014. március 4.
2014. január 2.
2013. július 3.
2013. május 9.
2013. március 21.

Fideszes időszámítás: Ádernek több ideje lett

Ma van az utolsó lehetősége a köztársasági elnöknek szignálni a negyedik Alaptörvény-módosítást. Hihettük eddig. Egy bizottsági állásfoglalás azonban meghökkentő módon újabb napokkal ajándékozta meg Áder Jánost.

[caption id="attachment_1592" align="aligncenter" width="560" caption="Az idő relatív. Dali képe"][/caption]

Az Alaptörvény negyedik módosítását múlt hétfőn, március 11-én fogadta el az Országgyűlés. A hatályos Alaptörvény öt napot ad a házelnöknek, hogy továbbküldje az elfogadott szöveget. Eszerint azt Kövér Lászlónak legkésőbb március 16-ig, vagyis múlt szombatig el kellett volna juttatni a Sándor-palotába. Amint a közvélemény Áder nyilatkozatából megtudhatta, neki is öt nap áll rendelkezésére, hogy szignálja az alkotmánymódosítást. Azaz józanésszel éppen a mai lenne az utolsó nap, amikor megtehetné. De aminthogy az első Orbán-kormány idején a parlamenti többség az Országgyűlés többsége (házelnök: Áder János) a hetenkénti ülésezését is háromhetenkénti ülésezésként értelmezte, itt is sajátos időszámítási szabályok lettek az irányadók.

Történt, hogy az ellenzéki MSZP szóvá tette: Kövér László megsértette az országgyűlési törvényt, mert késlekedett aláírni az új Polgári törvénykönyvet (Ptk.-t), a törvény ugyanis már február 11-én megszületett, míg a házelnök szignója csak 18-án. A parlament alkotmányügyi bizottsága hétfőn meghökkentő eseti állásfoglalást izzadt ki, eszerint Kövér nem sértette meg az országgyűlési törvényt, mert a határidő-számítás általános szabályai szerint a határidőbe a kezdőnap nem számít bele, és ha a határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, akkor a határidő az azt követő legközelebbi munkanapon jár le.

Finoman szólva pikáns, ahogyan a Fidesz–KDNP bánik, sőt elbánik minden gránitok gránitjával, az alaptörvénnyel. Eddig legalábbis abban a hitben élhettünk, hogy a jogi hierarchiában az alkotmány képviseli a csúcsot, hiszen egyébként mi értelme van a módosítgatásának. De hétfő óta tudhatjuk,  egy fideszes többségű parlamenti bizottság eseti állásfoglalása még az Alaptörvényt is felülírhatja.

Ezek szerint tehát Kövér házelnöknek március 18-ig volt ideje továbbküldeni a módosítást, Áder János pedig jövő hétfőig, március 25-ig morfondírozhat rajta. Bár tőle magától tudjuk, nem fog, döntése már megszületett.

Zádori Zsolt

2013. március 15.

Ádernek igenis vannak alkotmányos eszközei

Bonyolult jogi kérdés, hogy Áder János megtagadhatná-e az Alaptörvény-módosításának aláírását. Tegyük fel, hogy értelmezése helyes, és erre valóban nincs lehetősége. De akkor is vannak eszközei a jogállam érdekében való fellépéshez. Csakhogy eddig nem élt egyikkel sem.

Ha Áder János csak annyit mond, hogy értelmezése szerint az Alaptörvény nem biztosít számára mérlegelési lehetőséget, alá kell írnia az Alaptörvény negyedik módosítását és el kell rendelnie a kihirdetését, ez a poszt, bejegyzés nem születik meg. Ha szerdai nyilatkozata nem ez lett volna, akkor legfeljebb csalódottan nyugtázzuk, hogy – ígéretes beiktatási beszéde és eddigi alkotmánybírósági beadványai ellenére – megalapozott volt korábbi gyanakvásunk azoknak a bírósági törvényeknek a kidolgozójával szemben, amelyekről az alkotmányosság legfőbb európai őre, a Velencei Bizottság kimondta, hogy „összhatásukat tekintve fenyegetik a bírói függetlenséget”, aztán megyünk a dolgunkra.

A módosítás aláírásával kapcsolatos köztársasági elnöki nyilatkozat azonban írásra sarkallt bennünket, érvelése ugyanis annyira hamis és cinikus, hogy azt nem lehet szó nélkül hagyni.

A nyilatkozat vezérgondolata, hogy Áder János a jogállamiság érdekében hozta meg döntését, mivel „megingathatatlanul [hisz] abban, hogy közös jövőnket azzal szolgáljuk elsősorban, ha minden körülmények között ragaszkodunk a jogállami keretekhez”. Azok oldalára áll, „akik a napi hangoskodáson túlmutató rendet, biztonságot, jogállamot, demokráciát szeretnének országunkban”, szemben azokkal a nem „felelősen gondolkodó” polgárokkal, akik őt a törvény betűjének semmibevételére, alkotmánysértésre biztatják.

Nem szeretnénk hosszan részletezni, hogy mennyire méltatlan a jogállamért tüntetőket a „napi hangoskodás” kifejezéssel inszinuálni, és mennyire nevetséges „felelőtlenséggel” vádolni – mások mellett például – Sólyom Lászlót, akit sok mindenért lehet bírálni, de hogy célja a káosz, zűrzavar és törvénytelenség lenne, azt nemigen lehet állítani.

Egyetlen kérdést szeretnénk feltenni: ha Áder Jánosban ilyen – örvendetesen – nagy a jogállam iránti elkötelezettség, akkor miért nem tett/tesz semmit a negyedik módosításnak a jogállamiságot súlyosan romboló elemeivel szemben?

Vegyünk egy egyszerű példát: a kampányhirdetésekét.

  • 2012. november 26-án az Országgyűlés elfogadta a választási eljárásról szóló törvényt. Ennek 151. § (1) bekezdése kimondta: „[a] kampányidőszakban kizárólag a közszolgálati médiaszolgáltatásban tehető közzé politikai reklám, az országgyűlési képviselők választásán országos listát állító jelölő szervezetek, illetve az európai parlamenti képviselők választásán listát állító jelölő szervezetek számára azonos feltételekkel.”
  • Áder János ennek a rendelkezésnek az alkotmánybírósági vizsgálatát is kezdeményezte a következő érvek alapján: „[…] nem indokolható a Törvény 151. §-ában […] megnyilvánuló korlátozás – a közszolgálatinak nem minősülő médiaszolgáltatók kizárása a politikai reklámok közzétételéből […] – a választás tisztaságával és zavartalan lebonyolításával. A választás tisztaságát ugyanis nem érinti az, milyen médiumon keresztül kívánják az érdekeltek a választói akaratot befolyásolni. A jelzett korlátozások egyetlen hatása az lehet, hogy csökkentik a kampány költségeit, és ezzel közvetett módon hozzájárulhatnak a kampányfinanszírozás törvényessé tételéhez. Ugyanakkor ez az összefüggés igen távoli és esetleges, ezért […] nem szolgáltat elegendő indokot a véleménynyilvánítási és a sajtószabadság korlátozására.” Áder János hangsúlyozta: „a kampányköltségek csökkentésének van a véleményszabadságot és a sajtószabadságot kevésbé korlátozó eszköze”, mégpedig a kampánykiadások törvényi maximalizálása.
  • A köztársasági elnök álláspontját osztotta az Alkotmánybíróság, amely kimondta a kampány ilyetén korlátozásának alaptörvény-ellenességét. A testület kiemelte: a szabályozás eredményeként „a politikai reklámozás lehetősége éppen a társadalomhoz legszélesebb körben eljutó médiumok esetében szűnik meg. A tiltás tehát a választási kampányban folytatott politikai véleménynyilvánítás jelentős korlátozása. […] A pártok szólásszabadságának e körben különös súlyt ad az is, hogy az Alaptörvény VIII. cikke szerint a pártok sajátos alkotmányos feladata, hogy közreműködjenek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában.” Az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy a szabályozás a választópolgárok tájékozódáshoz való jogát is korlátozza, és arra a következtetésre jutott, hogy nincs olyan alkotmányos jog vagy érdek (sem a választói akarat zavartalan kialakításának és kinyilvánításának biztosítása, sem a kampány költségeinek csökkentése), amelyhez képest ez a tilalom a szólás- és sajtószabadság arányos korlátozásának minősülne.
  • Ezt követően a magyar Országgyűlés a következő rendelkezést iktatta az Alaptörvénybe: „Az országgyűlési képviselők általános választásán országos listát, illetve az európai parlamenti képviselők választásán listát állító jelölő szervezetek által és érdekében, az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők választását megelőzően, kampányidőszakban politikai reklám — sarkalatos törvényben meghatározottak szerint — kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatások útján, egyenlő feltételek mellett tehető közzé.”
Visszatértünk tehát a kiindulópontra. Áder János aláírásával a saját és az Alkotmánybíróság semmibevételét szentesíti – a jogállamiság nevében.

„Demokratának lenni annyit tesz, mint minden körülmények között ragaszkodni a jogállamiság formáihoz és kereteihez” – mondja. Freud elégedetten csettintene: a „formáihoz és a kereteihez”, de nem a tartalmához. Mert ha ennek a formailag megfelelően kivitelezett alaptörvény-módosításnak a tartalmát nézné, azt kellene mondania, hogy a párttársai nem demokraták. (Mellesleg nem ez az egyetlen árulkodó mondat: „felelősen gondolkodó polgár senkit sem biztathat arra, hogy vegye semmibe a törvény betűjét, és arra sem, hogy alkotmánysértést kövessen el”. És a törvény szellemével mi a helyzet?)

Nagyon veszélyes ez az irány, hiszen Áder tulajdonképpen azt mondja, bármilyen tartalmú alaptörvény-módosítást aláírt volna, ha az elfogadás formálisan rendben van, hiszen ez az „egyértelmű alkotmányos kötelezettsége”. Választások 25 évenként, életfogytiglan 10 éveseknek, az igazságügyi miniszter hatásköre egyes bírósági ítéletek megváltoztatására – szabadon szárnyalhat a fantázia. Ha ugyanis Áder a jogállamiságra hivatkozva ír alá egy alaptörvény-módosítást, amely az – Alkotmánybíróság által osztott – álláspontja szerint egyértelműen alkotmányellenes, akkor nehéz megmondani, hol húzódik nála a határ.

Csúnya csúsztatás az is, amikor arról beszél, kötelessége független attól, „hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik”, és hogy ez tetszik-e neki vagy sem. Ezek ugyanis nem ízlésbeli kérdések, hanem a jogállam lényegével, a hatalommegosztással kőkeményen összefüggő problémák. Ahol kormányzó többség úgy veszi semmibe az ellensúlyozására létrehozott intézményeket, ahogy azt a Fidesz-KDNP ezzel a módosító csomaggal tette, ott egy halovány utalás arra, hogy a köztársasági elnöknek esetleg nem „tetszik” benne valami, bizony nevetségesen kevés.

Bonyolult jogi kérdés, hogy Áder János megtagadhatná-e az aláírást, és megküldhetné-e a módosítást az Alkotmánybíróságnak. Tegyük fel, hogy értelmezése helyes, és erre valóban nincs lehetősége. De akkor – ha a jogállamiságot nem csak fügefalevélnek használja a pőre pártlojalitás elfedésére – lettek volna / lennének eszközei a jogállam érdekében való fellépéshez.

Kiadhatott volna például még a parlamenti vita periódusában közleményt, de még inkább: felszólalhatott volna az Országgyűlésben. Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés b) pontja szerint a köztársasági elnök „részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésein”, a Házszabály 51. § (2) bekezdése pedig kimondja: „[a] köztársasági elnök, a miniszterelnök és a Kormány tagjai rendkívüli ügyben napirenden kívül felszólalhatnak". Kell ennél „rendkívülibb” ügy? Nem hinnénk. Jogállami megoldás egy ilyen intervenció? Úgy hisszük, hogy még a köztársasági elnök kényes ízlése szerint is az.

Áder tehát – az Alaptörvény 9. cikkének azon rendelkezése alapján, amely szerint az ő feladata őrködni az államszervezet demokratikus működése felett – figyelmeztethette volna a párttársait: egyebek mellett például arra, hogy nem tartja a véleménynyilvánítási jog és a sajtószabadság alkotmányos korlátozásának a kereskedelmi médiumokban való kampányolás tilalmát. Hiszen tudjuk, hogy így gondolja – ő maga mondta. Ha olyan fontos neki a jogállamiság, miért nem tette? És ha nem tette, akkor most milyen alapon hozakodik elő ezzel a dagályos szöveggel arról, hogy semmi mást nem tart szem előtt a módosítás aláírásakor, mint a jogállam magasztos eszméjét?

Persze még nem késő. Az Alaptörvény S) cikk (1) bekezdése értelmében a köztársasági elnök javaslatot terjeszthet elő az Alaptörvény módosítására. Ha egyszer úgy dönt, hogy komolyan veszi a feladatát, megvan a maximálisan jogállami lehetősége, hogy kezdeményezze mindazoknak a rendelkezéseknek az eltüntetését, amelyekről ő is tudja és mi is tudjuk, hogy semmi, de semmi közük a jogállamiság szelleméhez.

Kádár András Kristóf

Tovább a múltba