Pályázatot írtak ki a Sofitel értékesítésére

gazdaság
2023 március 10., 11:09

„Pályázatot írtunk ki a Sofitel értékesítésére, amire az Equilor Alapkezelő Zrt. nyújtotta be a legjobb ajánlatot, az egyik általa kezelt alap nevében” – mondta Jellinek Dániel, az Indotek Csoport alapítója és vezérigazgatója az Indexnek az Mfor szemléje szerint.

A budapesti hotelt több mint három éve vásárolta meg az Indotek Csoport, hogy azt nagyszabású értéknövelő beruházás keretében felújítsa. Az újjáépítési tervek el is készültek, és a felújítás előkészítő munkálatai is megkezdődtek. Jellniek közlése szerint közben a hotel melletti ingatlant is megvásárolták, „mely tranzakcióval egy komplex ingatlanfejlesztés valósulhat meg, ezzel az értékteremtés egy fontos szakasza zárul most le”.

A lap azt is megírta, hogy a felújítás következő fázisa maga a hotelfejlesztés és -üzemeltetés, ami a vállalatcsoport jelenlegi üzleti stratégiájában nem szerepel prioritásként, fő tevékenységi szegmense ugyanis továbbra is a válságba jutott ingatlanok és vállalatok akvirálása. Jellinek azt mondta, jelenleg is több olyan ígéretes befektetési célpontot látnak Magyarországon és külföldön, „amelyek a turisztikai ágazatnál magasabb hozammal kecsegtetnek”.

A magasabb hozamú felvásárlások érdekében időről időre bizonyos eszközöket értékesítenek, és a realizált profitot, illetve a felszabadult tőkét más akvizíciókra tudják fordítani. Jellinek azt mondta, tavaly év végén hasonló megfontolásból váltak meg a Gellért Szállótól, amit Tiborcz István cége vett meg.