Az elemzők szerint ismét csalódást keltő adat érkezett a magyar gazdaságról, de a legrosszabbat sikerült elkerülni.
Ukrán, szlovák és kárpátaljai rendszámok, a Rákóczi Szövetség logói a buszokon, és a témára rárepülő Magyar Péter tette színesebbé az ünnep előtti napot.
Kiábrándult hírességek, kiégett gyerekek, szmájlihadjárat, fideszes visszavárás és a Tisza gazdaságpolitikusa a 444 napindító hírlevelében.
A miniszterelnök titkára a Digitális Polgári Körök csoportjában számolt be a modernkori magyar történelem legnagyobb csatájáról.
A két évtizede Orbán Viktor mellett dolgozó Nagy János egyórás interjút adott egy kormánybarát Youtube-csatornának, elmondta, milyen főnöknek ismerte meg Orbánt, milyen mélyen volt a 2006-os választások után a jobboldali közösség, és beszélt Magyar Péterről is.
„Ha hagynánk hogy ismét kívülről irányítsanak bennünket akkor olyan jövő köszöntene ránk, amelyben nincsen helye se istennek, se nemzetnek, se családnak” - mondta a gyerekeknek Nagy János.
A rapper saját polgári kört is kap, amiben csak a jó arcok lesznek benne.
Békében tartaná a közéletet.
Orbán irodavezetője, Nagy János vállalta magára Dopeman felkarolását.
Nagy János egy fesztiválon azt mondta, ez volt a munkája legviccesebb élménye. Kapott kellemetlen kérdéseket is, például, hogy mi szükség a kicsizésre, és hogy érinti Orbán környezetének gazdagodása.
Úgy is lehet nézni a dolgot, hogy azért kell újabb és újabb intézkedésekkel kordában tartani az inflációt, mert már akkora a baj. Az árrésstop eddig inkább csalódás, és a bizonytalanságot is fokozza.
Nagy Jánost 2020-ban menesztették vesztegetés gyanúja miatt, két évvel később utódját két hónap munka után szintén emiatt rúgták ki.
A politikusok mellett háttéremberek is ott voltak a budai Lovardában.
A helyi férfi egy elmaradt utcafelújítás miatt kérte számon Nagy Jánost, a vita után a férfit az otthonánál ismeretlenek úgy megverték, hogy kórházba kellett szállítani.
A kormányoldalról idén talán Orbán Viktor titkára mondta a legfideszesebb 56-os beszédet.