Orbán titkára úgy számol, hogy kamatosul megtérül az államnak az egyházaknak adott pénz

vallás
2023 április 30., 14:48

A miniszterelnöki irodát vezető államtitkár vasárnap Orbán Viktor szülőfalujában, Alcsútdobozon adott át egy felújított református templomot. Itt Nagy János arról beszélt, hogy az állam az egyházaknak adott forintokat kamatostul kapja vissza, hiszen a megmentett életek, a megvédett családok a nemzetet gazdagítják.

Kiemelte, hogy Magyarországon az állam és az egyház különváltan működik, azonban az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal. Az állam támogatja az egyházakat, ahogy Alcsútdobozon is 153 millió forinttal, hogy végezhessék szolgálatukat. „Tartozunk az egyházaknak, hiszen a rendszerváltozáskor az egyházak töredékét kapták vissza annak a vagyonnak, amit a kommunisták elvettek tőlük” - mondta az államtitkár, aki szerint az egyházi intézmények, iskolák, karitatív szervezetek, közösségi házak egész közösségeket szolgálnak.

A megújult alcsútdobozi református templom és gyülekezeti ház
photo_camera A megújult alcsútdobozi református templom és gyülekezeti ház Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Nagy János úgy látja, hogy a koronavírus-járvány, a háború, az infláció sok bizonytalanságot szült. Szerinte ilyenkor kell visszanyúlni a forrásokhoz: 500 év protestantizmusa és 1000 év államisága mellett „dolgozva imádkozni és imádkozva dolgozni”. (MTI)