Kadirov szerint az ukránok segítettek neki visszaszerezni a kedvenc csődörét

ÁLLAT
2023 május 16., 06:24

Úgy néz ki, a csecsen elnöknek sikerült visszaszereznie szeretett lovát, Zazut, ami még akkor rekedt egy cseh istállóban, amikor 2014-ben az EU szankciókat vezetett be az orosz elnök csatlósa ellen. Ramzan Kadirov hétfőn arról írt a Telegramon, hogy mivel az ukrán titkosszolgálatok tökéletesen tisztában voltak azzal, mennyire ragaszkodik a csődörhöz, az év elején felajánlották neki a ló visszaszerzését 18 ezer dollárért cserébe. „Természetesen beleegyeztem. Őszintén szólva azt hittem, hogy Zazut majd valahogy hivatalosan, a szankciók feloldásával és hasonlókkal adják át” -írta Kaidrov, aki szerint az ukránok ehelyett a cseh rendőrséggel összejátszva megrendezték Zazu elrablását.

Ramzan  Kadirov és Zazu
photo_camera Ramzan Kadirov és Zazu Fotó: Ramzan Kadirov/Telegram

A 16,6 ezer eurót érő ló idén márciusban tűnt el a csehországi Krabcice melletti ménesből. Kadirov most azt állítja, hogy Zazu hazafelé tart, és a ló értékét figyelembe véve filléreknek tartja azt a 18 ezer dollárt, amit ki kellett fizetnie érte. „Szóval, barátaim, ha valamit Európából kell hozni, forduljatok az ukrán különleges szolgáltatásokhoz. Gyorsan, profin, olcsón, szankciók nélkül!” - javasolta a kollégáinak.

Ramzan Kadirov 2012-ben vette meg Csehországban a Darhorse nevű ménest, de a Krím-félsziget orosz megszállása miatt 2014-ben a cseh pénzügyminisztérium korlátozta Ramzan Kadirov hozzáférését a méneshez. A méneshez tartozó Zazu nevű angol telivér eddig 36 versenyen vett részt, ebből kilenc alkalommal győztesen került ki, amiért összesen több mint 1,2 millió eurót nyert tulajdonosának. Az uniós szankciók miatt azonban Ramzan Kadirov a pénzhez nem juthatott hozzá. (Moscow Times)