Balog Zoltán közölte, hogy semmivel sem fog többet elárulni a szerepéről a kegyelmi ügyben

POLITIKA

Balog Zoltán volt református vezető megosztotta a 2024. február 16-án, a zsinat értekezletén elmondott beszédét, majd tíz perccel később az alábbi szöveggel magyarázta ezt:

„A sajtómegkeresésekre tekintettel szükségesnek látom megosztani annak a beszélgetésnek a linkjét, amelyben a nyilvánosság előtt számot adtam az ún. kegyelmi ügyben betöltött szerepemről. 2024. június 13. (777 interjú) Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani erről az ügyről.”

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata díjjal tavaly kitüntetett Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, az emberi erőforrások volt minisztere a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség templomában 2021. január 19-én.
Fotó: Cseke Csilla/MTI/MTVA

Az új kormánynak hála kiderült, hogy Novák Katalin hivatala sürgette K. Endre ügyében, hogy a kegyelmi felterjesztés hamar készüljön el: a most nyilvánosságra került dokumentumok bizonyítják, hogy nem a megszokott módon – a szolgálati út betartásával – született a kegyelmi döntés a pápalátogatás közeli időpontja miatt.

Balog Zoltán, aki a botrány kirobbanása óta nem magyarázta meg, miért járta ki a kegyelmi döntést K. Endre ügyében, tehát fontosnak tartotta közölni, hogy ezután sem fogja megmagyarázni a tettét.

Kapcsolódó cikkek