Ramzan Kadirov

Kadirov lefejezéssel fenyegette azokat a csecseneket, akik külföldről kritizálják a rendszerét

2008 és 2016 között legalább kilenc csecsen ellenzékit öltek meg külföldön.

Czinkóczi Sándor
háború

Gyanús körülmények között halt meg egy Csecsenföldről elmenekült nő Jerevánban

Egy bérelt jereváni lakásban holtan találták a 23 éves Ajsat Bajmuradovát, aki idén menekült el hazájából. Az örmény rendőrség szerint megölték, a két gyanúsított Oroszországba távozott.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Kadirov 17 éves fiára bízták a helyi adó beszedését

Nem ritka, hogy a diktátorgyerekek mindenhez értenek.

Czinkóczi Sándor
karrier

Ramzan Kadirov 17 éves fia felügyeli a Gázai övezetbe szánt csecsenföldi adományokat

Az illetékes minisztérium kurátora lett.

Molnár Kristóf
külföld

Ramzan Kadirov csecsen diktátor kéri a felmentését Putyintól

Állítólag súlyos beteg.

Bábel Vilmos
külföld

Ramzan Kadirov 17 éves fia lett a csecsenföldi Biztonsági Tanács titkára

Adam Kadirovnak ez már a harmadik fontos állami pozíciója.

Molnár Kristóf
külföld

Kadirov a csecsen belügyminisztérium kurátorává nevezte ki a 17 éves fiát

Hát most na, erre is ő volt a legalkalmasabb.

Benics Márk
külföld

400 millió dollárért rendelne páncélozott Tesla Cybertruckokat az amerikai külügy

Még Biden volt az elnök, amikor összerakták a beszerzési listát, de már megválasztották Trumpot.

Szily László
külföld

Georg Spöttle: Asz Szalamu Aleikum Groznij🔥

„A kiképzésüket látva azonban meggyőződhettem róla, hogy nagyon kemény fickók, akik ott vannak az élvonalban” – írja a PestiSrácok főmunkatársa, aki Csecsenföldön meglátogatta a csecsen speciális alakulatot.

Herczeg Márk
utazás

Elon Musk tagadja, hogy ő küldte volna a Tesla Cybertruckot, amit géppuskával tuningolt fel a csecsen elnök

Szerinte a történet egy újabb példa arra, hogy mennyit hazudik a mainstream média.

Molnár Kristóf
külföld

Géppuskát szerelt a csecsen elnök a Tesla Cybertruckjára

Az autót állítólag Elon Musk küldte Kadirovnak.

Botos Tamás
külföld

Orbán a magyar Kadirov, a bajnok bunyósok sorra járulnak a nagy harcos elé

A miniszterelnök jól tudja, hogy: „Az üt először, aki igazán nagyot üt. És először.”

Herczeg Márk
ünnep

Kadirov most épp a Putyinról elnevezett katonai egyetem élére nevezte ki a 16 éves fiát

Hát mit csináljon, ha egyszer ő volt a legalkalmasabb?

Haász János
külföld

Miután arról írtak, hogy Kadirov állítólag halálos beteg, a csecsen vezető gyúrós videóval jelentkezett

„Adja Isten, kedvesem, hogy örökké élj!”

Herczeg Márk
külföld

Kadirov állítólag halálos beteg

A Novaja Gazeta Europe úgy tudja, hogy a csecsen vezető több mint öt éve él hasnyálmirigy-elhalással, és az állapota egyre romlik.

Herczeg Márk
külföld