787 milliót fizetett a Fox News, hogy elkerülje története legkínosabb perét

Média
2023 április 19., 04:59

Az esküdtek a nyitóbeszédekre vártak a Fox News és a szavazógépeket gyártó Dominion vállalat már eddig is nagyon sok médiafigyelmet kapott rágalmazási perében, amikor Eric Davis bíró bejelentette, hogy a felek az utolsó előtti pillanatban peren kívül rendezték a vitájukat. A vita az volt, hogy a Dominion szerint a Fox szerkesztői és műsorvezetői hazugságokat terjesztettek a Dominion szavazógépeiről, hogy ezzel is alátámasszák a Donald Trump és kampánya által terjesztett összeesküvés-elméletet, hogy a választást elcsalták.

A Fox News 787,5 millió dollár kártérítést fizet a cégnek a rágalmazásért. Ezzel beismerte, hogy hazugságokat terjesztett a cégről, és így arról is, hogy elcsalták a 2020-as elnökválasztást.A Dominion vezérigazgatója, John Poulos a történelminek nevezte a megállapodást, a cég ügyvédje, Justin Nelson pedig azt mondta, mindez azt bizonyítja, hogy még mindig számít az igazság, a hazugságoknak pedig következményei vannak. Mint mondta, természetes, hogy más politikai nézeteket valló emberek nem értenek egyet bizonyos kérdésekben, de ahhoz, hogy az amerikai demokrácia még sokáig fennmaradjon, mindenkinek el kell köteleződnie a tények mellett, és nem szabad összeesküvés-elméletekből alternatív valóságot szőni.

photo_camera JOhn Poulos, a Dominion vezérigazgatója a megállapodás után. Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP

A Dominion jogászainak azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy a Fox News munkatársai nemcsak hogy hazugságokat terjesztettek arról, mennyire lehet meghekkelni a Dominion szavazógépeit, amelyeket a 2020-as elnökválasztás során is használtak több államban, hanem úgy terjesztették ezeket a hazugságokat, hogy pontosan tudták, az állításaiknak semmi igazságalapjuk nincs. Ehhez pedig már a per indulása előtt számos nagyon izgalmas bizonyítékot mutattak be.

Megszerezték például a Fox műsorvezetőinek belső üzenetváltásait, amelyekben zárt körben bevallják, utálják és nagyon károsnak tartják Trumpot, nem hiszik el az összeesküvés-narratíváját és legszívesebben nem beszélnének róla soha többet. A Fox sztárműsorvezetője, Tucker Carlson például azt írta kollégáinak pár nappal azelőtt, hogy Trump követői betörtek a Kongresszus épületébe, hogy "szenvedélyesen" gyűlöli Trumpot, akinek négy éves kormányzása semmi jót nem hozott az országnak. De mivel azt érezték, hogy elveszítik a nézőiket, ha nem állnak be ők is Trump "nagy hazugsága" mellé, miszerint elcsalták tőle a 2020-es elnökválasztást, így a fogukat szívva, de estéről estére foglalkoztak az összeesküvéssel, amiről pontosan tudták, hogy nem igaz.

photo_camera Tucker Carlson Esztergomban. Fotó: botost/444.hu

A perben, amelynek már hétfőn el kellett volna kezdődnie, várhatóan még több belső részlet kiderült volna a Fox működéséről és arról, mit gondoltak Trump állításairól, és ehhez képest hogyan nyomták el azokat a szerkesztőket és újságírókat, akik a hazugságnarratívának ellentmondó híreket akartak közölni. A perben Rupert Murdoch-ot, a Fox tulajdonosát, valamint a csatorna több műsorvezetőjét, így Carlsont, Sean Hannityt és Jeanine Pirrót is beidézték volna tanúnak.

A Fox korábban azzal védekezett, hogy "szövegkörnyezetükből kiszakítottak" azok az idézetek, amelyekből úgy tűnhet, hogy műsorvezetőik a Nagy Hazugságot terjesztik, a per tétje pedig nem kevesebb, mint a szólásszabadság védelme. Ezt némileg aláássa, hogy a csatorna milliárdos tulajdonosa, Rupert Murdoch eskü alatt elismerte, hogy "Utólag belegondolva jó lett volna, ha erőteljesebben elítéljük" a hazugságot.

A megállapodás részleteiről egyelőre sem a Fox, sem a Dominion jogászai nem közöltek részleteket. Annyit tudni, hogy a 787 millió dolláros összeg fele akkora, mint amekkora kártérítést a szavazógép-gyártó cég eredetileg követelt a perben. (Guardian)